Lumnicer nővérem beszélt rá, hogy írjak ezekről a napokról. Nem tudom miért gondolta, hogy erről én szépet fogok írni. Talán a sok elvesztett és nagyon-nagyon szeretett szeretteim miatt, nem tudom... de erről a halottak napjáról szépet írni nem tudok. Csupa közhely és ömlengés.... az egyik oldal. A másik meg a tolongás és parkolóhely keresése közötti szitkozódások, köszöngetések és hogyvagyolások rég nem látott ismerősöknek.... sötétben meg ámulások a gyertyalángok pislákolásának. Micsoda misztika!Azt mondják ilyenkor a legszebb a temető.Én nem tudom..., nem láttam még éjszaka. Nekem a temető sosem szép.
Persze azért ilyenkor én is elutazom egy kis falusi temetőbe, hogy a koszorúimat elhelyezem szüleim, nagyszüleim emlékhelyén. És ha sikerül gyertyát is gyújtok. De nem szeretem ezt a dolgot..
Nekem a megemlékezés akkor van amikor a koszorúkat készítem.
Amikor csinálom apámra gondolok, hogy párszor félrecsúszott kalapban ért haza, pityókásan mosolyogva és akkor én is kicsit félrecsúszva ragasztok arra a koszorúra egy levelet, vagy anyámra akinek otthonkájába bújt a szeretet, hát akkor neki egy barna otthonka félét, vagy öregapámra aki kemény volt a sok paraszti munkától, neki tán egy lófélét, a másiknak aki cipész volt neki egy kaptafa félét, vagy öreganyáim kalácsait ... bármit. Bármit bele tudok képzelni abba a koszorúba amikor készítem. Én ilyenkor vagyok velük.
Róla még nem beszéltem... férjem egy erdő és egy patak álmát őrzi. Messze a temetők ilyenkor lármás zajától. Oda sosem koszorút viszek. A kertből szedek virágot, diót, szőlőt, almát, körtét.... és azt leteszem a lombok közé.... a patak kacaja fölé....
Arra gondolva, hogy az elmúlás talán egy küszöb átlépése egy másik dimenzióba.... ahol talán van folytatás.....
(xénia)
1 megjegyzés:
Azt hiszem, szebben a nem szépet nehéz lenne megfogalmazni.
Megjegyzés küldése