2022. június 20., hétfő

Régi Zenei Napok francia módra

 

„A 38. Régi Zenei Napokon élvezze úgy a zenét, mintha a Napkirály idejében a Versailles-i palota kápolnájában ülne, hiszen a Filharmónia Magyarország fesztiváljának középpontjában idén a francia barokk zene áll, az esemény a Versailles-i Barokk Zenei Központ társrendezésével valósul meg.” - invitálja a nagyérdeműt a Régi Zenei Napokra Szamosi Szabolcs, a Filharmónia ügyvezető igazgatója.


Régizene. Pontos meghatározása nem könnyű, hiszen egyrészt a középkortól a barokkig terjedő időszakot öleli fel, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a művek korhű hangszereken, korabeli hangolási rendszerrel, az adott időszakra jellemző technikával játszva szólalnak meg: úgy, ahogyan például Bach hallgathatta őket. „Az elmúlt korok autentikus előadása a szó igazi értelmében egy örök vágyálom, hiszen erre csak azok az emberek képesek, akik saját koruk zenéjét játszák.” – vélekedik a különleges korszakról Paulik László, aki több világhírű professzor mellett idén is szárnyai alá veszi a 14 országból érkező kurzushallgatókat. A fesztivál nem csak az elmélyült szakmai munkáról szól, hanem koncertek is várják a hallgatókat és a közönséget július 2. és 9. között.  


A régizenélés legautentikusabb hazai szereplői, vagyis Vashegyi György és két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, nemzetközileg elismert szólistákkal kiegészülve Lalande népszerű műveit szólaltatják meg a szombati nyitókoncerten. A grand motet, - mint francia barokk emblematikus egyházi zenei műfaj - zenekart, kórust és szólistákat felvonultató „nagy motettát” jelent, mely 300 éve nem csendül fel a világon. 


A csembalójáték titkaiba a New York-i Julliard professzora enged betekintést július 4-én a Piarista Gimnázium dísztermében. Béatrice Martin Francia variációk című műsora és Couperin darabjai garantálják a nyáresti kikapcsolódást a hangversenyen.  


Végül július 9-én két hangversennyel zárul a 2022-es Régi Zenei Napok. A délutáni ingyenes kurzuszáró koncerten a mesterkurzusok hallgatói mutatkoznak be, az este folyamán pedig a fiatalokból álló Ensemble Les Surprises zenekar és kórus ad koncertet a Fehérek templomában, neves szólistákkal és Louis-Noël Bestion de Camboulas vezényletével. Műsoron Charpentier és Desmarets darabjai.


Legyen részese Ön is a Régi Zenei Napoknak, a váci lakcímmel rendelkezők számára a koncertjegyek árából 50% kedvezményt biztosítanak. Jegyek válthatók Vácon, a Tourinform-irodában, a programok előtt a helyszíneken, valamint a www.jegymester.hu weboldalon.


Nincsenek megjegyzések: