2019. szeptember 26., csütörtök

Kezdd kultúrával a napot! - Megújult a Klasszik rádió – Klasszik reggel című műsora

2019. szeptember közepétől a rádióhallgató egyre többször veheti észre, hogy a Klasszik rádió 92.1 reggeli műsora mind tartalmi, mind zenei viszonylatban megváltozott. Horváth Gergely, akit jóideje a kulturális rádiózás egyik legelismertebb szereplőjeként tartanak számon, egy teljesen új, 21. századi és izgalmas műsort indított el. Ráadásul olyan partnereket sikerült megnyernie, mint Segál Viktor séf, Lackfi János író és stratégiai partnerként a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A műsor arculatában is megváltozott, és saját közösségi média oldalt is indított. 


„Az elképzelés az, hogy kulturális alternatívát nyújtunk a reggeli rádiózás csodálatos világában azoknak, akiknek van erre igényük. Az állításunk az, hogy sokan vagyunk ilyenek. Azt mondjuk, hogy a kultúra jelen piaci és szellemi helyzetben fontos, sőt piacképes üzenet. A kultúra egy társadalom nyitott igazságkeresésének szellemi alapszövete, tehát intenzív érzelmi és értelmi párbeszéd közege. Határozott véleményem van a világban zajló folyamatokról, de nekem hiányzik a több párbeszéd, mert egymás által épülünk. Hiszek benne, hogy van egy igazság, így abban is, hogy az nem relatív, ugyanakkor azt is hiszem, hogy az arcéléből mindannyian hordozhatunk egy-egy vonást” – mondja Horváth Gergely műsorvezető.
A változás legfőbb célja az, hogy a klasszikus zenei alapok megőrzése mellett felépüljön egy olyan hiánypótló, értelmes, derűs ugyanakkor tartalmas ébresztőműsor, amely a kulturális életre és élményekre fókuszál. Hiszen a reggeli műsorsávban ilyen adás nincs. 
A műsorvezető neve mellett két fontos személy is szerepet játszik az adás arculatának alakításában. Lackfi János író hétfőnként a „Köszönöm Istenem, hogy hétfő van!” című rovatával igyekszik úgy elindítani a sokaknak nehezen induló hetet, hogy abba humort, kellemet és rengeteg vidámságot csempész majd. 
Segál Viktor, az ország egyik leg(el)ismertebb séfje több szálon is kötődik a klasszikus zenéhez, és már a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon is bizonyította a műfaj iránti elköteleződését. Vele keddenként találkozhatnak a hallgatók, amikor gasztrokulturális tanácsokat ad majd. 
A Liszt Ferenc Kamarazenekar, amely ebben az évben szintén a megújulás útjára lépett, stratégiai partnerként köszön vissza a rádió hullámairól, vagy épp a műsor plakátjairól. 
A megújulást az is mutatja, hogy a műsor hangjai Szalóczy Pál és Földes Eszter, akik orgánuma sokunk számára ismerősen cseng.  
A Budapesten és környékén, illetve online hallgatható rádió hallgatói aktív résztvevői is lehetnek a megújulási folyamatnak, hiszen a műsor közösségi felületein a szerkesztők várják a hozzászólásokat és véleményeket.







Nincsenek megjegyzések: