2017. szeptember 16., szombat

FÜGE szeptember/október








"Kezdjük együtt a 2017/18-as évadot!

a Füge csapata"

Színházak Éjszakája a Jurányiban

2017. szeptember 16. 19.00 - 22.15
 
Egy éjszakás kaland cooltúrára vágyóknak!

Bemutató!
Dekk by Dumaszínház: GARÁZSBANDA
A Dumaszínház legújabb színházi bemutatója Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András közreműködésével.
-----
RENDHAGYÓ SÓVIRÁG, avagy közös filmezés és beszélgetés Fahidi Évával
-----
KARAMAZOV KONCERT
A MU Színház és a Füge közös produkciója a "karamazov" már öt éve műsoron van. Az előadásban elhangzó dalokat új számokkal kiegészítve ezzel a koncerttel koronázzák meg a szereplők (fellépők), Adorjáni Bálint, Jankovics Péter, Lazók Mátyás, Orosz Ákos.

IV. Tantermi Színházi Projekt 

A IV. Tantermi Színházi Szemlére 2017. szeptember 28-30. között kerül sor a Jurányi Inkubátorházban, amikor is bemutatásra kerülnek az újonnan születő és továbbjátszásra pályázott produkciók a szakmai közönség előtt, a zsűri pedig a látottak alapján kiválasztja, hogy mely előadások részesülnek még további támogatásban.
 

STAFÉTA premierek! 

A Staféta pályázat 2016 nyertes alkotóinak három bemutatója követi egymást az októberi hónapban.
Young Jean Lee: TEMPLOM
2017. október 1., 2. 19.00 / Szkéné Színház
Magyarországon még kevéssé ismert, de Amerikában annál népszerűbb koreai-amerikai szerző, Young Jean Lee Templom című darabját Császi Ádám rendezi.
Szereplők: Nyakó Júlia, Petrik Andrea, Rába Roland, Simkó Katalin

Vass ImreSTANDING GROUND
2017. október 6., 7. 20.00 / Mu Színház
Alkotótársak és előadók:Dányi Viktória, Kelemen Patrik, Raubinek Lili, Rózsavölgyi Zsuzsa, Vavra Júlia

Fekete Ádám: A JEDITANÁCS ÖSSZEÜL
2017. október 27., 28. 18.00 / Trafó
Tragikomikus ábrándozás arról, hogy miért csináljuk, amit nem szeretnénk, és miért ne, amit de.
Szereplők: Pallag Márton, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Stefanovics Angéla, Sipos Vera, Terhes Sándor, Váradi Gábor

Kövesd a Staféta FB oldalát, hogy gyorsan értesülhess az előadásokról és a további pályázati lehetőségről.
 

Pályázati felhívások!

STAFÉTA Pályázat 2017
Vedd át a stafétát!
Budapest Főváros Önkormányzata harmadik alkalommal is meghirdeti a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkció létrehozására. Az eddigi évekhez hasonlóan, a FÜGE Egyesület lebonyolításában, nyílt pályázat formájában. A projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az önálló alkotói munkásságának első öt évében járó fiatal alkotók és alkotói csoportok számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Bővebben....
DUMASZÍNHÁZ HUMORPÁLYÁZAT 2017
Több humort a színpadokra!
A DEKK By Dumaszínház a Dumaszínház projektje, amelyben kortárs színházi előadások porolják le, és értelmezik újra a kabaré műfaját. A cél: több humort a színpadokra! Ennek érdekében most a Dumaszínház és a FÜGE közös pályázatot ír ki DEKK HUMORPÁLYÁZAT 2017 címmel a Jurányi Inkubátorházban bemutatásra kerülő előadásokra független színházi alkotók, alkotó műhelyek, társulatok és csoportok számára.
 
JURÁNYI GALÉRIALászló Zsuzsi:
A néző
Kiállítás megnyitó: 2017. október 26.
A kiállítás megtekinthető: 2017. december 31.

OKTÓBERI PROGRAM: JEGYVÁSÁRLÁS

JÁTÉK!

A hírlevél olvasói között két páros jegyet sorsolunk ki Kálmán Eszter A tó című előadására.
A kérdés: Hány éves lesz 2017. októberében a Jurányi?
a. 3 éves
b. 10 éves
c. 5 éves
A megfejtéseket az alábbi e-mail címre várjuk: juranyijatek@gmail.com 
A sorsolás napja: 2017. szeptember 26.

Sok sikert kívánunk a játékhoz!

2017. szeptember 15., péntek

Miskolc, az még van! - Jameson CineFest

Öreg küldte nekünk Mészáros Márton írását, hogy osszuk meg veletek. (Ha már nem lehettünk ott személyesen...)


Erős alkotások követik egymást a miskolci Jameson CineFest-en, ahol a nemi erőszak témája éppúgy terítékre kerül, mint a szír polgárháborúban forgatott megrázó dokumentumfilm.
Miskolc, az még van? – kérdezte félig elhűlve, félig vicceskedve egy idős sajtóbeli kolléga, amikor elmeséltem neki, hogy több mint egy hetet fogok tölteni az egykori acélváros filmes mustráján. Igen, Miskolc, az még nagyon is van. A város a magyar filmesek Mekkája, ezt szinte túlzás nélkül lehet állítani a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról. A közönségre sincs panasz: a premiervetítéseken teltház van (ha létezne „túlház” fogalom, írhatnám azt is, mert ha valaki tíz perccel kezdés előtt érkezik, nem talál ülőhelyet), alapvetően a régió fiataljai és filmes újságírók ülnek be a filmekre, de gyakran találkozni fővárosi egyetemekről érkező hallgatókkal is.
Nem véletlen a népszerűség, mert az idén szeptember 8-17. között megrendezett filmes seregszemle az utóbbi öt évben vidéki filmes buliból az ország legjobb és legközvetlenebb filmeseményévé vált. (Nyugodtan meg lehetett állítani egy kép vagy aláírás erejéig az idei életműdíjast, Jiří Menzelt is.) A siker az érdekes szakmai programok mellett abban keresendő, hogy rengeteg A-kategóriás fesztiválokon szerepelt egész estés film érkezik Miskolcra. Mint a korábbi években, idén is gazdag az amerikai független filmes vonal, a minőség pedig olyan erős, mintha a cannes-i filmfesztiválon, vagy a nagy stúdióktól független filmesek seregszemléjén, a Sundance Fesztiválon lennénk.
Az idei mustra legmegrázóbb filmélményét az Aleppó, a végsőkig adta. Feras Fayyad szír filmes az Aleppói Fehérsisakosok önkéntes szervezet munkáját három éven keresztül filmezte a szír polgárháború alatt. Ha ez nem történt volna meg, eggyel kevesebb borzasztó, ugyanakkor messzemenőkig elkeserítő filmélményünk lett volna. Nem véletlen, hogy a produkció a Sundance fődíjával érkezett Miskolcra: annál nincs felkavaróbb, amikor a stábra tüzet nyitnak, vagy amikor halott vagy sérült kisgyerekeket ásnak ki lebombázott épületek romjai alól.
Natalia Leite, a brazil-amerikai filmrendező eddig egyetlen – nálunk nem forgalmazott – nagyjátékfilmet készített, ez éppúgy nem hathatta meg a nézőket, mint színésznője, Francesca Eastwood, akire maximum édesapja, Clint Eastwood egy-egy filmje villanásszerepéből, vagy az új Twin Peaks-évad epizódszereplőjeként emlékezhetünk. A két, hamarosan jó eséllyel sztárrá váló hölgyet mégis megkülönböztetett figyelem fogadta szombaton, amikor A bosszú angyala című játékfilmjüket vetítették Miskolcon. A premiert követő közönségtalálkozó jó hangulatban zajlott, egy fiatal és szemtelen néző a szófukar színésznőt még randira is elhívta. Az általa alakított karakter háttere azonban cseppet sem ennyire könnyed, a huszonnégy éves színésznő egy olyan képzőművészeti egyetemi hallgatót portréz, akit megerőszakolnak egy buliban. A magyar forgalmazótól kapott butácska cím nem igen utal arra, amit a film kínál: jelképes költségvetésből készült, mégsem hiányzik belőle semmi. Noha a korlátok miatt a slasher horrorok is visszaköszönnek benne, a felvetett társadalmi és erkölcsi kérdés megkérdőjelezhetetlen fontosságú. Az pedig még drámaiabbá teszi, hogy Leite a közönségnek is elmondta, az amerikai kampuszokon gyakran történik nemi erőszak, a feldolgozás különböző okok miatt gyakran teljesen elmarad, és hozzátette: őt is megbecstelenítették.
A Brigsby mackó című szokatlan film kicsit zavarba hozta a nézőket. Az amerikai Dave McCary munkája egy olyan huszonöt évesről szól, akit csecsemőkorában elrabolt egy házaspár, hogy hermetikusan elzárt és meghamisított világban neveljék. A képi kivitelezés messze túlmutat mindenen, amit komolyan lehetne venni, de amikor elkezd beindulni a film, a valósághoz fűződő viszony is a hihető felé hajlik. A nézői elvárásokat jócskán felülíró Brigsby mackó akkor érdekes, ha nem úgy nézzük, mint egy olyan filmet, mint amelyben az időörvényektől tartó hősnek be kell illeszkednie a társadalomba, hanem úgy, mint a filmkészítés enciklikáját. Nem tudom, dicséret-e vagy kritika, hogy Luke Skywalker egykori megformálója, Mark Hamill, az Oscar-jelölt Greg Kinnear, de a sokszoros Golden Globe-díjas Claire Dance sem igazán ismerhető fel ebben a munkában.
A személyes hangvételű, tőlünk messze eltérő világban játszódó Szibériai szerelem azt mutatja meg, miképpen gondolkoznak a boldogságról egy olyan faluban, ahol nem lehet elérni semmit. A dinamikus filmkezdésre remek példa a Safdie-testvérpár műve, a Jólét, amely egyből berántja a nézőt egy félrecsúszott bankrablást elkövető testvérpár világába. Az egykori Alkonyat-sztár, Robert Pattinson jelenléte a vásznon még soha nem volt ennyire kitapintható, az általa játszott félalvilági figura pedig a szó jó értelmében őrült, mozgó adrenalinbomba. Ez a film is bizonyítja, hogy a megszokottól eltérő operatőri munkával, radikális hangvágással és feszesre vágott tempóval is el lehet készíteni egy thrillert. Az éjszaka gyermekei című olasz versenyfilm olyan fiúiskolát mutat be, ahol hallgatólag tűrik, hogy az elitdiákok ne csak a tankönyvekkel, hanem prostikkal is ismerkedhessenek.
A CineFest idén is foglalkozik a magyar filmekkel: itt tartották Vékes Csaba első nagyjátékfilmje, a meglehetősen szegényes humorú Hetedik alabárdos premierjét. A színházkomédiát szeptember végétől országosan vetítik a mozik, csakúgy, mint a szintén itt felvezetett Ultra című futós dokumentumfilmet.
Dargay Attila rajzfilmrendezőre a Színháztörténeti és Színészmúzeum kamarakiállításával emlékeznek, Vuk és a Ludas Matyi című filmjeit pedig csak hétvégén, méghozzá délelőtt adták. Az idei program különlegessége az éjféli vetítéseken kívül a musical-szekció, itt a kultuszfilmektől a kanonizált klasszikusokig terjed (pl. Jézus Krisztus Szupersztár, Rocky Horror Picture Show, Hair, Kabaré) a repertoár.

Mészáros Márton

2017. szeptember 14., csütörtök

Színháztörténeti séták, nyílt próbák, slampoetry, premierek Újra Színházak Éjszakája

2017. szeptember 16-án hatodik alkalommal hívja közös, egy éjszakás kalandra a cooltúrára vágyókat Budapest Főváros Önkormányzata támogatásából megvalósuló Színházak Éjszakája. Idén 35 színház több tucat programmal várja a karszalaggal rendelkező érdeklődőket. A Színházak Éjszakája keretében először szerveznek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában. Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja majd a játékos kedvűeket. A rendezvényre a résztvevő színházak jegypénztáraiban, és online is vásárolhatók karszalagok szeptember 1-jétől. 

A hagyományokhoz híven a programsorozat már délután elkezdődik és egészen másnap hajnalig tart: lesz karaoke Az Őrült Nők Ketrece sztárjaival és duett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész növendékeivel; kulisszajárás Budapest egyik új színházában, a Hatszín Teátrumban és az Operaház titkos tereiben; nyílt tánc-, olvasó- és előadáspróbák; nyilvános  munkarendi értekezlet és beépítés; slampoetry és stand up est; kézműves foglalkozások és mesejátékok gyerekeknek; premier filmvetítés és színházi bemutatók; impró- és részvételi színházas workshopok; tiszteletbeli bábszínész képzés ésbeszédtechnika óra; jelmezpróba és túrós csusza party; vidéki vendégjáték és mester-tanítvány találkozás; táncos mulatság hajnalig – együtt, közösen. 

Erről szól idén a Színházak Éjszakája: az összetartozásról, a közös játékról. Ezen az estén leomlik a színpadot és nézőteret elválasztó láthatatlan fal, nem lesznek nézők és szereplők, csupán résztvevők, akik közösen ünneplik a Színházat. Rakjuk össze – ez a 2017-es Színházak Éjszakája mottója, mert az idei szervezők szerint igazán jó dolog csak akkor születhet, ha közösen hozzuk létre. 

„A játék izgalmát szeretnénk a szervezőkkel együtt megtartani és továbbadni. Nem véletlenül jelent meg a kommunikációban is a játékos kirakó motívuma. A színházak, színészek, szervezők és a nézők is összerakják mindazt, ami a színházi kultúra területén egy éjszaka alatt összetehető. Idén a játékkal is, de a program kialakítása során is még inkább a gyerekek, fiatalok kerülnek a középpontba. Kibővült a szervezői kör és belépett a Radnóti csapatába a Jurányi is. Így együtt próbálják meg a fiatal közönséget hangsúlyosabban megszólítani és színházba hívni.” Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes

Az idei programsorozatnak többek között az is a célkitűzései között szerepelt, hogy új, fiatalos lendületet vegyen, valamint, még szélesebbre tárja a kapuit, hogy azok is kedvet kapjanak a nyílt naphoz, akik szabadidejükben csak ritkán vagy egyáltalán nem járnak színházba. Ezért tartották fontosnak a szervezők, hogy már nyáron, a különböző művészeti fesztiválokon is arra buzdítsák a fiatalokat és a családosokat, hogy váltsanak karszalagot az Éjszakára. Egy hatalmas tértetris fogadta a Thealter, a Művészetek Völgye és az Ördögkatlan fesztiválozóit: a motiváció is adott volt, hiszen akik aznap a leggyorsabban kirakták a Színházak Éjszakája kockáját, páros belépőt nyertek a szeptemberi eseményre.

A The Biebers csapatának köszönhetően saját dallal – Rakjuk össze is előrukkolt a Színházak Éjszakája, mely amellett, hogy új közönségréteget kíván megszólítani, szeretné, ha a színház kilépne a komfortzónájából és megmutatná a fiataloknak – Puskás Petiék szavaival élve – hogy a színház is lehet #galaktikusan szexi.

Az est során rengeteg újdonság várja még a résztvevőket: az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a programsorozat keretében színháztörténeti sétákat szervez, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában. Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja majd a játékos kedvűeket, melynek sikeres kirakása után választani lehet egyet a résztvevő színházak logóival ellátott puzzle-alakú hűtőmágnesek közül. 

„Ez az este bizonyítja számukra, hogy mennyire sokszínű, pezsgő és fantasztikus színházi élet van Budapesten, amely igazi színházi főváros. Ez világszinten is egyedülálló érték. Ezen a napon belevethetjük magunkat a város színházi forgatagába, és megismerhetjük a teátrumok stílusát, színészeit, társulatát.” Komáromi György, Színházak Éjszakája projektvezető 

A résztvevő színházak listája: 
Átrium, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Fórum Színház, Hatszín Teátrum,  Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Momentán Társulat, MU Színház, Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts& Café, RS9, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip Színház, Turay Ida Színház, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház

Karszalagvásárlás:
Szeptember 1-jétől a résztvevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, illetve a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet vásárolni. 










2017. szeptember 13., szerda

IV. Magyar Népdal Napja

2017. szeptember 16-17., Martonvásár

Szeptember 16-án és 17-én Martonvásár gyönyörű környezetében negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Népdal Napját! A látogatók idén is átérezhetik a népdal erejét, szépségét és mélységét.

A martonvásári Brunszvik-kastély melletti főtéren idén két napon várja az érdeklődőket a Magyar Népdal Napja, a középpontban a népdallal, népzenével és a hagyományőrzéssel. Az esemény ugyanakkor nem kizárólag az autentikus magyar népdal és népzene apostola, hanem befogad minden olyan magas minőségű előadást is, amely abból táplálkozik. 

Szombaton délelőtt a Langaléta Garabonciások, majd a Bahorka Társulat várja a gyerekeket. 14.30-tól egy különleges produkciónak lehetnek tanúi a látogatók: egy 450 fős gyermekkórus – köztük az „Oscar-díjas” Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa népdalokat énekel a Csík Zenekar kíséretében. Utánuk a Magyarpalatkai Banda lép fel, de lesz divatbemutató is – Népi motívumok a divatban – népzenei kísérettel, a Dűvő zenekarral. Este a Parno Graszt, a Csík Zenekar, majd Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák koncertje zárja a színpadi műsort, levezetésként pedig táncházzal marasztalnak mindenkit.

Vasárnap délelőtt a Vitéz László című bábelőadás, majd az ország legnépszerűbb gyerekzenét játszó együttese, az Alma zenekar szórakoztatja az egész családot. Délután táncegyüttesek és fúvósok fellépését élvezheti a nagyérdemű, végül a Ghymes együttes koncertjével ér véget az idei Magyar Népdal Napja kétnapos programsorozat.

A színpadi programok mellett egész napos kézműves- és termelői vásár, Hungarikum Udvar, népi játszótér és állatsimogató, műrepülő bemutató és utcazene fesztivál várja az érdeklődőket. 

A Dankó Rádió vasárnap 12.30-kor élőben jelentkezik a „Jó ebédhez szól a nóta és a népdal” című műsorával.

Program:

Szeptember 16., szombat
07.00 – 18.00 | Termelői Vásár a Dózsa György úton
10.00 – 18.00 | Hungarikum Udvar: népi játszótér és állatsimogató
10.00 – 18.00 | Kézműves vásár
10.00 | Langaléta Garabonciások – Háry János
11.00 | BAHORKA Társulat „Vásárfia” előadás
14.00 | Netz ProdukcióCsaládi örömzene-örömtánc
14.30 | 450 fős gyermekkórus – kísér a Csík Zenekar, Vendég a Bakács téri Ált. Isk. kórusa
16.00 | Magyarpalatkai Banda
17.00 | Népzenés divatbemutató a Dűvő Zenekarral, Népi motívumok a divatban
18.30 | Parno Graszt
20.15 | Csík Zenekar Vendég a „Páva” döntős Sarjú Banda
22.30 | Tűzijáték
23.00 | Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák
24.00 | Táncház a Dűvő zenekarral és a Magyarpalatkai Bandával

Szeptember 17., vasárnap
07.00 – 18.00 | Termelői Vásár a Dózsa György úton
10.00 – 18.00 | Hungarikum Udvar: népi játszótér és állatsimogató
10.00 – 18.00 | Kézműves vásár
09.30 | Pályi János bábelőadása, Vitéz László
10.30 | Alma Együttes
12.30 | Dankó Rádió - élő adás Martonvásárról
14.15 | A Martonvásári Művészeti Iskola és a Százszorszép Táncegyüttes műsora
15.15 | Martonvásári Fúvószenekar és a Beethoven Általános Iskola kórusának közös műsora
16.30 | Ghymes együttes


Jegyek elővételben kaphatók Martonvásáron az Óvodamúzeum InfoPontjában, ill. a www.jegy.hu oldalon.
Felnőtt: 1000 Ft
Diák/nyugdíjas: 500 Ft


Bővebb információk: www.magyarnepdalnapja.hu 

2017. szeptember 9., szombat

30Y_E78_Egy hétvége Pécsen


  • október 21.október 22.
    október 21., 15:00–október 22., 23:59
  • Zsolnay Negyed
    Zsolnay Negyed, Pécs, 7626
  • Jegyek keresése
    Jegyinformáció
    www.jegymester.hu

    Összművészeti kétnapos 30Y Fesztivál Pécsen a Zsolnay Negyedben: koncertek, színház, irodalom, képzőművészet - ahogyan mi látjuk.

    Ha azt kérdezitek tőlem, mi a 30Y, valahogy nem tudok rá jól válaszolni. mondhatom, persze, hogy egy zenekar, de nem ezt gondolom. inkább azt, hogy valami, ami zenekar is, meg annyi minden más: emberek, akik találkoznak, emberek, akik belegyalogolnak más emberek világába, és olyankor színházat csinálnak, mondjuk, vagy könyvet, filmet vagy képet a falra, plakátot az utcára. hogy minden, ami megérint minket, és minden, amihez nekünk van valami közünk, azt 30Y-nak gondolom kicsit.
    A 30Y pécsi hétvégéje ez: a színészek színházat csinálnak, a képzőművész kiállítást, a filmes mozit. az író szavakat hoz, a dj bakeliteket, a pirogránit udvarra fényszőnyeget terítünk, ti meg besétáltok rajta: színházba, kiállításra, kocsmába, koncertre.

    PROGRAMOK // 10.21. SZOMBAT
    15:00 takacsbelane_30Ystyle
    Takács Béla (takacsbelane) képzőművész a pécsi underground szcéna kultikus figurája. A pécsi koncerthelyszínek az elmúlt húsz évben számos plakátját használták, jó néhány egyetemi és városi szórakozóhely belső arculatát készítette el – emellett pedig a 30Y zenekar állandó grafikus művésze
    30Y retrospektív kiállításán egyedi művészplakátok, nyomdai első nyomatok, díszletelemek, szobrok, arculattervek először kerülnek rendszerezve kiállítótérbe a hétvégére.

    15:00 30Y házimozi pamuki krisztián
    Pamuki Krisztián operatőr, vágó, számos magyar kisjátékfilm és videoklip operatőre.
    Az általa készített, nyilvános és még nem publikált zenekari archívum különös álló és mozgóképeiből készült mozgóképes installáció az egész hétvége alatt megtekinthető.

    15:00 30Y pólógyár
    Olyan ez, mint egy kézműves szakkör – felnőtteknek.
    Bodó Marci pécsi utcaművésszel, DJ-vel készítette a zenekar az első mintát, és azóta immár négy éve készítenek szitákat, amiket aztán a rajongók szabadon nyomhatnak: pólóra, táskára, vagy csak úgy, poszternek egy üres lapra.

    17:00 Szőnyegszínház: Ady/Petőfi
    A Nézőművészeti Kft. előadása nem szokványos előadói stílusban és személyességgel kísérli meg közel hozni nagy költőink hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait.
    Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon minket érinteni, le kell tudni bontani a falat múlt és jelen között.
    Beszélgetni Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénz gondjairól.

    19:00 Kötelezők röviden: Beck Zoli beszélget Grecsó Krisztiánnal.
    A József Attila díjas magyar író-költővel beszélget a 30Y frontembere: kultúráról, irodalomról, zenéről és mindezeken túl - művészi felelősségről.

    20:30 30Y kocsmakoncert
    A 30Y legújabb akusztikus előadása. Olyan játék, amelyben nincs határ színpad és nézőtér között. Ahol a zenekar zenél és történeteket mesél, és a közönség – akár egy kocsmában – folytonosan beleavatkozik az eseményekbe.


    PROGRAMOK // 10.22. VASÁRNAP
    10:00 takacsbelane_30Ystyle
    Takács Béla (takacsbelane) képzőművész a pécsi underground szcéna kultikus figurája. A pécsi koncerthelyszínek az elmúlt húsz évben számos plakátját használták, jó néhány egyetemi és városi szórakozóhely belső arculatát készítette el – emellett pedig a 30Y zenekar állandó grafikus művésze
    30Y retrospektív kiállításán egyedi művészplakátok, nyomdai első nyomatok, díszletelemek, szobrok, arculattervek először kerülnek rendszerezve kiállítótérbe a hétvégére.

    10:00 30Y házimozi pamuki krisztián
    Pamuki Krisztián operatőr, vágó, számos magyar kisjátékfilm és videoklip operatőre.
    Az általa készített, nyilvános és még nem publikált zenekari archívum különös álló és mozgóképeiből készült mozgóképes installáció az egész hétvége alatt megtekinthető.

    10:00 30Y pólógyár
    Olyan ez, mint egy kézműves szakkör – felnőtteknek.
    Bodó Marci pécsi utcaművésszel, DJ-vel készítette a zenekar az első mintát, és azóta immár négy éve készítenek szitákat, amiket aztán a rajongók szabadon nyomhatnak: pólóra, táskára, vagy csak úgy, poszternek egy üres lapra.

    19:00 Ivyz
    A 2015-ben alakult fiatal pécsi zenekar, nyers, feszes és hangos rock&rollt játszik.
    Koncerteztek már több hazai fesztiválon - első lemezük felvétele folyamatban van.

    20:00 Óriás
    A 30Y barátzenekara. Első közös koncertjüket majd tíz éve játszották együtt, azóta szoros munkakapcsolat is kialakult a zenekarok között.
    Az Óriás a kortárs magyar zenei szcéna ízlésformáló zenekara, nem mellesleg, a 30Y tagjainak egyik kedvence.

    21:00 30Y zúzda koncert
    A 30Y egy zenekar. négyen testvérek. ikrek. négy tojás, olyanok, hogy meg sem tudod különböztetni őket. néha ők maguk is összekeverik a másikat saját magukkal. nem is a dalaik miatt ismerik őket, hanem azért, mert ilyen, hogy négyes ikrek alapítanak zenekart, na, ilyen még nem volt. Idén ősszel arra vállalkoznak, hogy beengednek saját világuk állításai közé: Pécsen 30Y zúzda koncerttel zárul az egy hétvége a Negyedben.


    JEGYELŐVÉTEL
    Limitált kétnapos bérlet - 4590 Ft https://www.jegymester.hu/hun/Event/38012553/30Y---Egy-Hetvege-a-Negyedben---2-napos-Berlet

    Elővételes napijegy - 2790 Ft
    https://www.jegymester.hu/hun/Event/38012551/30Y---Egy-Hetvege-a-Negyedben---1-nap
    https://www.jegymester.hu/hun/Event/38012552/30Y---Egy-Hetvege-a-Negyedben---2-nap


    A program idejére a TükeBusz fesztiváljáratokat indít a közlekedés megkönnyítése érdekében.

    A program szervezésében közreműködtek: ZAJZAJZAJ Group, Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., Fürgediák Iskolaszövetkezet, Vylyan Pincészet, Főnix Pizzéria."