2020. július 1., szerda

Július 7-től a Capa Központ összes kiállítása látogatható Pop-up tárlat nyílik magyar fotográfusok koronavírus-helyzetre reflektáló munkáiból

Pár nappal a veszélyhelyzet kihirdetése előtt nyílt meg, július 7-től pedig újra látogatható Urbán Tamás Felesleges Pillangó és Thomaz Farkas A fény ritmusa című tárlata a Capa Központban. Emellett Nyolc hét. Magyar fotográfusok a járvány idején címmel a koronavírus-helyzetre reflektáló pop-up tárlat is nyílik a Project Roomban

Nyolc hét. Ennyi időn keresztül követtük figyelemmel a virtuális térben kortárs magyar fotográfusok tevékenységét a járvány idején. A Capa Központ blogján publikált nyolcrészes válogatás egy pop-up kiállítás keretében most a valós térben jelenik meg, emléket állítva az elmúlt hónapok eseményeinek. „A pandémia és annak következményei a fotográfusok életét is jelentősen befolyásolták, ettől függetlenül azzal foglalkoztak, amivel amúgy is szoktak: fotóztak. Igaz, nem pont azt, amit, és nem pont úgy, ahogy korábban: voltak, akik otthon maradtak, és egyfajta vizuális karanténnaplót készítettek, mások még ilyenkor is kimentek az utcákra, hogy megörökítsék a megváltozott életkörülményeket és városképet. A kiállítás harminckilenc fotográfus nyilvános Instagram-profilján megjelent képein keresztül mutatja be ezt az időszakot, a válogatás során fontos szempont volt, hogy minél többféle alkotói attitűd, látásmód jelenjen meg” – emelik ki a kiállítás kurátorai, Gellér Judit és Gáspár Balázs. 

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban július 7-től augusztus 23-ig újra látogatható lesz Urbán Tamás Felesleges Pillangó című tárlata. A kiállítás gerincét abban a hat évben készített fényképek képezik, amikor Urbán Tamás pártfogója volt a tetőtől-talpig tetovált Pillangónak, bemutatva többek között a börtönéletet, a szabadulást, a pesti undergroundban eltöltött estéket, a céltalan nappalokat. A fotók mellett az életének felét rácsok mögött töltő Pillangó naplóját, rajzait, rejtvényeit és festményeit, valamint Urbán Tamás által összegyűjtött iratokat és tárgyakat is bemutatnak a kiállításon.  

Szintén augusztus 23-ig lesz látogatható Thomaz Farkas A fény ritmusa című kiállítása. A magyar származású fotográfus a brazil kultúra emblematikus alakja, a modern fotográfia és dokumentumfilm egyik legfontosabb képviselőjének tartják.  Munkái olyan fontos gyűjtemények részét képezik, mint a New York-i MoMA és a londoni Tate Modern, eddig azonban Magyarországon még sosem voltak kiállítva alkotásai. Műveit a mások iránti érzékenység, az emberekhez való őszinte odafordulás, a humánum jellemzik.

A Capa Központ új nyitvatartási renddel, keddtől péntekig 14 és 19 óra között, hétvégén 11 és 19 óra között várja a látogatókat. 


További információ: https://capacenter.hu/

Nyolc hét. Magyar fotográfusok a járvány idején
Capa Központ – Project Room
Megnyitó: 2020. július 7., kedd, 18 óra
A kiállítás ingyenesen megtekinthető: 2020. július 8. – 2020. augusztus 16.
A kiállítást megnyitja: Horváth Viktor író

Kurátorok: Gellér Judit, Gáspár Balázs
Kiállító alkotók: A Fehér Vera, Ajpek Orsi, Altnőder Emese, Bartha Máté, Belicza László Gábor, Bődey János, Csudai Sándor, Dombóvári Judit, Gáldi Vinkó Andi, Gőbölyös Luca, Hajdú D. András, Hodosy Enikő, Kállai Márton, Klenyánszki Csilla, Koronczi Endre, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Máté Péter, Mónus Márton, Neogrády-Kiss Barnabás, Pályi Zsófia, Puklus Péter, Ravasz András, Rádóczy Bálint, Regős Benedek, Révai Sára, Rostás Bianka, Sivák Zsófia, Stiller Ákos, Szabó Bernadett, Szalay Krisztina, Szatmári Gergely, Száraz Katalin, Szász Lilla, Szombat Éva, Szöllősi Mátyás, Timár Sára Erzsébet, Vékony Dorottya, Zellei Boglárka Éva



Urbán Tamás fényképeinek Pillangó mellett két gyakori szereplője tartott tárlatvezetést Virágvölgyi István kurátor moderálásával 2020. március 9-én, hétfőn. Müller Péter, a Sziámi zenekar frontembere meghívta együttesébe fellépni Pillangót, Szilágyi Zoé festőművész, vagy akkori becenevén Zsuzsu pedig Pillangó barátnője volt és a Fekete Lyuk oszlopos tagja.
Figyelmeztetés
Korhatáros videó (a feltöltő kérésére)

Nincsenek megjegyzések: