Ez a dal jár a fejemben a sötétben szorongva a szűk buszülésen Németország autópályáin...
16 tonnát raksz…
16 óra az út háztól házig…
Bele sem merek gondolni, csak bámulom a fényszóró szagatta sötét tájat… Körülöttem csendes szuszogás és hangos horkolás, nyögdécselés töri időnként meg a motor zaját… Szomszédom alvás közben mozdul, vele kell fordulnom, hogy mindkettőnknek jusson fenéknyi hely…
Ott messze, a tán soha el nem érhető távolban éppen a másik oldalukra fordulnak vendéglátóink, akik társadalmi munkában üzemeltetik álmukat: a civil művelődési házat… nem csak kilóméterben vannak távol…
A tahométer (Her Tahó Méter) jelez, meg kell állni pihenőre… Lassu kászálódás, gyűrött arcok, törött tekintetek… a mosdónál pénbedobásos kapunál állunk sorba… Előkerülnek a szendvicsek, italok… mire felébred mindenki, indulunk tovább a megengedett 80 km/órás sebességgel… Kis fellángolás után megint a szuszogás, a kerekek és a motor zaja… időnként szemembe mar a szembefények…
Nehezen fogunk majd elszakadni és nehezen fogjuk magunkat visszapréselni a buszba hajnalban és ujra lefgombolyítani a 16 órát…
Most laposakat pislogva kicsit felélénkülök: hurrá! München már csak 180 Km!… és utána tovább…
16 tonnát raksz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése