2018. augusztus 28., kedd

Folyékony testek, kísérleti film és hangszobrászat - FERVERE az Art Quarter Budapestben

Fervere címmel rendez ingyenes művészeti fesztivált szeptember 1-jén és 2-án az Art Quarter Budapest és a Spatial Sound Institute (4DSOUND). A két nap során akusztikus koncertet ad a Shaibo, megnézhető Shakespeare Hamletjének rendhagyó filmes adaptációja, a The Rub, interaktív virtuális demo programon vehetünk részt, valamint kiállítások, design vásár, csokoládé túra, süti workshop és hangszobrászat is várja az érdeklődőket. 
A Fervere latinul „forraljuk” jelentéssel bír, és a borkészítés legfontosabb fázisára utal, amikor a szőlőlé borrá változik. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál részeként megvalósuló programsorozat a különböző művészeti ágak közötti határokat kívánja lebontani. Az Art Quarter Budapestben dolgozó alkotók installációkkal mutatkoznak be, míg a Folyékony testek (Liquid Bodies) című tárlat cseh kortárs művészek munkáin keresztül a jelenkor néhány fontos társadalmi változására reflektál. Lichter Péter és Máté Bori kísérleti filmje, a The Rub Hamlet szemszögéből meséli el a történetet, absztrakt képeken keresztül merülhetünk alá a dán királyfi elméjébe. A filmben az új, Nádasdy-féle Hamletet Hajdu Szabolcs tolmácsolásában hallhatjuk. A vetítést a The Rub nyersanyagából rendezett kiállítás egészíti ki. Az Európában is kivételesnek számító Spatial Sound Institute terében Nagy Ákos, Sol Ey és Tieran Cross hangszobrászati projekteket mutatnak be a 4DSOUND hangrendszerén, míg szeptember 2-án Pribék Gábor és Filip Ruisl egyedülálló interaktív programja, a Tracer a virtuális valóságba vezeti be az érdeklődőket. 
A gyerekek az AQB-ben régóta tevékenykedő cukrász, Majecsko vezetésével süti workshopon ismerkedhetnek meg a különböző technikákkal és formákkal. A Kelecsényi Dóri pszichológus vezette művészetpedagógiai foglalkozáson pedig a Folyékony testek című tárlat anyagából kiindulva, játékos formában tapasztalhatják meg, hogy a különböző anyagok miként viselkednek egyes helyzetekben. Nemcsak a kicsiknek, de a felnőtteknek is izgalmas program lehet a Rózsavölgyi Csokoládéműhely túrája, ahol azt is megtudhatjuk, miként lesz a kakaóbabból csokoládé.   
A kétnapos programsorozatot a megkomponált elszállások, a pop és az improvizáció egymásra hatásából építkező, egyedi zenei világú Shaibo akusztikus koncertje zárja. A dalokban mindaz a zenei élmény és benyomás ötvöződik, ami a tagok művészi látásmódját formálja. Ha műfaji meghatározással kell élni, az artpop jellemzi legjobban az együttes munkáját, de azt sem bánják, ha egyszerűen azt mondják rá: „olyan shaibós”.
A programsorozatot az Art Quarter Budapest a Spatial Sound Institute-tal közösen, a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál részeként rendezi meg. Az esemény támogatója Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata.

The Rub (trailer): https://vimeo.com/244985379 
További információ: https://www.aqb.hu/


Részletes program:
Fervere programsorozat
Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál az aqb-ben
2018. szeptember 1-2.

Helyszín: art quarter budapest - 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.

SZEPTEMBER 1-2. szombat-vasárnap 11:00 – 18:00

Folyékony testek / Liquid Bodies – cseh művészek csoportos kiállítása 
/ aqb Project Space / 
Kiállító művészek: Radek Brousil, Valentýna Janů, Martin Kohout, Pavel Příkaský, Marie Tučková, Adam Vačkář  
Kurátor: Sandra Baborovská

Design vásár az aqb udvarán

aqb AiR - Sarah Fonzi (USA) rezidens művész kiállítása
 /aqb A ép. 4.em. /

Az aqb-ben alkotó művészek installációi az udvaron.

Nézz a szellemgépbe – kiállítás a The Rub c. film nyersanyagából 
/ aqb Sound Studio előtér/


SZEPTEMBER 1. szombat

11:00 – 18:00 Hangszobrászat a 4DSOUND Stúdióban 
Alkotók: Nagy Ákos, Sol Ey, Tiernan Cross 



14:00 – 16:00 Művészetpedagógiai foglalkozás & süti sütő workshop 
Regisztrációhoz kötött: majawanot@gmail.com 
Max. 25 fő Találkozási pont az aqb udvarán.

16:00 – 18:00 Látogatás a Rózsavölgyi csokoládéműhelyben – avagy hogyan lesz a kakaóbabból csokoládé? 
Regisztrációhoz kötött: info@rozsavolgyi.com Max. 20 fő 

19:00 – 20:00 The Rub filmvetítés - Lichter Péter & Máté Bori / aqb Sound Studio /
60 perces kísérleti film magyarul, angol felirattal, 2018
Regisztrációhoz kötött: md@aqb.hu

21:00 – 23:00 Hangszobrászat a 4DSOUND Stúdióban 
Alkotók: Nagy Ákos, Sol Ey, Tiernan Cross

SZEPTEMBER 2. vasárnap 11:00 – 21:30

13:00 – 18:00 Interaktív virtuális valóság demo program a 4DSound hangrendszerén
Alkotók: Pribék Gábor és Filip Ruisl
a 4DSOUND & Kitchen Budapest együttműködésében

16:00 – 18:00 Látogatás a Rózsavölgyi csokoládéműhelyben – avagy hogyan lesz a kakaóbabból csokoládé?
Max. 20 fő Regisztrációhoz kötött: info@rozsavolgyi.com

19:00 – 20:30 Shaibo akusztikus koncert az aqb udvarán




Hallgasd meg a Shaibo májusban megjelenő nagylemezének előfutárát, a Next to Me-t:

https://open.spotify.com/album/4AKad8...

https://facebook.com/shaibomusic/
https://instagram.com/shaibo.music/

Rendezte: Szigeti Zsófia

Készítette: Filmbarát Stúdió
http://filmbaratstudio.hu

Ruha: Berbloom https://www.facebook.com/berbloom/
A klip a Hangfoglaló Program támogatásával jött létre.



Listen to 'Next to Me', the new song from the upcoming album here:

https://open.spotify.com/album/4AKad8...

https://facebook.com/shaibomusic/
https://instagram.com/shaibo.music/

Directed by Zsófia Szigeti

Made by Filmbarát Stúdió
http://filmbaratstudio.hu

Dress by Berbloom (https://www.facebook.com/berbloom/)


The Rub - trailer (with english subtitle) from Péter Lichter on Vimeo.
World Premier: Berlin Critics' Week, 2018



The Rub is a psychedelic retelling of Shakespeare's Hamlet from within the mind of the protagonist. The film was created with hand painted and decayed 35 mm and 16 mm celluloid strips, to create a new vision of the brooding Dane's experience.



hungarian translation: Nádasdy Ádám



„As the film starts, the logos of the large US film studios can be discerned behind flickers, splotches and scratches. What follows are inner visions of the evolution and revolution of cinema. Péter Lichter and Bori Máté’s experimental “The Rub” summons Shakespeare’s “Hamlet”, rubbing profound words against filmic material. Strips of celluloid distort popular images and dance around dismal digital views of empty cinemas – a somnambulistic film brimming with resistance.”

Berlin Critics’ Week - 2018



total running time: 60 minutes

Nincsenek megjegyzések: