2014. május 20., kedd

A Hungarikumok között a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed

"Egyedülálló komplexitásával érdemelte ki a terület a kitüntető elismerést

Kimagasló építészeti és ipartörténeti jelentősége, egyedülálló komplexitása elismeréseként 2014. május 16-án a Hungarikum Bizottság szarvasi ülésén a Hungarikumok közé emelte az 1853-ban alapított Zsolnay Manufaktúra területén jelenleg működő pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet. Magyarország legnagyobb „kulturális holdingja”, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. immár két Hungarikum minősítéssel büszkélkedhet, hiszen 2013-ban az általa fenntartott Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője is megkapta e kitüntető címet. 
A Hungarikumok megőrzendő, egyedülálló értékek, melyek különleges, csak Magyarországra jellemző voltuk miatt közösségi oltalom alatt állnak. A Zsolnay Negyed az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében 2011-ben olyan revitalizáción ment keresztül, mely eredményeképpen az 5, 5 hektáros gyárterület, az irodaépületek, a Zsolnay család lakóvillái, a park, és a műemlékvédelmi környezet igen magas színvonalon újultak meg. A Zsolnay Negyed területén jelenleg 15 védett műemlék épület, 85 szabadtéren elhelyezett kerámia és beépített építészeti elem valamint 3 új épület található. A terület különlegesen kapcsolódó összetett funkciói miatt egyfajta közép-európai „kulturális etalon”, melyben egyszerre van jelen a hagyomány és a modernitás.  A Zsolnay Kulturális Negyed kiemelkedő szerepet játszik a város és a régió közművelődési, oktatási életében, a Zsolnay családhoz és a gyárhoz kapcsolódó hagyományőrzésben. 
A modern kor igényeit kielégítendő kortárs művészeti terek, műhelyek, színház- és koncerttermek, a régió egyetlen Planetáriuma, a kreatív ipar egyedi megnyilvánulásai a Kézművesek utcájában, közösségi park, játszóterek és éttermek, kávézók is helyet kaptak a területen.  A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara valamint a Társadalom- és Médiatudományok Intézete szintén a Negyedben működik, szoros kapcsolatot ápolva azzal. 
A Zsolnay Negyed jelentős helyi és regionális turisztikai értékkel bír, kiemelt célpontként szerepel a Pécsre látogató turisták körében. 2012-2013-ban 554.000 látogató vett részt az ott zajló több mint 3000 program és kiállítás valamelyikén. 
Több nemzetközi és hazai elismeréssel is jutalmazták különböző szervezetek a Zsolnay Kulturális Negyedet: így a világ legsikeresebb ingatlanfejlesztéseiért járó FIABCI díj, a Média Építészeti Díja, a legkiválóbb műemléki helyreállításokért kapott ICOMOS díj és a Pro Architectura díj birtokosa, de a kiemelkedő építészeti munkáért járó BRICK Award top 50 között is ott található a terület."
(sajtóközlemény)


Nincsenek megjegyzések: