2013. március 1., péntek

A FÜGE/JURÁNYI márciusi ajánlata


"Beköszöntött a tavasz!
Kicsomagoljuk téli álmából a fügefánkat, végre elővehetjük a biciklinket és megihatunk egy csésze finom kávét a Jurányi teraszán.
Márciusban báb - és ifjúsági előadásokkal, bemutatókkal, koncerttel, kiállítás megnyitóval és sok egyéb izgalmas programmal várunk Benneteket!
Szervezők"

HOVÁ LETT A KOMMUNIZMUS?

BEMUTATÓ: 2013. MÁRCIUS 1.  19:30, Jurányi
Hová lett a kommunizmus? A kérdés Andrej Platonov Csevengur című művére utal, amelyben a főhős álmából felriadva, az éjszaka közepén a szocializmust keresi.  A tranzit. hu szabadiskolájának résztvevői és a Chto Delat? szentpétervári művészcsoport színpadi produkciója,  a politikai vágy természetének megismerése és a kommunizmusra vonatkozó kérdések segítségével arra keres választ, mit  jelenthet a kommunizmus ideája a ma emberének?

HUNGARIAN SHOWCASE

A Színházi Kritikusok Céhe 2013. március 2 -9. között színházi showcase-t rendez budapesti előadások külföldi kapcsolatainak kiépítésére, a budapesti színházi élet megmutatására.
A meghívott vendégek részére egy rövidebb intenzív programot is szervez (március 6.-9.), melynek a helyszínét a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház és a Goethe Intézet biztosítja.
A Füge előadásai között A Dohány utcai seriff és A Pitbull cselekedetei is meghívást kapott.

Csáki László: KÉK PELIKÁN - KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ

MEGNYITÓ és Csáki László filmjeinek vetítése: 2013. MÁRCIUS 8. 19:00, Jurányi Galéria
„Igazából nem kell vízjel, vagy különleges papír, fekete indigó elég lett volna. Ha húsz évvel ezelőtt csak fekete indigót használnak, akkor ez az iparág nincs. A kék Pelikán indigónak sok ember köszönheti a szabadságát.” Részletek egy volt vonatjegy hamisítóval készült interjúból, Budapest 2011. 03. 04.

DUDA ÉVA TÁRSULAT: Stop'n'Go

2013. március 4. 20:00, Jurányi
,,Amit a moziban látok, néha zavarba ejt. A digitális utómunka ugyanis mindenre képes. A szereplők mozgására többé nem érvényesek a fizika törvényei. A táncszínház viszont analóg. Történik. A Stop’n’Go például az a fajta happening/performansz, amelyben egyik mozdulat szüli a másikat. Fiatal, a fizikát fricskázó pörgés, amely mozdulatokat szippant be az utcáról, a bevásárló központból, a body gymből, és új mozgás-mondatokká remixeli őket. Minden alkalommal másként. Utómunka? Az nincs. Ez egy ilyen mozi. Jó."
                                                                             Réz András, író, esztéta

ZÉRÓ Balett: SÜTI, BOR, TÁNC, SZEX

BEMUTATÓ: 2013. MÁRCIUS 16. 20:00, Jurányi
„...ez a ma esti program, oké?”

Amit a nő néz meg a férfin, s amit a férfi néz meg a nőn. A mindennapok egyperces szerelmei és a nagy szerelmek mindennapi egypercesei. Be nem teljesülő vágyak, tabuk, küzdelmek, kacérkodás a boldogsággal. Görcs és nyugalom hullámai. Neki vagy magamnak feleljek meg? Szertelenül vagy odaadóan? Akik egymást keresik és a választ: Eszti, a Klassz, Ági, a Huncut, Alex, a Jó és Linda, a Megértő. Meg ők összekeverve. Párkapcsolati dinamikától hajtott humoros kielégülés, csak ma este... vagy egész életen át?
                                                                          Berger Gyula, koreográfus

BÉLAMŰHELY: Csácsúcsícsó lemezbemutató koncert

2013. MÁRCIUS 22. 20:00, Jurányi
"Biztos vagyok benne hogy Mad Max, Asimov és Bartók is Bélaműhely-rajongó lenne!
Hulladékokból épített hangszerekkel, bravúros stílus-újrahasznosítással létrejött zenéjük,
kihagyhatatlan élmény: óvodásnak, nyugdíjasnak, komolyzene, vagy techno kedvelőknek egyaránt."
                                                                         Zságer-Varga Ákos_zenész_ŽAGAR

K.V. Társulat: 12 HÉT

BEMUTATÓ: 2013. MÁRCIUS 25. 18:00, Jurányi
A K. V. Társulat egy intenzív műhelymunka eredményét állítja színpadra.
A workshopot Novák Eszter rendező vezeti, a K. V. Társulat és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti szakközépiskola diákjai részvételével. 

"Kamaszkor. Szexualitás. Krízis helyzet.
Elvetessék, vagy megtartsák a magzatot?
Tinédzserek bolyonganak a döntésig vezető útvesztőben.
Nem foglalunk állást. Kérdéseket teszünk fel, válaszokat keresünk. 
Tabuk nélkül, szabadon. Az ő szemszögükből."

                                                                        Novák Eszter rendező és a K.V.Társulat

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS:

 
 
tranzit.hu - Chto delat?: HOVÁ LETT A KOMMUNIZMUS? - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 1. 20:00, Jurányi
 
Mesebolt Bábszínház: A BESZÉLŐ FA - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 3. 10:00, Jurányi
 
Bélaműhely: KARMESTERJÁTÉK GYEREKEMBEREKNEK -JEGYVÁSÁRLÁS
Március 3. 11:00, Jurányi
 
Bélaműhely: KARMESTERJÁTÉK  -JEGYVÁSÁRLÁS
Március 3. 19:00, Jurányi
 
KARAMAZOV JEGYVÁSÁRLÁS
Március 3. 21:00, 31. 15:00 Mu Színház

Duda Éva Társulat: STOP'N'GO - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 4. 20:00, Jurányi  
 
Mozsik - Vinnai: A HUMOR FORRÁSA (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁSMárcius 5. 19:30, Mikroszínpad  -UTOLSÓ ELŐADÁS
 
Daniel Danis: KIVI - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 6., 7., 8.. 18:00, Budapest Bábszínház
 
FÉDRA FITNESS - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 6. 19:30, Arnold GYM.
 
Gólem Színház: NARANCSREVÜ - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 7. 20:00, Jurányi Kávézó
 
Gólem Színház: HA LESZ EGY FÉRFINAK...JEGYVÁSÁRLÁS
Március 8. 19:00, Jurányi
 
Szabó Borbála: TELEFONDOKTOR (Független Thália Projekt) JEGYVÁSÁRLÁS
Március 9., 27. 19:30, Thália Színház
 
Vági Zsuzsa: RÉGIMÓDI BOHÓCTRÉFÁK ÚJMÓDI GYEREKEKNEK JEGYVÁSÁRLÁS
Március 10. 10:00, Jurányi
 
SZERET...lek  (Független Thália Projekt) JEGYVÁSÁRLÁSMárcius 10. 15:00, Mikroszínpad  - Közönségtalálkozó!!
 
Nézőművészeti Kft.: VAKSÁG (Független Thália Projekt) JEGYVÁSÁRLÁS
Március 11. 17:00, Thália Színház  -UTOLSÓ ELŐADÁS
  
TÁP Színház: TÉP JEGYVÁSÁRLÁS
Március 11. 19:00, Jurányi
 
A DOHÁNY UTCAI SERIFF - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 11. 20:00, 15. 15:00, JURÁNYI
 
David Harrower:BLACKBIRD - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 11. 20:00, Szkéné Színház
 
Nézőművészeti Kft.: ADY/PETŐFI (Független Thália Projekt)  - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 13. 17:00, 27. 19:30, Thália Színház
 
Székely Csaba: BÁNYAVAKSÁG - JEGYVÁSÁRLÁSMárcius 13., 14., 16. 20:00,  Szkéné Színház
TÁP Színház: ROLÓ (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 14. 19:00, Thália Színház
Ulickaja: RÖVID (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁSMárcius 14., 29. 19:30, Thália Színház
Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 15. 20:00, Szkéné Színház

Zéró Balett: SÜTI, BOR, TÁNC, SZEX - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 16., 17. 20:00, Jurányi
 
Vaskakas Bábszínház: REPÜLÉSI LECKE KEZDŐKNEK JEGYVÁSÁRLÁS
Március 17. 17:00, Jurányi
 
Kia Corthron: KÉREM VIGYÁZZANAK, AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK! - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 17., 28. 19:00, Rákospalotai Leánynevelő Intézet
 
Mihail Bulgakov: KÉPMUTATÓK CSELSZÖVÉSE JEGYVÁSÁRLÁS
Március 17. 20:00, Szkéné Színház

PESTIS - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 18. 19:30, Vígszínház
Bernáth Imre önálló est: TESTVICC - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 19. 19:00, Jurányi
Tünet Együttes: PRIZNIC (Független Thália Projekt)  - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 19. 19:30, Thália Színház
Kárpáti Péter: A PITBULL CSELEKEDETEI - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 19. 20:00, Trafó
Nyitott Kör: GUBANCOK - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 20. 18:00, Jurányi
KOMA: Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 20. 19:30, Thália Színház
Bélaműhely: CSÁCSÚCSÍCSÓ lemezbemutató koncert - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 22. 20:00, Jurányi
Fabók Mancsi Bábszínháza: A halhatatlanság JEGYVÁSÁRLÁS
Március 24. 10:00, Jurányi
A HIDEG GYERMEK - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 23. 19:00, Jurányi
K.V. Társulat: 12 HÉT - JEGYVÁSÁRLÁS
Bemutató: Március 25. 18:00, Jurányi
Nyitott Kör: A VIRÁGNAK MEGTILTANI... - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 25. 18:00, Jurányi
Titkos Társulat-Tünet Együttes: Az álom féltestvére JEGYVÁSÁRLÁS
Március 25., 26. 20:00, Trafó

KOMA: PROFÉTÁK  (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 26. 19:30, Thália Színház
 
VÁLTSÁGDÍJ (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Március  26. 19:30, Thália Színház

Nézőművészeti Kft.: A GYÁVA (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 28. 19:30, Thália Színház
 
Fabók Mancsi Bábszínház: SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG - JEGYVÁSÁRLÁS
Március 31. 10:00, Jurányi
 
Gólem Színház: LEFITYMÁLVA JEGYVÁSÁRLÁS
Március 31. 19:00, Jurányi









Nincsenek megjegyzések: