2013. december 15., vasárnap

Vakondok 3 Filmbemutató & Premier Party


2013. december 17. kedd 19:00
Budapest, A38 Hajó

Itt a Vakondok dokumentumfilm-sorozat harmadik része!

December 17-én kerül bemutatásra a Vakondok szubkulturális dokumentumfilm-sorozat harmadik része, Út a Felszínre címmel Budapesten az A38 Hajón. 

A Vakondok 3 egy videós napló egy utazásról az ismeretlenségből a kulturális felszínre.

Régen a zenei kiadók és a kereskedelmi média által figyelmen kívül hagyott zenei stílusoknak és előadóknak nem sok esélyük volt, hogy szélesebb körben ismertséget szerezzenek. A digitális forradalom aztán mindent megváltoztatott. Az internet és a mindenki által elérhető digitális technika teljesen átformálta a zeneipart. A nagy zenei kiadók szerepe megváltozott, lecsökkent. Amíg régen az átütő siker kiadó és egy halom pénz nélkül elképzelhetetlen volt, addig mára ez már bárki számára elérhető. A minőségi tartalomgyártás és a világszintű önmenedzselés lehetősége ajtót nyitott az utcáról a legnagyobb színpadokra.

De az internet nem csak az alkotóknak adott lehetőséget, hogy bárhova eljuttassák műveiket, hanem a közönségnek is, hogy bármire ráleljenek. Ma már nem csak azt fogyaszthatjuk, amit a kereskedelmi média sugároz. Rajtunk múlik, hogy keressük-e a számunkra értékes tartalmakat, vagy megelégszünk azzal, amit elénk raknak. Fel kell fedeznünk a felfedezés örömét.

A Vakondok útját olyan alulról építkező stílusok és alkotók keresztezik, akik nem a kereskedelmi média által épített utakon járnak, hanem megtalálják saját ösvényeiket a felszínre. Beatbox, scratch, Dj-k, szobazenészek és díjnyertes alkotók, élő improvizációk várnak rád ezen az úton. Dub Fx, Karányi Dani, Rendben Man, Bom, Dj Q-cee, Delov Jávor, Döme és sokan mások tolmácsolásában.

A filmbemutatót Random Trip koncert követi, ahol ez alkalommal többek között Mc Columbo [Irie Maffia, Brains] és Mc Zeek [Rewind] lép színpadra, hogy zenésztársaikkal egyedi felállásban hozzanak létre egy megismételhetetlen improvizatív koncertet.

A Random Trip szünetében az Airtist zenekar két tagja, a kétszeres magyar beatbox bajnok, világbajnok második helyezett Döme és a világhírű dorombjátékos, Szilágyi Áron mutatja meg milyen ütős zenét lehet kihozni két szájból.

Az estét speciális Subculture Revolution buli zárja Dj Savage, Dj Q-Cee, Dj Dugó, Mc Fantom és vendégeik közreműködésével.

Line Up:

19:00 Filmbemutató
21:00 Random Trip (Döme és Szilágyi Áron a szünetben)
23:30 Subculture Revolution

Műsorváltozást nem tervezünk, de a jogát fenntartjuk! A filmvetítés idejére korlátozott számban áll majd rendelkezésére ülőhely, így ajánlott időben érkezni.

Időpont: 2013. december 17. kedd, 19:00
Helyszín: A38 Hajó Budapest, Petőfi híd, budai hídfő

Jegyár: 500 Ft.
Online jegyvásárlás: www.a38.hu



A Vakondok első két része, mely a nagyvárosok fiataljainak szubkultúráiról, illetve a demoscene-ről szól, sikeresen szerepelt több neves nemzetközi filmfesztiválon is. Az első rész többek között elnyerte a legjobb nemzetközi kulturális dokumentumfilmek járó díjat a New York International Independent Film Festival-on. A második rész pedig, sok más filmfesztivál mellett, az A-kategóriás Varsói Filmfesztivál versenyprogramjába is bekerült, valamint világszerte több mint 35 városban vetítették Japántól az Egyesült Államokig. Az IndaFilm által rendezett 2013-as Dokuszemlén a közönség a Vakondok 2-t választotta a legjobb dokumentumfilmnek. Összesített online nézettsége kétszázezer felett jár.

Az első két rész ingyenesen letölthető a www.vakondok.com címről.
Előzetesek: 


A Vakondok 3 egy videós napló egy utazásról az ismeretlenségből a kulturális felszínre.

Régen a zenei kiadók és a kereskedelmi média által figyelmen kívül hagyott zenei stílusoknak és előadóknak nem sok esélyük volt, hogy szélesebb körben ismertséget szerezzenek. A digitális forradalom aztán mindent megváltoztatott. Az internet és a mindenki által elérhető digitális technika teljesen átformálta a zeneipart. A nagy zenei kiadók szerepe megváltozott, lecsökkent. Amíg régen az átütő siker kiadó és egy halom pénz nélkül elképzelhetetlen volt, addig mára ez már bárki számára elérhető. A minőségi tartalomgyártás és a világszintű önmenedzselés lehetősége ajtót nyitott az utcáról a legnagyobb színpadokra.

De az internet nem csak az alkotóknak adott lehetőséget, hogy bárhova eljuttassák műveiket, hanem a közönségnek is, hogy bármire ráleljenek. Ma már nem csak azt fogyaszthatjuk, amit a kereskedelmi média sugároz. Rajtunk múlik, hogy keressük-e a számunkra értékes tartalmakat, vagy megelégszünk azzal, amit elénk raknak. Fel kell fedeznünk a felfedezés örömét.

A Vakondok útját olyan alulról építkező stílusok és alkotók keresztezik, akik nem a kereskedelmi média által épített utakon járnak, hanem megtalálják saját ösvényeiket a felszínre. Beatbox, scratch, Dj-k, szobazenészek és díjnyertes alkotók, élő improvizációk várnak rád ezen az úton. Dub Fx, Karányi Dani, Rendben Man, Bom, Dj Q-cee, Delov Jávor, Döme és sokan mások tolmácsolásában.

Nincsenek megjegyzések: