2023. szeptember 12., kedd

Ősszel is folytatódik a fesztiválszezon Pécsett

 

A Punnany Massif és a The Biebers is fellép a Pécsi Napokon! Szeptember 20-24. között a Széchenyi téren az ingyenes koncertek mellett sokszínű gasztro- és borkínálat, divatbemutató, gyerek musical, táncbemutató, bordalfesztivál, PTE Nemzetközi Nap és a Tanuló Város fesztivál is színesíti a programsort. 


Nem véletlenül a Pécsi Napok a régió legnagyobb múltú összművészeti fesztiválja, hiszen az idei már a 32. esemény lesz a pécsi belvárosban. A programok mellett 15 borászat, 25 kézműves árus és széles gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket. 


Szeptember 20-án a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Napjával (International Culture Day in Pécs) indul a fesztivál. Ennek keretében látható lesz a PTE Táncegyüttes, egy interaktív afrikai dob- és táncshow, fellép a Rennesből (Franciaország) érkező és hazánkban most debütáló francia énekes-dalszerző ERUAL, valamint a magyar zenei életben már igencsak jól ismert Sena Dagadu, aki ezúttal trió formációban lép majd színpadra.


Szeptember 21-én Arad Napját ünneplik a résztvevők, este pedig fellép a PMD Blues Band.


Szeptember 22-én a Tanuló Város Fesztivál keretében a Pannon Filharmonikusok ad koncertet Fantasztikus klasszikusok címmel, valamint bemutatkozik a Tillai Timi énekstúdió és a Mecsek Táncegyüttes. 21:30-tól a Punnany Massif zenél, az ízig-vérig pécsi zenekar, akik szeretett városukat is megörökítették a Pécs Aktuál X-ben: „Felszínes kapcsolatból építhetsz százat,
de úgyis visszahív az otthon, ahonnan az erő árad…”


Szeptember 23-án gyerekeknek szóló musical látható Rozsda Lovag és a kísértet címmel a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában, amit a Széchenyi téren Frank Adél Divatshow-ja és a TANAC táncegyüttes előadása követ. 21:30-tól a The Biebers lép fel. A tíz éves zenekar koncertjén Puskás Peti vezetésével a jól ismert dalok mellett korábban még sosem hallott számokra is tombolhat a közönség, hiszen „ha hív a város, mindig mennünk kell”.


Szeptember 24-én zajlik a XXVII. Európai Bordalfesztivál. A nemes nedűk kortyolgatásához a zenetörténet legszebb bordalait hallgathatják a jelenlévők és ha kedvük van, még táncra is perdülhetnek. A szüreti felvonulással induló fesztivál énekesei mellett a program társrendezvénye, az I. Bordalnok Énekverseny döntősei is fellépnek az eseményen.


Este a Chache Rom és a Fund Művészeti iskola táncosai, valamint a Romengo Együttes lép színpadra, a magyarországi roma folk egyik legrangosabb együtteseként.


Részletek: https://www.pecsinapokfesztival.hu/programok/pecsi-napok-2023 


Hola

Nincsenek megjegyzések: