(Na, ez így kissé zavaros, öntsünk tiszta vizet a vodkába. Vagy ne szennyezzük állatok italával a gabonát?)
Kezdetben volt a Csókolom, a mára már kultikussá vált „alter“ zenekar. Énekesnőjük - jól előadott néha kicsit közhelyes zenére - énekelt szókimondó depresszív életállapotokat korunkról (és -ból). Eloszlásuk után egy nevében pajzánabb csapat alakult a régi tagokból és a női témákat a macsó, „álmacsó“ váltotta fel. Zenében maradt a „minden stílusból az ismertet“ szemezgetés, szövegileg most sem válogatnak a szavakban és témákban. (Polgárpukkasztóként új EP-jükön még a Bécsi munkásindulót is feldolgozzák.) Lendületes, mosolyogtató muzsika, cikis és cikizős szövegek, játékos, „még ráteszünk egy lapáttal“ színpadi megjelenés. Vidám fiúk komoly és komolykodó témákkal néha kicsit felszínesen, ami a zenei "ismerősségekkel" együtt nagy veszélyeket rejt, de ügyesen egyensúlyoznak, nem tévednek át a „sötét oldalra“. Mikor már elfordítanánk fejünk (és fülünk), mindig visszatérésre késztetik a figyelmünket.
Jó koncert volt, „ezt az ejrópások is megmondhassák“, hiszen beálltak a nézőtérre szórakozni. A Puszik furcsa ufókként ugráltak a színpadon narancs atlétáikban a félhomályos vörös és zöld fényekben. (Egyszer már meg kellene tanulniuk a világosítóknak - tisztelet a kivételnek -, hogy mit jelent a szó: színpadi világítás és hangulat.)
Nekünk kicsit hiányzott a Csókolomból Zsuzsi éneke és költészete, de Anitától, aki elkísérte a zenekart, legalább kaptunk egy puszit.
Puszi - Örökség Fesztivál 2012 from simarafoto on Vimeo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése