2016. június 2., csütörtök

A POSZT Fesztivál részletes programja!

A POSZT a közönség, illetve az „ünnepi találkozó” hangulatának szempontjából legfontosabb pillére a Zsolnay Negyed csodálatos helyszínén megrendezésre kerülő, összművészeti POSZT Fesztivál.  A Fesztivál téren tartott rendezvények ingyenesen látogathatók: képzőművészeti vásárok, gasztronómiai teraszok, családi- és gyermekprogramok, ifjúsági előadások, utcaszínház, koncertek, performanszok, meccsközvetítés, kézműves sörök, a versenyelőadásokhoz tartozó, illetve egyéb szakmai beszélgetések, workshopok közül válogathatnak az érdeklődők.

JÚNIUS 9.
 

16:00 A 2016-os POSZT ünnepélyes megnyitója – Zsolnay negyed
16:30 Psyché – (A Gyulai Várszínház, a Kaposvári Egyetem, és a Nemzeti Színház közös produkciója, r. Vidnyánszky Attila) - JESZ
Lázadás, szabadság, szerelem. Ami egyszerre fölszabadító és halálos, szárnyakat ad és összetör, elpusztít. Az előadás különlegessége, hogy nem egy, hanem minden női szereplő Psyché, hiszen minden nőben ott él, szunnyad vagy kitörni kész a lázadó, szabadságra és szerelemre vágyó Psyché. Az előadást a 7ora7.hu 2015 év 40 legfontosabb előadása közé választotta.
16:30 Vagyunk, akik vagyunk (Terne Cserhaja Színkör, Biri Dankó Pista Gimnázium Vásárhelyi Kászló Alapfokú Művészeti Iskola) – Bóbita Bábszínház
18:00 Furcsa Hurok (Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka. í: Simon Grabovac – Surányi Sándor) – E78
Kosztolányi Dezső Mások, Chris Cutler There must be something, Ernst Jandl My own song című műve, valamint Bernard Montaud,G.I. Gurdjieff és P.D. Ouspensky gondolatai alapján.
19:00 Közönségtalálkozó a POSZT-on fellépő művészekkel – Miénk Itt a Tér
20:00 Ocho Macho koncert - Fesztiválszínpad
21:00 Deladap! (A) koncert - Fesztiválszínpad

Hagyományos cigány népzenei motívumokat elektronikus hanghullámokkal díszítő közép-kelet európai szuperprodukció
21:00 HOBO: Halj meg, és nagy leszel (Nemzeti Színház) – Bóbita Bábszínház
Zenés kálvária 14 stációval - Dalok, versek, vallomások, történetek  az utolsó hetven évből.
23:00 DJ Albrecht - Fesztivál Sétány

JÚNIUS 10.

11:00 Szakmai beszélgetés a Túl zajos magányról – E78 Panorámaterem
11:00 Solaris (Színház- és Filmművészeti egyetem, r. Dékány Barnabás) – JESZ
11:00 Úton-veletek (Lovassy Színpad) – Bóbita Kamara
11:00 Dolgozók (Slepp) – Bóbita Bábszínház
12:00 Szakmai beszélgetés Az olaszlikairól – E78 Panorámaterem
12:30  Solaris – feldolgozó foglalkozás – JESZ Kamara
13:00 Rómeó és Júlia (Kaposvári Egyetem, r. ifj. Vidnyánszky Attila) – E78
17:00 Vizsgajelenetek a  Vörösmarty Színház kaposvári egyetemistáitól – Miénk Itt a Tér
17:30 Sirály (Színház- és Filmművészeti Egyetem, r. Zsótér Sándor) – Bóbita Előtér
18:00 Hullám – tantermi projekt (Pesti Magyar Akadémia) - E78 Panorámaterem
18:30 Főhős (Momentán Társulat) - E78
Drámák, örömök, titkok és vágyak imprójelenetekben a Momentánnal. Vele, róla, neki, nektek. Ő középen, mi körülötte egy impróuniverzumban. Vajon kinek az életével játszunk? Vajon megfejtjük Őt közösen? A FŐHŐS főszereplője egy meghívott színházi ember lesz a POSZT-on. De hogy mi történik vele az improvizációs showban, az a ott és akkor dől el. Előre semmi sincs megírva, még a múlt is változhat a Momentán showban...
19:30 Sirály - feldolgozó foglalkozás (Színház- és Filmművészeti Egyetem)
20:00 Kaukázus koncert - Fesztiválszínpad
20:30 40! Avagy véges élet (Dumaszínház, FÜGE Produkció)

Újabb szókimondó a Jurányi Házból. Most az öregedést veszi górcső alá Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla a 40! avagy véges élet című produkcióban.
21:30 Magashegyi Underground koncert - Fesztiválszínpad
21:00 Nagybögő (Dumaszínház, Füge Produkció, r. Klem Viktor)

A magyar közönség Darvas Iván legendás alakításán keresztül ismerheti a német író 1981-es darabját, amit ez az előadás most új alapokra készül helyezni. Ahogy Klem Viktor elmondta: “Az eredeti mű főhőse pont kétszer olyan idős, mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák melyeket hősünk feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalembert, mint egy nyugdíj előtt álló tapasztalt muzsikust…”
23:00 DJ Albrecht - Fesztiválszínpad

JÚNIUS 11.

11:00 Szakmai beszélgetés a Molière:Tartuffe-ről – E78 Panorámaterem
11:00 Akár Akárki (Pesti Magyar Akadémia, í: Borbély Szilárd, r: Lengyel Ferenc) – E78
11:00 Nem növünk fel (Faludi Ferenc Diák Színpad) - JESZ
11:00 Cocteau: Elveszett éden (Zugszínház) - Bóbita Bábszínház
11:00 -15:00 Impro Course SZFE hallgatókkal ((Dékány Barnabás és Pálya Pompónia ötödéves diákok vezetésével) – E78 Zeneterem és Júlia terem
13:00-18:00 Teátrumi Mocorgó – Bóbita Szabadtéri Színpad
A Teátrumi Mocorgó Játszóház – a különböző életkorok és érdeklődési körök adta kihívásnak megfelelve a gyermekbirodalom különböző színterein, eltérő játékokkal (babajátszó, fajátékok, mozgásos, konstrukciós, fejlesztő játékok), kézműves-foglalkozással és logikai asztallal várja az érdeklődőket.
16:00 Impro Course Final (Színház- és Filmművészeti Egyetem)
16:00 Énekelünk… - Bagó Gizella tanítványainak koncertje (Színház- és Filmművészeti Egyetem) – E78
17:00 Örömkoncert – A Kaposvári Egyetem diákjainak koncertje - Fesztivál Sétány
18:00 S.Ö.R. - Shakespeare Összes Rövidítve (Centrál Színház) - E78
2 évtized - több, mint 600 előadás - 12 Jászai-díj jelölés - 43 orvosi beavatkozás (1 sikeres) - 17 jegyszedő nyugdíjazás - 2 színház bezárás - Shakespeare összes művei 2 óra alatt! Rekordkísérlet 2 évtizede töretlen sikertelenséggel! Garantáltan minimum 70% kötelező tananyag koncentrátum!
20:15 Közönségtalálkozó Kálloy Molnár Péterrel, Kálid Artúrral és Gáspár Andrással – Fesztivál Sétány
21:00 Mindegy (Budapest Counterpoint, r. Widder Kristóf) - JESZ
A III. Titánium Szemle Jurányi-díjas előadása. Krasznahorkai magával ragadó intenzitású szövegei, két vetítővászon és négy előadó találkozik egy mediálisan telített, mégis szűk térben. Négy réteget ajánlunk a nézőknek: szöveg, tánc, zene, film – és rájuk hagyjuk a választás lehetőségét, hogy mikor mit követnek. Mint az életben. Mert nem mindegy. És mivel nem az, ezért kérdezünk: Hol csúszik el a kommunikáció két ember között? Mekkora a szakadék az elvárásaink és a valóság között? Hogyan mulasztunk el fontos találkozásokat, mert nem jelen idejű a figyelmünk? A válaszkeresésből rajzolódik ki helyzetjelentésünk az Y-generációról. Nyers korrajz, mozgásba öntve.
21:00 Guppi (Újvidéki Színház) - Bóbita Bábszínház
Vaszilij Szigarjev Guppi című drámája az új orosz vagy poszt-szovjet dráma vonulatába sorolható, az arisztotelészi hármas egységnek megfelelő játék a komédia és a tragédia határán (tragédia vagy komédia – írja maga a szerző). A Guppi az átlagnő szerepével foglalkozik, az érzelmi kizsákmányolás jelenségével, amelyet gyilkos iróniával, végletesen ábrázol.
21:30 Che Sudaka (E) koncert - Fesztiválszínpad
A hatalmas energiákat mozgató Che Sudaka együttes Barcelona utcáin alakult argentin és kolumbiai menekültekből, akik lendületes reggae és punk zenei alapjaikat spanyol, portugál, angol és olasz szövegekkel, rengeteg tánccal és elképesztő színpadi produkcióval ötvözik energikus örömfiesztává. Több mint 600 koncerttel a háta mögött, mindössze néhány év alatt a Che Sudaka az egyikLEGNÉPSZERŰBB barcelonai együttessé vált. Európa-szerte hatalmas rajongótáborral, s olyan fesztiválmeghívásokkal büszkélkedhet, mint: a Sziget, a Lowlands, a Territorios, a Bardentreffen, a Stockholm vagy a Vic fesztiválok.
23:00 DJ Melon - Fesztívál Sétány

JÚNIUS 12.

10:00 Bagolykisasszony meséje (Bóbita Bábszínház) – Bóbita Bábszínház
Bábos játék 5 éven felüliek számára
11:00 Szakmai beszélgetés az Tizenkét dühös emberről – E78 Panorámaterem
11:00 FOLK A POSZTON! - Régiós ifjúsági program (Déli Kapu Folklórszövetség) -Fesztiválszínpad
11:00 Huzella Péter koncertje – Bóbita Szabadtéri Színpad
12:00 GÓBI RITA: Pici Bonbon - Bóbita Szabadtéri Színpad
12:00 Szakmai beszélgetés a Liliomfiról – E78 Panorámaterem
16:00 Mindent a kertbe (Miskolci Nemzeti Színház, r. Zsótér Sándor) – E78
Albee klasszikusa Zsótér Sándor rendezésében, Ulmann Mónikával és Voith Ágival a főszerepben.
16:00 FOLK A POSZTON! (A baranyai szólótáncfesztivál díjazottjai) – Bóbita Szabadtéri Színpad
17:00 Mario és a varázsló (Békéscsabai Jókai Színház) - JESZ Kamara
18:00 FOLK A POSZTON! – Táncház (Déli Kapu Folklórszövetség) - Fesztivál tér

18:00 Kálloy Molnár Péter unplugged koncertje - Fesztivál Sétány
19:00 Közönségtalálkozó a POSZT Fellépőivel - Miénk Itt a Tér
19:00 Közönségtalálkozó a Miskolci Nemzeti Színház művészeivel
19:30 Lóci játszik koncert - Fesztiválszínpad
20:30 Svejk vagyok (Mikó István) - JESZ
20:30 Egyasszony (FÜGE és Orlai Produkció, fsz. Tenki Réka) – Bóbita Bábszínház
A MOST FESZTivál legjobb alakításnak járó különdíját elnyerő előadása. A darabot a nagysikerű Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezte.. Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű  blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás.Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.”
20:30 Magna Cum Laude koncert - Fesztiválszínpad
21:00 Svejk vagyok (Mikó István) - JESZ
22:00 DJ Albrecht - Fesztivál Sétány
JÚNIUS 13.
11:00 Szakmai beszélgetés A te országodról – E78 Panorámaterem
12:00 Szakmai beszélgetés A Bernhardi-ügyről – E78 Panorámaterem
16:00 Závada Pál: Egy piaci nap (A POSZT felolvasószínháza a Nyílt Fórum szervezésében) - E78 Panorámaterem
16:00 Fordulj Kispej lovam (Élő Forrás) – Fesztivál Sétány
17:30 One Woman Show (Kádek Heny)  – Fesztivál Sétány
Dés és Presser szerzemények, jazz, és Kovács-Cohner Róbert versei Kádek Heny, a Cotton Club Singers alapítótagja és zenekara előadásában
18:00 Beugró (Játékszín) – E78
A népszerű tévéműsor színpadi változata: színházi játék eredeti szereposztásban – Novák Péterrel, Kálloy Molnár Péterrel, Rudolf Péterrel, Pokorny Liával, és Szabó Győzővel
19:45 Közönségtalálkozó a Beugró színművészeivel
20:30 Happy Ending (Belvárosi Színház, Orlai Produkció) - Fesztiválszínpad

A budapesti Belváros Színház zenés revüje, Hernádi Judit, Fekete Ernő és Hegyi Barbara főszereplésével
20:45 Sóvírág (Tünetegyüttes, r. Szabó Réka) – Bóbita Bábszínház
Sóvirág, avagy a létezés eufóriája. A Tünet Együttes előadása a Vígszínház Házi Színpadáról látogata POSZT-ra Egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje.

JÚNIUS 14.

11:00 Szakmai beszélgetés a Lear Királyról – E78 Panorámaterem
12:00 Szakmai beszélgetés a Piszkavasról – E78 Panorámaterem
16:00 Darvasi László: Odakint (A POSZT felolvasószínházi előadása a Nyílt Fórum szervezésében) – E78
16:00 A Langaléta Garabonciások vásári komédiái (Langaléta) – Fesztivál Sétány
17:45 Steam On (Tűzmadarak) - Fesztivál Détány
Klasszikus, ám steampunk világban játszódó táncszínház zsonglőrök és akrobaták előadásában.
18:00 Portugál (Katona József Színház, r. Lukács Andor) – E78
A fordulatos, nagyon mai vígjáték több mint másfél évtizede tartozik a Katona és a magyarországi színpadok legsikeresebb előadásai közé - a főbb szerepekben többek között Pelsőczy Rékával, Szirtes Ágival, Csuja Imrével, Bán Jánossal, Jordán Adéllal.
20:30 Diggerdrájver (Örkény Színház, r. Bagossy László) – Bóbita Bábszínház
„Nehézgépkezelő vagyok. Közérthetőbben: markológépes. Itt Londonban: digger driver. A nyelvtudásom alig haladja meg az alapfokot. Nem szerencsét próbálni jöttem, hanem jövőt biztosítani a nyolcéves gyerekemnek, és tisztességes fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életemet a nyugdíjig, végül is biztos állásom volt. A szakmában elértem a csúcsra. Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott.
20:45 Irodabirodalom (Life Dance Company) – Fesztiválszínpad
A Life Dance Theater a kortárs táncművészet dramatikus irányával megy szembe, és új előadásával, az Irodabirodalommal bebizonyítja, hogy a kortárs tánc igenis lehet önfeledt, kacagtató, vicces, felszabadító, könnyen értelmezhető, ugyanakkor tartalmas is.

JÚNIUS 15.

11:00 Szakmai beszélgetés A gátról – E78 Panorámaterem
12:00 Szakmai beszélgetés A macska a forró bádogtetőnről – E78 Panorámaterem
16:00 Térey János: A Legkisebb Jégkorszak – Felolvasó színház (Színházi Dramaturgok Céhe) – E78 Panorámaterem
17:00 Give Me a Name (Sapp) – Fesztivál Sétány
A startup szemléletű kortárstánc alkotócsoport, a SAPP - Street Art Project Performances formabontó utcai előadássorozata. Missziójuk, hogy színházat hozzunk létre hétköznapi terekből, tér-adaptív előadásokkal
17:00 Virágot Algernonnak (Budapesti Operettszínház) – E78
Musicalsiker Kerényi Miklós Máté és Földes Eszter főszereplésével. Daniel Keyes regénye sokunk kamaszkorának meghatározó olvasmányélménye volt. 27 nyelvre fordították le és több mint ötmillió példányban adták ki. A regényből Oscar-díjas film is készült. Mennyire kell teljes értékű embernek tekinteni egy alacsonyabb IQ-val rendelkező társunkat, és mennyire tartozunk felelősséggel mindazért, ami vele történik.
18:00 Hekabé (Vörösmarty Színház, koreográfus: Blaskó Borbála) – Bóbita Bábszínház
Euripidész Hekabé című tragédiája ihlette Blaskó Borbála azonos című tánccal, mozgással elmesélt történetét: az ő Hekabéja egy olyan mozgásszínházi előadás, melyben különböző képekre és a táncosok karakteres figuráira épülnek a jelenetek. A rendező-koreográfus annak a híve, hogy „a tánc az egyetlen művészeti ág, ami nem konkretizál, hanem a sejtetés művészete, ezáltal nagyobb szabadságot enged a fantáziának.”
19:30 Színésztestek-Táncostestek – Szakmai beszélgetés Hegedűs Sándor vezetésével – E78 Panorámaterem
20:00 Közönségtalálkozó Lőrinczy Györggyel, a Budapesti Operettszínház főigazgatójával, Somogyi Szilárd rendezővel, valamint az Operettszínház művészeivel.
20:45 Bernarda Alba háza (Forte Társulat, koreográfus: Widder Kristóf) – Fesztiválszínpad
Klasszikus mű kortárs adaptációja, mely felhasználja a fizikai, sőt olykor a prózai színház alkotóelemeit, mégis elsősorban zene- és mozdulatközpontú. A  mű a generációk közötti feszültséget dolgozza fel egy zárt viszonyrendszerben: egy családban, melynek már nincsenek férfitagjai. Az ebből adódó hiátus a színpadon mind a zene, mind a mozgás meghatározó eleme. A fülledtség, az elfojtott szenvedélyek és a finom gesztusok az előadás leguralkodóbb motívumai.
21:00 Emigránsok (Manna Produkció, r. Mucsi Zoltán) – JESZ
A sok kis hatásszünettel megszakított szövegben nincs igazi színházi szünet: egyetlen tömböt képez a dráma, két harmincöt-negyven év körüli, hazájától kényszerűen távol élő férfi párbeszéde, marakodása, békülése, elfajuló összetűzése, majd semmiféle reményt nem kínáló leroskadása. A se ott, se itt, se vissza tudatának egymást kínzása.

JÚNIUS 16. 

11:00 Szakmai beszélgetés A vágy villamosáról – E78 Panorámaterem
12:00 Szakmai beszélgetés a Tótékról – E78 Panorámaterem
16:00 A pisztráng a pácban, körettel (Méhes Csaba) – Fesztivál tér
16:30 Hamlet (JESZ Produkció, r. Tóth András Ernő) – JESZ
17:30 Duende Akusztik koncert (Menszátor Héresz Attila – ének, gitár, és Kardos Dániel, gitár) – Fesztivál tér
19:00 Közönségtalálkozó a POSZT-on fellépő művészekkel
19:30 Csoportterápia (Madách Színház) – Fesztiválszínpad
A Madách musical pályázat első helyezett alkotása! Mjuzikelkámedi a lélekről, esendőségről, vágyakozásról, útkeresésről... azaz rólunk Simon Kornéllal, Polyák Lillával, Szente Vajkkal, Balla Eszterrel, Sándor Dáviddal!
20:30 Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről (Spectrum Színház – Marosvásárhely) – Fesztiválszínpad
A Nyinával Visnec a legjelentősebb mai Csehov-kritikus lett azáltal, hogy a kritikát egy drámairodalmi művel helyettesítette. A Nyina nem más, mint Csehov Sirályának felülvizsgálata, újraértelmezése és újrajátszása. Nyina visszatérése Kosztyához 15 év moszkvai tévelygése után, melyeket Trigorin bűvkörében töltött el, a nézők legromantikusabb, legdédelgetettebb álmait valósítaná meg. Hiszen minden annyira igazságtalannak tűnt a fiatal és tehetséges Kosztyával szemben, hogy szinte szükségszerű, hogy Nyina visszatérjen és az ő karjaiba vesse magát. Csehov ezt az elégtételt nem adta meg nekünk, nézőknek, amit Visnec álnok módon megtesz. Kosztya nem hal meg és a szerelmi háromszög újra együtt van a régi szerelem helyszínén.... Ez lehetne a paradicsom, a purgatórium, vagy a pokol… 

JÚNIUS 17.

11:00 Szakmai beszélgetés az Istenítéletről
15:00 4x100 (Győri Nemzeti Színház, í. Egressy Zoltán, r. Simon Kornél) – Bóbita Bábszínház
Négy fiatal futólány. Egy edzőnő és egy gyúró. Egy válogatott. Egy váltó. Egy csapat, amelynek ki kellene harcolnia az olimpiai indulás jogát. Az utolsó verseny, az utolsó lehetőség a szintidő megfutására. A széthúzás azonban komolyabb, mint bármikor korábban. Dzsudi néni megpróbálja összeszedni a lányokat. Harc a győzelemért, az olimpiáért, a közös célért. És a férfiért.
17:00 Méhek - Fesztivál Sétány
18:00 Kohlhaas (Szkéné Színház, r. Hegymegi Máté) – E78
A Szkéné Színház, A Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület (Szeged) közös, a III. Titánium szemlén szkéné díjat nyert előadása.
18:00 Közönségtalálkozó a Győri Nemzeti Színház művészeivel
19:00 Közönségtalálkozó a Pesti Magyar Színház művészeivel
20:30 Chioggai Csetepaté (Pesti Magyar Színház) - Fesztiválszínpad
A történet szerint egy Velence melletti kis halászfalu terecskéjén csipkeverő lányok, asszonyok ugranak egymásnak – de a szó szoros értelmében! –, mire nemsokára a férfiak is bekapcsolódnak a veszekedésbe. Családok közti vitáról van szó, amelyhez itt elég egyetlen szikra, és rögvest fellángol a mindent és mindenkit elsöprő csetepaté. Szitkok – no meg egyéb dolgok – repkednek egymás felé, mire a kibogozhatatlannak tűnő jogi és szerelmi perpatvar behálózza egész Chioggiát. Vajon sikerül-e elcsitítani a kedélyeket, és egymáshoz édesgetni a szerelmeseket?
21:00 Woyzeck (Anyaszínház, r. Menszátor Héresz Attila) – JESZ
A Woyzeck valós eseményen alapul: 1821-ben, Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély több késszúrással megölte barátnőjét – a korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a latolgatás, beszámítható-e vajon Woyzeck. Georg Büchner (1813-1837) mindössze három drámát írt élete 23 éve alatt. Ezek közül utolsó a Woyzeck, amelyen haláláig dolgozott, de már nem volt ideje véglegesíteni a dráma szerkezetét. Az első világháború idején, az annak hatására fellobbanó művészeti élénkülés kezdték méltányolni a mű eredetiségét, sajátos, félelmetes, és teljesen egyedi nyelvi világát, szinte filmszerű jelenetezési technikáját, és a szereplők átütő, lemeztelenített ábrázolását. A különös, látomásos szöveg a modern dráma élvonalába emeli a Woyzecket.
21:00 Tündéri (Aradi Kamaraszínház) – Bóbita Bábszínház
A Tündérin nevetünk, mert tele van poénnal és a három színész kítűnően használ ki minden lehetőséget, látszik, jól érzik magukat a szerepükben, tökéletesen egymásra hangolódtak, és ez a közönségre is átsugárzik. A nevetés mögött azonban ott bujkál a torokszorító félelem a nagy ismeretlentől. A Tündéri eredetileg prózai darab, telitalálat a megzenésítése. Az, hogy a dalok több nyelven hangzanak el, tovább fokozza a valóságtól való elrugaszkodás élményét.

JÚNIUS 18. (BÚCSÚNAP)

11:00 Szakmai beszélgetés a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásról – E78 Panorámaterem
12:00 Szakmai beszélgetés a Don Quijotéről – E78 Panorámaterem
20:30 A POSZT ünnepélyes díjátadó gálája sztárvendégekkel, koncertekkel, a Versenyelőadások résztvevőivel, alkotóival – Kodály Központ
A műsor keretében átadásra kerülő díjak:
Legjobb előadás
Legjobb rendező
Legjobb férfi főszereplő
Legjobb női főszereplő
Legjobb női mellékszereplő
Legjobb férfi mellékszereplő
Legjobb 30 év alatti női főszereplő
Legjobb 30 év alatti férfi főszereplő
Legjobb színházi zene
Legjobb dramaturg
Legjobb jelmez
Legjobb díszlet
Közönségdíj
A Magyar Művészeti Akadémia különdíja

Nincsenek megjegyzések: