Varsói melódia

„Az előadás legnagyobb érdeme Tompos Kátya és Adorjáni Bálint játéka”  – Villáminterjú Kocsis Gergellyel 

Szeptember 14-én, a Hatszín Teátrumban mutatják be Leonyid Zorin  Varsói melódia című darabját. A mű középpontjában egy fájdalmas szerelem áll. Helga, a moszkvai zeneakadémián énekesnőnek tanuló lengyel lány és Viktor, a borásznak készülő orosz főiskolás fiú egymásba szeret, össze akarják kötni az életüket. De nem tehetik meg, mert szovjet állampolgár nem házasodhat idegen nemzetiségűvel. Elválnak útjaik. Tíz, majd húsz év múlva ismét összehozza őket a sors, de akkor már késő, a hajdani szerelem lángját nem lehet újralobbantani. A darab ősbemutatóját 1967-ben tartották a Szovjetunióban, Magyarországon pedig egy évvel később debütált, Törőcsik Mari és Sztankay István legendás szereplésével. Színháztörténeti kuriózum, hogy Törőcsik Mari (kerek ötven éve) Helga szerepével vált a közönség és a szakma számára is elismert színpadi színésszé. Az Orlai Produkciós Iroda új,  Kocsis Gergely rendezte előadásában a szerelmeseket Tompos Kátya és Adorjáni Bálint alakítja. A rendezővel beszélgettünk. 

– Korábban is ismerte a darabot?

– Nem, sőt a legendás Törőcsik Mari–Sztankay István-féle előadásról sem tudtam. Akkor olvastam el a Varsói melódiát, amikor  Orlai Tibor átküldte, és felkért a rendezésére. Magamtól nem találtam volna rá a darabra.

– Első olvasásra milyennek találta?

– Már-már melodramatikus szerelmi történet, amely 1947-ben, a sztálini diktatúrában kezdődik, a hruscsovi Szovjetunióban folytatódik és a brezsnyevi időkben ér véget. Máshol, mint az akkori Szovjetunióban nem is nagyon történhetett volna meg, hogy a szerelmesek azért nem lehetnek egymáséi, mert a fiú, Viktor orosz, Helga, a lány pedig lengyel. Már először is úgy olvastam a darabot, hogy Tompos Kátya és Adorjáni Bálint járt az eszemben, hiszen a szereposztás adott volt, tudtam, hogy velük fogok dolgozni. Helga szerepe egyébként Kátya dédelgetett álma volt, ő ajánlotta a darabot Orlainak. 

– Volt már közös munkájuk?

– Kátyával együtt csináljuk a Prostitúciót, amit a Füge produkciójaként a Jurányi Közösségi Házban mutattunk be, de a Katona József Színház Sufnijában is játszunk, és Bálinttal is régóta ismerjük egymást.

– Gondolom, a közös múlt előnyt jelentett a Varsói melódia rendezésénél.

– Mindenképpen. Eleinte persze szorongtam, de hamar kiderült, hogy nagyon jól működik ez a hármas, szinte már gyanús egyetértésben zajlottak a próbák. 

– Nyáron a budapesti Hatszín Teátrumban tartottak egy munkabemutatót, az országos premier pedig a Kultkikötőben, Balatonföldváron volt. Hogyan fogadta a közönség az előadást?

– Nagyon jól. Több korosztályt is megfog a darab, van, aki azért nézi meg az előadást, mert anno látta Törőcsik Mari és Sztankay István alakítását vagy hallott róla, van, aki nem köti semmihez, de szívesen néz meg egy szívszorító szerelmi történetet és – nem utolsósorban – két nagyszerű fiatal színészt.

– Mi volt a rendezői koncepciója?

– Annak tekintettem a darabot, ami: egy beteljesületlen, szép szerelem történetének. Helga és Viktor közé éket ver a politika, nem házasodhatnak össze, és amikor hosszú évek múlva újra találkoznak, már késő, nem lehet újralobbantani a lángot. Ez mindenki számára átélhető.  Rendezőként az volt a dolgom, hogy a két színész játékára építsek, segítsek felszabadítani az érzelmeiket, ezáltal a legtöbbet adhassák magukból a szerepbe. Egy élvezetes előadáshoz egy jó szövegkönyv és két jó színész is elég lehet. Ennek az előadásnak Kátya és Bálint játéka a legnagyobb érdeme.

– Zorin darabját 1967-ben mutatták be a Szovjetunióban, és kereken ötven éve volt a magyarországi ősbemutatója. Nem akarta valamelyest aktualizálni?

– Nem éreztem szükségét, hogy párhuzamot vonjak az ötven évvel ezelőtti és a mai viszonyok között. A szerelmek ötszáz évvel ezelőtt is ugyanolyan viszontagságosak voltak, mint ma. Ez általános érvényű, és a nézők a Varsói melódia történelmi leckéjéből anélkül is levonhatják a mai életünkre vonatkozó tanulságokat, hogy erre külön felhívnánk a figyelmüket. De nem szeretném elijeszteni őket; az előadás nem minden ízében szomorú, ne hetvenöt perc fájdalomra készüljenek.

– Színészként rengeteg produkcióban vett, illetve vesz részt, de úgy tudom, rendezőként most mutatkozott be először. Ezzel kezdetét vette a rendezői pályája is?

– Tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a hallgatókat szoktam dirigálni, de valóban ez az első külső, Ódry Színpadon kívüli rendezésem. Nem döntöttem el, hogy mostantól kezdve rendező is leszek, de ha úgy hozza az élet, nincs ellenemre. 

– Követi majd a Varsói melódia előadásait?

– Igyekszem, de mindegyiken biztosan nem tudok ott lenni, mert a Katonában előadáshegyek várnak rám. 

L. Horváth Katalin