2010. október 9., szombat

Indul a West-Balkán színház - első bemutató a BŐF keretében

" A West- Balkán csapata a korábban meghívott/felkért alkotókkal egyeztetve úgy döntött, hogy függetlenül az NKA pályázati pénzeinek következtében az utóbbi hónapokban előállt financiális nehézségek ellenére, elindítja a 2010 februárjában meghirdetett színházi programját. Mivel a WB színház működési pályázaton még nem indulhatott, minden anyagi forrásunkat az NKA, a NEFMI és a Főváros produkciós pályázataiból szerettük volna megszerezni. Ennek hiányában lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhatunk, de megpróbálunk magántőkét is bevonni a program megvalósításához. Terveink szerint elsősorban új, a hely számára készülő prudukciókat mutatunk be, de egy-egy az alternatív színházi körökben ismert társulat új, vagy korábbi nagy sikerű előadását is befogadjuk.

A színház októberben indul. Az első bemutató, október 13-án, az Őszi Fesztivál támogatását élvezi, ami sajnos pénzt nem, csak pr- és marketing előnyöket jelent számunkra, ami természetesen nem elhanyagolható, hiszen először megjelenni a nyilvánosság előtt egy ilyen rangos fesztivál keretében szakmilag nagy jelentőségű. Mivel újak vagyunk a helyen és mivel a West-Balkán színház ezzel az előadással kezdi meg működését, mi, az alkotók és szervezők arra gondoltunk, hogy érdekes lehetne megmutatni a helyet, ahová beköltözünk, ahol -remélhetőleg- sok jó, izgalmas előadást csinálhatunk a jövőben, vagyis a Skála Metro épületét, történetét az indulástól napjainkig.

Október 13-án indul tehát az évad, a Fő az illúzió - zenés-táncos Skála-valóság egy részben c. előadással, amit 6 rendező jegyez, közülük 3 a Színház. és Filmművészeti Egyetem hallgatója. Minden alkotó maga választja meg színészeit és azokkal készít egy önálló jelenetet 10-15 percben a Skála Metró kapcsán az épület 3-4. emeletén, több helyszínen. Az épület egyéb tereiben (természetesen csak ezen a 2 szinten) képzőművészek alkotásai, videoinstalláció lesznek kiállítva - mind-mind a Skála, a Skála Kópé motívumra építve illetve arra reflektálva. A MOME texil szakosainak segítségével a 80-as évek divatbemutatóját is a színpadra varázsoljuk. (ehhez tartozó szöveg a mellékletben)

Októberben sor kerül egy másik bemutatóra is, a HOPPart társulat új előadását láthatja nálunk a közönség. "Eljövök érted" - a kezdet címmel "opera" készül Máthé Zsolt rendezésében a Jóbarátok és a Dr. House alapszituációit, karaktereit feldolgozva. (ehhez tartozó szöveg a mellékletben)

Október végén újra látható lesz a KoMa társulat egyik legsikeresebb produkciója Garaczi László: Plazma c. színdarabja. (színlap mellékelve)

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kötött megállapodásnak megfelelően elindítjuk az SZFE-t bemutató, havonta jelentkező programsorozatunkat, október 25-én a IV. éves Máté osztály régi filmslégereket énekel, Bagó Gizella tanárnő vezetésével. (mellékletben)

Október 26-án indul az Olvasótégely felolvasószínházi sorozat, szintén az SZFE-vel közös projektünk. Ez a havonta jelentkező felolvasószínház tematikus programokból áll, első alkalommal témánk az oktatás, tanítás - Iskola minden határon túl címmel olyan színészekkel, mint Csákányi Eszter, . Petrik Andrea, Debreczeni Csaba vagy Kiss Eszter. (program mellékelve)

November 9-én Horváth Csaba és a Forte társulat tartja itt bemutatóját, amit kifejezetten a mi kérésünknek eleget téve valósítanak meg. A Forte társulat Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed címmel a szanszkrit meseirodalom legrégibb ránk maradt gyűjteménye, a Pancsatantra alapján készít előadást, Dresch Mihály zenei közreműködésével, rendező-koreográfus: Horváth Csaba. (Mellékelve)

Nagy fájdalom, hogy az őszre tervezett Vinnai András: Másikember c. ősbemutatót nem tudjuk megtartani pénzügyi okok miatt, reményeink szerint tavasszal talán sikerül pénz szerezni rá.

Célunk egyrészt a fiatal közönségréteg megszólítása, másrészt igényes befogadó helyet és lehetőséget biztosítani azon fiatal alkotóknak, akik a kőszínház falain kívül keresik a megvalósítás lehetőségeit. Az évad stílusát, arculatát és művészeti üzenetét egységesen a kortárs „színházcsinálás” megújítása határozza meg. Célunk kortárs –elsősorban- magyar szerzők korábban még nem vagy alig játszott darabjainak bemutatása és repertoáron tartása. Ennek megfelelően a későbbiekben Tasnádi István és Pelsőczy Réka egy-egy darabját is színre visszük, a szerzők rendezésében. "
WB SZINHÁZ OKTÓBERI PROGRAM

Nincsenek megjegyzések: