Klasszikus képzőművészet - kortárs interpretációk
2013. szeptember 26. - november 28.
12 festmény, 12 irodalmi szöveg, 12 színész
A budapesti Szépművészeti Múzeum, a wrocławi Nemzeti Múzeum és a bécsi Kunsthistorisches Museum együttműködésében, valamint az osztrák színházi társulat, a wenn es soweit ist („ha eljött az ideje”) rendezésében egyedülálló színházi produkciónak lehetnek részesei az érdeklődők hét alkalommal, 2013 októbere és novembere között, a Szépművészeti Múzeumban.
Az osztrák színházi formáció vezetői, Jacqueline Kornmüller és Peter Wolf tizenkét ismert magyar és külföldi szerzőt - többek között Esterházy Pétert, Grecsó Krisztiánt, Dragomán Györgyöt, Tóth Krisztinát - kértek fel új szövegek megalkotására a múzeum gyűjteményében található, egy-egy inspiráló festményhez. A képek előterében tizenkét színész (többek közöttKulka János, Hegedűs D. Géza, Gryllus Dorka, Udvaros Dorottya) tolmácsolásában előadott darabok októberben és novemberben összesen hét alkalommal, csütörtök esténként láthatóak. A néhány perces előadásokat párhuzamosan és folyamatosan, többször egymás után adják elő, így a néző saját maga döntheti el, hogy mennyi időt tölt el az egyes képeknél.
A projekt 2009-ben indult „Ganymed Boarding” címmel Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban. A szokatlan, izgalmas, sokszor meglepő darabok újfajta élményt hoztak a múzeumba, a projekt nagy sikert aratott, estéről estére több százan voltak kíváncsiak rá. A címadó darabot Paulus Hochgatterer írta Correggio Ganümédész elrablása című festményéhez Ganymed Boarding névvel. A projekt több rangos díjat is megnyert: 2011-ben a neves bécsi színházi díjat, a Nestroy-t, 2012-ben pedig a Bank Austria művészeti díját.
A sikeren és pozitív visszajelzéseken felbuzdulva a szervezők elhatározták, hogy Európa más országaiba is eljuttatják a produkciót. Elnyerve egy európai uniós támogatást, a választás végül a Wrocławi Nemzeti Múzeumra és a budapesti Szépművészeti Múzeumra esett. Az eredeti Ganymed Boarding cím így Ganymed goes Europe-ra változott és három programból áll: 2013 tavaszán rendezték meg Wrocławban, ugyanez év őszén Budapesten, majd 2014 tavaszán Bécsben mutatják be újra – ezúttal kiegészítve a két résztvevő múzeum tapasztalataival is.
Előadások:
1. MAREK BIEŃCZYK: EGY ALVÓ CSALÁD
Kép: RÓMÁBAN MŰKÖDŐ FESTŐ 1620 KÖRÜL – Alvó lány
BÍRÓ KRISZTA előadásában
2. DRAGOMÁN GYÖRGY: ADRENALIN
Kép: JACOPO TINTORETTO – Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából
SZIKSZAI RÉMUSZ előadásában
3. SZÉCSI NOÉMI: A SZENT BŐRTELEN
Kép: MATTEO DI GIOVANNI – A megnyúzott Bertalan apostol
DIÓSSI GÁBOR előadásában
4. ESTERHÁZY PÉTER: A HIRTELEN BARÁTSÁG
Kép: FRANCISCO DE GOYA – José Antonio Marqués de Caballero képmása
KULKA JÁNOS előadásában
5. DARVASI LÁSZLÓ: A BIKA FARKA
Kép: FRANCISCO DE GOYA – A korsós lány
GRYLLUS DORKA előadásában
6. GRECSÓ KRISZTIÁN: MAGÁNJÉZUS
Kép: FRANCISCO DE HERRERA –
Szent József a gyermek Jézussal
TAKÁTSY PÉTER előadásában
7. TERÉZIA MORA: Utolsó napjaink emlékére, szerelemmel
Kép: ANTHONY VAN DYCK – Házaspár képmása
UDVAROS DOROTTYA előadásában
8. THOMAS GLAVINIC: MEZÍTELENÜL
Kép: HANS BALDUNG GRIEN – Éva
HAY ANNA előadásában
9. VAJDA MIKLÓS: NOÉ GALAMBJA
Kép: IFJ. JAN BRUEGHEL – Noé bárkája
HEGEDŰS D. GÉZA előadásában
10. ERDŐS VIRÁG: TÉLI TÁJ KORCSOLYÁZÓKKAL
Kép: HENDRICK AVERCAMP – Téli táj korcsolyázókkal
FÁTYOL HERMINA előadásában
11. TÓTH KRISZTINA: A TÜKÖR
Kép: JAN KUPEZKY – Művész és családja
TERHES SÁNDOR előadásában
12. SZVOREN EDINA: CSÓNAKBAN
Kép: LEO PUTZ – Csónakban
SZÉKELY ROZÁLIA előadásában
Kép: RÓMÁBAN MŰKÖDŐ FESTŐ 1620 KÖRÜL – Alvó lány
BÍRÓ KRISZTA előadásában
2. DRAGOMÁN GYÖRGY: ADRENALIN
Kép: JACOPO TINTORETTO – Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából
SZIKSZAI RÉMUSZ előadásában
3. SZÉCSI NOÉMI: A SZENT BŐRTELEN
Kép: MATTEO DI GIOVANNI – A megnyúzott Bertalan apostol
DIÓSSI GÁBOR előadásában
4. ESTERHÁZY PÉTER: A HIRTELEN BARÁTSÁG
Kép: FRANCISCO DE GOYA – José Antonio Marqués de Caballero képmása
KULKA JÁNOS előadásában
5. DARVASI LÁSZLÓ: A BIKA FARKA
Kép: FRANCISCO DE GOYA – A korsós lány
GRYLLUS DORKA előadásában
6. GRECSÓ KRISZTIÁN: MAGÁNJÉZUS
Kép: FRANCISCO DE HERRERA –
Szent József a gyermek Jézussal
TAKÁTSY PÉTER előadásában
7. TERÉZIA MORA: Utolsó napjaink emlékére, szerelemmel
Kép: ANTHONY VAN DYCK – Házaspár képmása
UDVAROS DOROTTYA előadásában
8. THOMAS GLAVINIC: MEZÍTELENÜL
Kép: HANS BALDUNG GRIEN – Éva
HAY ANNA előadásában
9. VAJDA MIKLÓS: NOÉ GALAMBJA
Kép: IFJ. JAN BRUEGHEL – Noé bárkája
HEGEDŰS D. GÉZA előadásában
10. ERDŐS VIRÁG: TÉLI TÁJ KORCSOLYÁZÓKKAL
Kép: HENDRICK AVERCAMP – Téli táj korcsolyázókkal
FÁTYOL HERMINA előadásában
11. TÓTH KRISZTINA: A TÜKÖR
Kép: JAN KUPEZKY – Művész és családja
TERHES SÁNDOR előadásában
12. SZVOREN EDINA: CSÓNAKBAN
Kép: LEO PUTZ – Csónakban
SZÉKELY ROZÁLIA előadásában
Premier: 2013. szeptember 26. (csütörtök) 19.00–22.00
További előadások:
október 3. (csütörtök) 19.00–22.00
október 17. (csütörtök) 19.00–22.00
október 31. (csütörtök) 19.00–22.00
november 7. (csütörtök) 19.00–22.00
november 21. (csütörtök) 19.00–22.00
november 28. (csütörtök) 19.00–22.00
október 17. (csütörtök) 19.00–22.00
október 31. (csütörtök) 19.00–22.00
november 7. (csütörtök) 19.00–22.00
november 21. (csütörtök) 19.00–22.00
november 28. (csütörtök) 19.00–22.00
Produkciós vezető: Peter Wolf
Rendező: Jacqueline Kornmüller
A rendező munkatársa: Néder Panni
Fotó: Helmut Wimmer
Jelmez: Heide Kastler
Produkciós munkatársak (Szépművészeti Múzeum): Csiszár Kinga, Kovács Zsuzsanna, Pénzes Boróka, Schlett Anna
Projekt menedzsment: Katharina Boesch, Alexandra Feichtner (section.a)
Grafikai munkák: Larissa Czerny
Sajtókapcsolat: Kovács Zsuzsanna, Lévay Zoltán, Schlett Anna (press@szepmuveszeti.hu)
Rendező: Jacqueline Kornmüller
A rendező munkatársa: Néder Panni
Fotó: Helmut Wimmer
Jelmez: Heide Kastler
Produkciós munkatársak (Szépművészeti Múzeum): Csiszár Kinga, Kovács Zsuzsanna, Pénzes Boróka, Schlett Anna
Projekt menedzsment: Katharina Boesch, Alexandra Feichtner (section.a)
Grafikai munkák: Larissa Czerny
Sajtókapcsolat: Kovács Zsuzsanna, Lévay Zoltán, Schlett Anna (press@szepmuveszeti.hu)
Kapunyitás: 18.15
Jegypénztárak nyitva tartása: K-V 10.00 –17.00 (az előadások napján 19.00-ig)
Jegypénztárak nyitva tartása: K-V 10.00 –17.00 (az előadások napján 19.00-ig)
Jegyárak:
Teljes árú: 2000 Ft
Kedvezményes ár (diák, nyugdíjas): 1500 Ft
Jegyek elővételben a Jegymester webáruházában kaphatóak."
Teljes árú: 2000 Ft
Kedvezményes ár (diák, nyugdíjas): 1500 Ft
Jegyek elővételben a Jegymester webáruházában kaphatóak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése