2019. július 26., péntek

Nyiss az élményre! Új évad a Spirit Színházban

2019/20-ban sem áll meg az élet a Spirit Színházban, hiszen Perjés János alapító-művészigazgató először a színház életében, társulatot épít több, kiváló színésztársával, és még több kortárs és klasszikus, magyar és nemzetközi darab bemutatóját tűzte ki célul. Ezek között található Varsányi Anna Ünnep, Sütő András Advent a Hargitán Déry Tibor/Presser Gábor/Adamis Anna Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról vagy Polcz Alaine Asszony a fronton című műve; Shakespeare A velencei kalmár, Brecht Koldusopera, Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása vagy Shaw Pygmalion című darabja. Többek között olyan művészek tolmácsolásában láthatók az előadások mint Jantyik Csaba, Sándor Péter, Tornyi Ildikó, Sztárek Andrea, Trokán Anna, Hegyi Barbara vagy Tankó Erika.

Perjés János, alapító-művészigazgató 2011-ben hozta létre a Spirit Színházat, amely 2016-ban megtalálta végleges otthonát, így mára egyéni repertoárral rendelkező, neves magyarországi színészekkel és alkotókkal dolgozó és magas színvonalat képviselő magánszínházzá vált a Margit-híd budai hídfőjénél. Minden évben igyekszik olyan alkotásokat bemutatni, esetenként először az országban, amelyek nemcsak fontos témákat boncolgatnak, hanem az érzelmek széles spektrumán képesek megmozgatni a színházba látogató közönséget.

„A 2019/20-as évadban természetesen a Spiritet is érinti a kialakult finanszírozási rendszer, de igyekszünk mindig előre nézni. Két helyszínen, családias környezetben tervezzük az előadásainkat és várjuk a nézőket, Nyiss az élményre! szlogennel” – mondta Perjés János. 

Az alapító-művészigazgató ettől az évadtól kezdve társulatot hoz létre, amelynek tagjai Borbáth Ottília, Nagyváradi Erzsébet, Nagy Enikő, Marjai Virág, Perjési Hilda, Szitás Barbara, Gaál Dániel, Jerger Balázs, Magyar Vazul, Szőke Olivér, Virág Péter. Az említett művészekkel már jóideje folyamatos a közös munka, és ezúttal szorosabbra kívánja venni a színház vezetése velük a viszonyt. A társulat rendezői, vagyis Czeizel Gábor, Bányai Gábor, Rozgonyi Ádám, Szarka János, Sztárek Andrea, Juhász Róza, Kolti Helga, Jantyik Csaba, Szitás Barbara, és Nagy Márk mellé érkezik Léner András, Éry-Kovács András, Pozsgai Zsolt és Czukor Balázs. Az évadban a színházban tölti gyakorlatát a kaposvári egyetem két kiváló, fiatal tehetsége, Hermányi Mariann és Karácsony Gergely. Érdekességként: az évadban feltűnik Gulyás Dénes világhírű operaénekes, ezúttal prózai szerepben, valamint Schlanger András és Csémy Balázs. Igazi jutalomjáték lesz Felföldi Anikó fellépése Dürrenmatt játékában.

Több fontos, magyar kortárs darabot is bemutat a színház az évadban, így pl. Varsányi Anna: Ünnep, Pozsgai Zsolt: Gina és Fidel, Egressy Zoltán: Hibát hibára mellett, Sütő András: Advent a Hargitán és Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról vagy Polcz Alaine: Asszony a fronton című művét. A külföldi klasszikus bemutatók között megtalálható Shakespeare: A velencei kalmár, Brecht: Koldusopera, Dürrematt: Az öreg hölgy látogatása, Shaw: Pygmalion és Steinback: Édentöl keltre című darabja. Folytatódik a Kell egy hely! sorozat és Herczegh Péter játssza Camus: A bukás című novellájának monodráma változatát.

Az évad első felének bemutatói:

2019. szeptember 20. - Ayad Akhtar: Kitaszított című magyarországi bemutaó – Rendező: Léner András Főbb szereplők: Tankó Erika, Dányi Krisztián
2019. szeptember 27. – Varsányi Anna: Ünnep – Rendező: Czeizel Gábor
Főbb szereplők: Jantyik Csaba, Juhász Róza
2019. szeptember 28. - Christopher Moore regénye nyomán írta Gaál Dániel: Agyatlan karácsony – Rendező: Gaál Dániel
Ráziel szerepében: Karácsony Gergely
2019. október 10.  – Neil Simon: Londoni lakosztály – Rendező: Jantyik Csaba
Főbb szereplők: Hegyi Barbara, Trokán Anna
2019. október 30. – Polcz Alaine: Asszony a fronton – Rendező: Léner András
Főszereplő: Borbáth Ottília
2019. november 7. – Shakespeare: A velencei kalmár – Rendező: Bányai Gábor
Főbb szereplők: Perjés János, Jerger Balázs, Dobra Mara
2019. október 15. – Pozsgai Zsolt: Gina és Fidel – Rendező: Rozgonyi Ádám
Főszereplők: Gubik Ági, Jantyik Csaba
2019.november - Dario Fo: Nyitott házasság - Rendező: Szitás Barbara
Szereplők: Borbás Gabi és Schlanger András
2019. december 5. – Sütő András: Advent a Hargitán – a megváltás drámája – Rendező: Czeizel Gábor, Főbb szereplők: Tornyi Ildikó, Sándor Péter, Kertész Péter
2019. december 26. – Déry Tibor/Presser Gábor/Adamis Anna: Képzet riport egy amerikai popfesztiválról – Rendező: Czeizel Gábor
Főbb szereplők: Sándor Péter, Tankó Erika, Fekete Linda
2019. december 31. – Elizabeth Fuller: Látogasson meg téged Bette Davis! – vaudeville – Rendező: Bányai Gábor
Főszereplők: Nagy Enikő, Sztárek Andrea



Nincsenek megjegyzések: