2013. október 10., csütörtök

Óriás Leszek

"Extrémsportos az új Óriás-klip

Az Óriás zenekar tavasszal megjelent Tűz, víz, repülő című nagylemezének újabb dalához készült videóklip, amelyben a zenekar tagjai mellett tizenegy magyar extémsportoló is szerephez jutott. 

Leszek című dal kisfilmjét a magyar bajnok snowboardos, Czéh-Tóth Máté rendezte és vágta. "Szerettem volna a dalból áradó energiát és dinamikát képileg is megerősíteni egy egyszerű ötlet mentén" – mondta el a rendező, aki a sport mellett a zene szerelmese is. Czéh-Tóth a pécsi Szoba|Session csapat tagja, amely ismert és kevésbé ismert előadóművészek élő performanszait rögzíti és mutatja be.

A sportolókat bemutató felvételek nyáron készültek egy GoPro kamera és egy különleges sisak segítségével. “Mindenki, akit megkerestem nagyon készséges és segítőkész volt, nagyon örülök, hogy a videóban végül több országos bajnok és nemzetközileg is elismert sportoló is szerepel.” mondta el Czéh-Tóth. A zenekaros felvételek az Óriás próbatermében készültek ősszel. 

Ez az Óriás nyolcadik videója, de az első, ami a zenekartól független kezdeményezésből született. “Nyáron keresett meg minket Máté az ötlettel, és egyből igent mondtunk, örültünk, hogy a dal ennyire motiválta. Ráadásul sok szempontból hasonlóképpen gondolkozik egy sportoló, mint egy zenész: mindkettő a határait feszegeti, az álmai után megy, közben meg izzad.” – mondta el Egyedi Péter, a zenekar frontembere.

A zenekar szombaton az A38 állóhajón lép fel, vendég a Néhai Bárány. Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/556014334445900/


A klipben résztvevő sportolók:
Bodnár Bence - wakeboard
Cholnoky Sára - windsurf
Czéh-Tóth Máté - hullámszörf
Gál Tamás - görkorcsolya
Horányi-Névi András - freestyle windsurf
Koch Márton - mountain bike downhill
Králik Dániel - BMX park
Prischetzky Milán - mountain bike dirt
Sándor Balázs - gördeszka
Sarlós Péter - BMX flatland
Zongor Gergely - falmászás"

Nincsenek megjegyzések: