Engedélyt kaptunk Dudás Bella Életszilánkok munkacímet viselő készülő könyvének részletekben való közlésére. A szilánkok kicsik, csaponganak térben és időben, ahogy az ember fejében megszületnek a gondolatok. Kicsit hasonlít a szerkezete B.S. Johnson Szerencsétlenek című regényének szerkezetére, melynek első kiadása nem könyv formájában jelent meg, hanem dobozokban, így az olvasó maga is alakíthatta a történetet, eldönthette, hogy milyen sorrendben olvas.
Mi most alkalmazkodunk ehhez a szemlélethez és mindjárt belevágunk a "média résébe" (Eszterházy), az előszót pedig majd később közöljük. :)
Tanulságos történet lehet mindenkinek.
Nehéz gyerekkorom ellenére mindenből igyekeztem a dolgok pozitív oldalát látni, és a rossz dolgokból is a legjobbat kihozni.
Ha így utólag visszanézek, azt hiszem én is menekültem otthonról, mert nagyon beleakartam kóstolni és érezni magamon a szabadságot. Milyen lehet úgy felébredni, hogy nincs vita, veszekedés. Miért csak negatív jelzőkkel illetnek? Mikor érem meg azt, hogy anyám már nem szól rám nap mint nap, hogy az nem jó, ez sem, nem értesz hozzá, nem tudod megcsinálni, nem lesz finom, inkább vedd a legolcsóbbat, öltözz máshogy, ebben még kövérebbnek nézel ki, így nem kellesz majd senkinek, inkább maradj velünk, nézz ki magadnak valakit, feküdj le vele és segítünk felnevelni a gyereked, az apának nem kell tudnia róla, és egyébként a férfiaknak csak azért kellenél, hogy kiszolgáld őket, de te azt sem tudod mert BETEG vagy, és egy BETEG nő nem nagyon kell senkinek. Ha bárkit megismersz, el ne mond, hogy mi bajod van! Nem kell nekem a szégyen, hogy vissza halljam bárkitől is. Mond, hogy cukros, vagy lelki beteg, vagy munkanélküli, de az igazat NEEEEEEEEEEEE! Semmi esetre sem. Elég baj ez nekem, nem tudom mért ver engem az isten, hogy ez lett veled, mit vétettem én? Nem szívtam cigit, nem ittam, gyógyszert sem szedtem, akkor miért pont velem történt meg????? Jó,hogy a két testvéred egészséges, elég nekem a sok munka, a makacs apád és a betegséged! A mai fejemmel már nem kéne egy gyerek sem, de igen, egy még belefért volna, tudod apád miatt, mert ő akart annyira gyerekeket, de ha tudná mit kell szenvedni egy szülésnél és utána is mint egy cseléd................... a kakis pelenka, a gyerek nyavalygásai, állandóan kérdez minden hülyeséget, jópofizni más szülőkkel, óvónőkkel, tanárokkal, tudod is te, hogy én mit szenvedek nap mint nap?, inkább megyek, csinálom a dolgom.
És általában ezzel el volt intézve minden. Ha szóba hoztam, hogy szeretnék albérletbe menni, csak gúnyosan nevetett, és azt kérdezte: - Na és miből tudnád kifizetni? Miből tartanád el magad? Na, még egy szakmád, se munkahelyed nincs, és nem is lehet mert beteg vagy, ezt a témát le is zárhatjuk, örülj, hogy nem vagy még az utcán és apádnak elő ne hozd ezt a süket dumát, legyen annyi eszed mert én nem fogok miattad veszekedni, csak azért mert valami hülyeséget a fejedbe veszel, inkább gyere ki velem a kertbe és segíts gazolni, legalább ennyi hasznod vegyem...
Az én fejemben meg folyton az járt, hogy tudnék jobban lenni, miért nem vizsgálnak meg, talán nincs is akkora baj, hogy tudnék lefogyni ha már ennyire felfújódtam a gyógyszerektől mint egy bálna? Kinek kellek így majd, hogy se szakmám, se munkám, duci lettem, nem jönnek már rám a régi ruháim, nem járok iskolába, társaságba - pedig hívnak -, és megszakadt a külvilág. És most hogyan tovább???? Én nem akarok így és itt élni! De jó is lenne néha nem létezni!
Kiskorom óta érdekelt a szépség, a ruhák a smink, a bálok, színházi bemutatók, táncelőadások, dalestek, mozifilmek. Óvodás koromban figyeltem Erzsike nénit, hogy milyen szépen hímez, horgol. Ezt a műveletet akkor végezte, mikor a többi ovis társaim már aludtak. De mi Erzsike nénivel csak halkan suttogva beszéltünk, én kérdeztem, hogy ezt a fonalat hogy kell az ujjamra tekerni, ezt a szép virágot hogy tudnám kihímezni?
Mikor közeledett a farsangi időszak, már láttam magam előtt, hogy ott állok hosszú uszályos ruhában, csipke kesztyűvel és stólával, szépen kisminkelve, ahogy Judit barátnőm anyukáját is láttam miként készülődött a felnőttek báljára. Nagyon csodáltam, ahogy viselte estélyi ruháját, gyönyörű kontyában apró kis gyöngyök voltak és Judit barátnőm apukája elővett egy dobozt amiben csillogó nyakék volt és egy elegáns, határozott mozdulattal már be is kapcsolta. Most már nem a dobozban, hanem feleségének hosszú, kecses nyakán ékeskedett. Igen, ez a hölgy tudta viselni a ruhát, ékszert, úgy mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga, mintha neki tervezték volna a ruhakölteményt. Judittal csak fésültük, öltöztettük a babákat, szebbnél szebb ruhákba bújtattuk őket és közben arra gondoltam, ha nagy leszek én is szeretnék ilyen szép lenni, és biztos engem is elvisznek majd bálba és táncolok, csak táncolok míg el nem szédülök...........
Szokásom volt így elkalandozni.
Kimentünk a kertbe virágot szedni, hogy aztán nagyon szépen elhelyezve lepréseljük őket. A fehér lapok megteltek színekkel, élettel, a megmaradt virágokat egymás hajába fűztük. Meghallottam mamám mankója kopogását, ebből tudtam, hogy lassan haza kell mennem. Szerettem ha ö jött értem, mert tudtam, hogy kicsit elidőzik Judit mamájával, Kati nénivel. Igaz, sokszor felét sem értettem, mert nem magyarul, svábul beszéltek egymással. Ilyenkor csak annyit tudtam, azért beszélnek ezen a nyelven, hogy a gyerekek semmit ne tudjanak meg, miről is van szó... Kezdett besötétedni és elindultunk hazafelé. Menet közben megbeszéltük mamával, hogy elvisz a szomszéd Margit nénihez és varrattat nekem egy olyan ruhát amilyet én szeretnék. Ettől az örömtől alig tudtam aludni, csak álmodoztam, ábrándoztam arról, hogy milyen gyönyörű ruhám lesz! Végre! Valóban olyan amilyet megálmodtam? Anyu mindig az amolyan nagy még, de bele fogsz nőni ruhákat vette meg, és igen szégyenkezve mentem akár iskolába akár a vasárnapi Istentiszteletre. Mama mindig nagyon adott a tisztaságra a rendre, ezért néha-néha megjegyezte anyunak a sajátos nyelvezetével, hogy „Mári, Mári, a kárnison elég gyűrött a függöny, és a Pejátának a ruháját is ki kellene vasalni, de inkább add ide,megcsinálom!“ Nem kell mondanom, anyu epés megjegyzései kikergették Mamát a konyhából.
Apu alig volt otthon, kemény munkát végzett, a városban dolgozott három müszakban, de ha otthon volt, már alig vártam, hogy meséljen és meséljen.
Mikor óvódába lettem, szüleim már együtt jártak dolgozni és elég fáradtak voltak ahhoz, hogy kicsit többet foglalkozzanak velem. Ha falunap, búcsú, vagy egy nagy lagzi volt a faluban, nem volt maradásom, számomra teljesen egyértelmű volt, hogy ott a helyem. Így szegény Mama elég sokszor eljött velem a fájós lábával, de hozzáteszem, ő is mindig kivirult ilyenkor.
12-éves lehettem mikor szüleim úgy látták, jobb ha elköltözünk és külön megyünk lakni egy messzebb faluba és belevágtak az építkezésbe.
Na, ekkor nagy változások jöttek mindannyiunk számára.
