Alara Festival 2012 - kóborlásaink

Tán egy balkáni vagyok Törökországban, innen közel a kelet. Kóborló napunk történetét regélem most el.
Mint mán nővérem írta vót, a kabócák... Oszt gyorsan buszba banda, irány a turisztikai csáberő. Az alanyai cseppkő csipkék a barlangjukban fogadtak, előtte utcai vérnyomásmérés. Jó ötlet nálunk is keresetkiegészítésnek, a házióvos úgyse mér. A turistabazárban vót minden fődi „szép és jó”, ami a kutyának sem kell csak a vásárlási lázban égő idegennek.
Feekanyarogtunk a helyi romokhó, ahun követ találtunk kövön, a kilátás viszont pazar. A kikötőben megcsodátuk a szívfájdító izléstelenségeket, de vót aki talált számára értékesnek tetsző ajándokokat. Gondókodtam kis kalózkodáson, meg azon, miér oly népszerű itt a kalózromantika? Tán az ősők miatt?
A séta után a negyven fokkal támadó Nap alatt jól esett kis csobbanás az árnyékbaborút öbölben, majd a zenekarvezetőnk szülinapi meglepetéspartijának „Alara Hotels” tortáját tömhettük magunkba és irány új, azerbajdzsáni operista barátaink koncertjére. (A zongorista orosz, az énekesnő azeri, az énekes perzsa.) Szépen kiművelt hangokat hallhattunk szórakoztató előadásban, főképp népdalok átiratait. Az előadás egy pontján színpadra hívták a hotel menedzserét is énekelni, majd egy itt üdülő basszista ismerősüket. Az azeri nemzeti dalt a „véletlenűl éppen itt tartózkodó” :) rengeteg azeri kitörő lelkesedéssel fogadta. Azér azt meg kell jegyeznem, hogy a párás levegő miatt könnyen elhangolódó zongorát kicsit jobban karban kellene tartani...
Mán csak az ünneplés és egy azeri meghívás maradt és magábaölelt az ágy...
(Tán Egy Balkáni)


Alara Festival 2012 - kóborlás from simarafoto on Vimeo.

Alara Festival 2012 - kulcskeresők

Úgy indult, mint egy rendes nap: kabócák, reggeli, kenyérsütő asszony... Hirtelen jött a lehetőség, hogy meg lehet nézni a második koncert helyszínét, ami egy másik szállodakomplexum színpadán lesz. A medencénél hangos disco zenére éppen animálták a lelkes mozgásra vágyókat, a férfiak pedig csendesen sörözgettek az árnyékban. Megbeszéltük amit meglehetett, reméljük nem lesz semmi fennakadás!
A délután egész csendesen indult, de aztán izgalmassá vált. Szobatársam elhagyta valahol a kulcsunkat, így ő kereséssel múlatta az időt, én az új kulcs intézésével, ami nem kis nehézségbe ütközött, mert a portán nem találták a pótkulcsot amiről másolhattak volna... A recepciós lány, aki csak pár napja dolgozott, a google fordító segítségével magyarul próbálta megmagyarázni a helyzetet, ami ha nem is megnyugvást, de kis vidámságot és megértő türelmet teremtett. Pár óra alatt rendeződött a probléma és felhagyhattunk a kulcskereséssel...
Hajóra pattantunk, hogy az öblöt bejárva hűsítsük le magunkat a 40 fokos hőségben. A főnök vicces összeveszése a kapitánnyal és vízbe ugrása sajnos sírásra késztetett egy kislányt, nehezen tudtuk neki megmagyarázni, hogy ez csak vicc... Sötétben értünk partot, hogy megnézzük a két hete alakult profi zenészekből álló helyi csapatot, az Alara Triót. A hirtelen alakulásra való tekintettel a könnyebb utat választották, népszerű komoly és félkomoly zenék átiratait tűzték műsorra bőgővel, gitárral, hegedűvel. Az ismert dallamok meghozták a sikert, de annak ellenére, hogy néha megcsillogtatták szakmai tudásukat, nekünk ez a műsor túl könnyűnek, eladhatónak, mágazoltánosnak, claydermanosnak tűnt. Zorba táncába érdekes és nem odaillő módon belecsempészték a Pacsirtát is, ami a körünkben borzadállyal vegyes derültságet keltett. Nem váltunk rajongókká! :)
A koncert után szomorúan búcsúztattuk kedves barátunkat, akinek tiszteletére a Golestan zenekar a bárban kis rögtönzött koncertet adott az arra járók nagy örömére.
Hát így telnek kulcskereső napjaink a Földközi tenger partján, Törökországban az Alara Festiválon.


Alara Festival 2012 - a harmadik nap from simarafoto on Vimeo.

Alara Festival 2012 - az első koncert

A hiányok részleges pótlásával indult a napunk a bazárban (vagyis a hasfakadásig tartó bőséges reggeli törökasztal után) (ha nem kerülnének meg a csomagok a B terv szerint...). Aztán a felkészülés az esti koncertre: pihi, próba, pihi és mentünk megnyitni az Alara Festivalt. Az ellátás elsőosztályú, de a fesztivál első fellépőjeként a technikával akadtak gondok egészen addig, míg Péter, a basszeres átvette az irányítást és a lehetőségekhez képest minden összeállt kivéve a vizuáltechnikát. Így VJL(ab) munka nélkül maradt, de kárpótlásul Simarafoto végig tudta fényképezni a műsort ami vastapssal kezdődött és ösztáncal fejeződött be, igazi buli hangulatot teremtve. (Az ígéretek szerint a másik helyszínen minden probléma elhárul...)
A közönség és a szervezők boldogan ünnepelték a perzsa-magyar Golestan zenekart, akikre a végén a tévések is lecsaptak, így az estebédet csak hajnali kettő felé tudtuk elfogyasztani, aztán az ágy, várva a kabócák reggeli kórusát... (Ja, telehold volt, vagy annak látszott...)
(folyt.köv.)


Alara Festival 2012 - második benyomásokok, Golestan from simarafoto on Vimeo.

Első benyomások - Alara Festival 2012

Tíz órás utazás után csomagolási problémáink akadtak (vagyis csomag...): kiderült, az egyik pakkot (hangszerek) pesten lefelejtették a gépről, másik kettő pedig valahol kering a világban... Órás várakozás és még 120km várt ránk, hogy elfoglalhassuk all incluziv és all excluziv helyünket a szállodakomplexumban. Az ágy és az éjszakai élet felfedezése helyett csak a bárt fedeztük fel, ahol vigyázni kell az ingyen fogyasztással, mert ha rövidet kérsz, egyből két decit töltenek... Emberes, tengerész adag...
Éjszaka az öböl túlpartjáról áthallatszó party zenére aludtunk el, reggel a kabócák kórusa ébresztett. Ma próba, este koncert, aztán...
Az aztánról és koncertről majd legközelebb...


Alara Festival 2012 - A kezdet from simarafoto on Vimeo.

Nemjuci a Fishingen (2012)

A részletek itt.


Nemjuci a Fishingen (2012) from simarafoto on Vimeo.

Hurrá! :)

Hurrá! 
Pécsi sör lett a Guinness!!
:) :)

Hangulatok - Belvárosi kávéház

Belvárosi kávéház

Egy titokzatos nő miatt jártam ide: egyedül ült a falnál kinyitott laptopját bámulva, szubtilis mosollyal. Soha nem nézett föl, így nyugodtan bámulhattam. Arckifejezése olyan volt, mintha egy kérdésre várna választ. Laci pincér kérés és kérdés nélkül szolgálta föl az illatosan gőzölgő santosi ristrettót a pohár szódavizzel, és a káposztás rétest.  Csörömpölés nélkül helyezte asztalomra a szokásost, zsebébe csúsztattam egy ötszázast. Komótos mozdulatokkal gyújtottam rá, lassan szürcsölve a feketét, miközben a rejtélyes hölgy felé néztem. Váratlanul felpillantott, nem volt időm kávéscsészével a szám előtt elkapni a fejem, csak a tekintetem tévedt a mögötte lévő festményre, mintha abban gyönyörködnék. Lehajtottam a kávét, fölkászálódtam, botomra támaszkodva elindultam a kijárat felé a szőnyeggel borított, mégis nyikorgó parkettán.

Nem ettem meg a rétest.

(Kristóf)

(http://weberkris.blogspot.com)