Nyár = szabadság, nyaralás, hideg fagylaltok, romantikus naplementék, mézédes dinnye, ragyogó barnaság… és nagyszerű koncertek országszerte a Filharmónia Magyarországgal! Több száz program, a régizenétől az orgonamuzsikán át a szabadtéri nagykoncertekig. Koncertezze át a nyarat klasszikusokkal!
A Filharmónia Magyarország a Con Spirito Egyházzenei Fesztivállal nyitotta meg a szezont. Nyáresti koncertjeiken pedig három hónapon keresztül koccinthat egy pohár borral a zene mellett Sopronban, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Gyulán. És itt még nincs vége…
Júliusban a Régi Zenei Napok ígér csodás kalandokat Vácott július 2. és 9. között. A régizene jelentős hazai szereplői, vagyis Vashegyi György és két együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, külföldi sztárszólistákkal kiegészülve Lalande népszerű műveit szólaltatják meg a szombati nyitókoncerten, ezután július 4-én a New York-i Juilliard professzora, Béatrice Martin csembalókoncertjén vehet részt. Végül július 9-én ingyenes kurzuszáró hangversennyel és az Ensemble Les Surprises zenekar és kórus koncertjével zárul a fesztivál.
Augusztusban hagyományokhoz híven megrendezésre kerül az OrgonaPont sorozat, melynek kiemelt eseménye augusztus 6-án az Orgonák Éjszakája. Töltsön egy éjszakát a hangszerek királynőjével és olyan különleges párosításokkal, mint Zséda és Pálúr János közös koncertje a pécsi Kodály Központban, Mészáros Zsolt Máté és Dúlfalvy Éva Végh Lajos homokanimációjával kísért koncertje a Mátyás-templomban és Szirtes Edina Mókus és Kővári Péter varázslatos fényfestéssel színesített inprovizációs hangversenye Tihanyban. Ezen a hétvégén még a zenélő szökőkutakból is orgonazene fog szólni, de lesz több belvárosi templomot összekötő koncertsorozat Kecskeméten, ingyenes koncertek gyógyfürdőkben, kórházak és idősotthonok udvarán, valamint hangversenyek a Balaton északi és déli partján is. A Filharmónia Magyarország idén ismét várja a csatlakozó programokat, regisztráljon Ön is szervezőként az Orgonák éjszakájához!
Az OrgonaPont sorozatban szinte az egész ország területén felcsendül a hangszerek királynőjének csodálatos hangja olyan fellépőkkel, mint Miklósa Erika, Palya Bea, Vizin Viktória, Sebestyén Márta, Szokolay Dongó Balázs, Szamosi Szabolcs, Kovács Szilád Ferenc, Mészáros Zsolt Máté, Vashegyi György és a Határontúli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara, valamint az Anima Musicae Kamarazenekar. Mennyi az annyi? 70 OrgonaPont koncert, 54 településen. Érdekesség, hogy az elmúlt években zajló orgonafelújítási munkálatok során megszépített hangszerek közül több is felcsendül majd a sorozat részeként.
Végül szeptemberben a Zeneszüret Fesztivállal búcsúztatják a nyarat Pécsett. A „negyedik tenor” nyitja meg a zenés hétvégét. José Curát sokan korunk egyik legnagyobb tenorjának tartják. A fiatal tenoristát az 1990-es évek új csillagaként emlegették, szerződésajánlatokkal halmozták el, Párizsban, Londonban, Milánóban, New Yorkban egyaránt ünnepelte a közönség. 1997-ben kirobbanó sikert aratott kedvenc zeneszerzője, Giuseppe Verdi Otellójának szerepében, melyet eddigi pályafutása alatt több mint 200 alkalommal énekelt közönség előtt. A Zeneszüret Fesztivál négy napon keresztül, szeptember 8-tól 11-ig „szórakoztatja” a pécsi közönséget, miközben a legfontosabb célja továbbra is kimozdítani a koncerttermek falai közül a zenét, közel hozni az emberekhez, hogy a falakat átlépve végül utcákon, tereken csendüljenek fel a dallamok.
További információ a www.filharmonia.hu weboldalon található!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése