A gyógyszerek szedése alatt felborult a hormonháztartásom, ennek mellékhatása többek közt jó pár kiló felszedést is jelentett. Vékony testalkatom teltebb lett. Még úgy ahogy rám jött pár ruha, de a látvány ami a tükörben fogadott... Itt is, ott is bevágott, szorított. Naná, hogy bosszankodtam, dühös lettem. Most hogy a fenébe nézek ki? Itt állok gömbölyűbben és már nem csak a plusz súlyt cipelem, de egyszerűen nem sikerül megbarátkoznom az új külsőmmel. A lelkem is nehezen viselte a változásokat, éreztem, nem lesz könnyű, kemény küzdelem vár rám. Anyám mondogatta mindig:
- Ne filozofálj annyit, egyszer majd csak meggyógyulsz, oszt kész.
Érzékenyebb lényem nem hagyott nyugton, próbáltam keresni kutatni a változások hátterét. Hiába volt ott a család, a magány eloszlatásához vágytam valakire vagy valamire, egy bensőséges társra. Hiába olvastam ki több szakkönyvet, az nem adott nekem törődést, figyelmet, szeretetet. Sokszor eszembe jutottak gyerekkorom riadalmas napjai és igen, nem hazudok, néha-néha megfordult a fejemben: „Mi értelme élni?“
Nem éreztem azt, hogy bárkinek is hiányoznék, nem járhattam suliba, lassan a barátok is elmaradtak. Ne volt már úgy mint régen, kimaradtak a közös élmények és én is már egy teljesen más világban voltam. Rajtam kívül mindenki ment a maga dolgára. Tesóim suliba, szüleim dolgozni. Mondtam is anyámnak:
- Nem jó nekem mindig itthon, szeretném én is csinálni, tenni a dolgom, tudod, mint más fiatalok. Folytatni a tanulást, aztán dolgozni, néha-néha baráti körbe menni és sok más mindennel ismerkedni.
- Beszéljük ezt meg most, Lányom! Ne panaszkodj, nyavajogj itt nekem! Örülj, hogy itthon vagy, dolgozhatsz még eleget. Nem kéne annyit olvasnod, inkább mennél ki a kertbe gazolni! Nem kérek sokat tőled csak annyit, hogy tegyél rendet a ház körül.Tanulhatsz majd később is, inkább gyógyulnál már meg minél előbb! Látod, hogy mennyi a dolgom, nézd meg a kezeim milyen rondák, olyan akár egy férfié. Szívesen cserélnék veled! Itt vagytok nekem hárman, annyi bajom van sokszor, hogy majd kitépem a hajam és a rengeteg számla... Dehogy mész te tanulni! Apádnak van egy régi ismerőse, majd megkérdezi, hogy tudna-e neked munkát adni. Jól jönne az a pénz is, a gyógyszereid sem ingyen adják!
- Én is tudom, de szeretnék beiratkozni a...
- Na, most hagyd abba! Nem fogom hallgatni a sületlenségeid, hogy megint albérletbe mennél és iskolába. Mégis hogy gondolod? - Ezzel újra és újra lezárult az úgymond beszélgetés.
Láttam a családban is a "szegény, milyen kövér" tekinteteket. Szerettem volna csak pár darab csinos, stílusos ruhát, de akkoriban nehezen lehetett nagyobb méretűekhez hozzájutni és mivel anyámnak elege lett a kérdésekből, azt mondta:
- Tudod mit? Ha kell valami szerezd meg! Én nem adok ki pénzt egy darab rongyért sem.
Igaz kaptam a rokonoktól használt és nagyobb méretű darabokat, de valahogy nekem túl konzervatívak voltak, talán majd harminc év múlva fel is venném, de most biztos nem. Jó anyám öltözködési tanácsokkal látott el.
- Hordj csak egyszínű sötétet, az slankit, ja és semmi minta vagy virágos!
Most a színek és minták már a tiltólistán szerepeltek, már szürke és fekete lett minden, bekúszott az ízlésembe. Itt ragadtam benne? Hol vagyok Én?
Nem tudom miért, de ha rossz kedvem volt, sokszor Charlie Chaplin figurája jutott eszembe, aki belépett a kelléktárba, ahol a keménykalap fejére esett, a sétapálca pedig csak úgy a kezébe ugrott. Az öreg bohóc, aki belepusztul a visszatért sikerbe és még mindig azon van, hogy nevettessen. Ez mindig erőt adott.
Feltettem magamnak a kérdést: Most élek vagy csak vagyok? Igen, talán unalmas az igazság,de ne mások találják már ki, hogy milyen legyek! Ha hagynám előbb-utóbb elvesznék és éppen ezért felveszem a saját színeim, majd azzal játszom és kiegészítőkkel kombinálom.
Fogom a kis füzetem, tollat ragadok és írni kezdek:
-Mond mit tegyek?
-Örüljek az őrületben, sírjak az ürömben?
-Fürödjek a szélben?
-Talán éljek a múltban, s legyek jelen a jövőben?
-Mi ez, ki ez? Mi rángatja érzelmeim hullámait?
-Talán mosolyogjak a búnak?
-Szomjazom nagyon, tudja valaki merre van a szeretet kútja?
-Mert ha van, előbb-utóbb megtalálom.
-Ha itt nem is, de máshol meglelem.
-Már nem hallgatok tovább, elég volt az uralomból, nem rángathatsz tovább!
-Érzem és tudom már, hogy mit akarok s mi kell nekem.
-Már sokkal messzebb járok és tisztábban látok.
-Örülök, mert boldog tudok lenni, fürdök is a szeretetben.
-A naiv lelkem hazug szóval simogattad!
-Istenem, de sokáig hittem másnak, ki magához láncolt volna örökre.
-De jó úton járok, a sajátomat járom, ennél nincs fontosabb és szabadabb.
- Mezítelen talpam kissé poros, de előttem van még a patak és tudom,hogy oda is eljutok.
1986.November.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése