Nagy, üres színpad, a hátsó függönyök is hiányoznak, a tér közepén csak egy magányos cimbalom árválkodik. Kijön két hegedűs figura, megállnak a cimbalom előtt, összehajolnak és rázendítenek. Csak a zenére és egymásra figyelnek. Ezt a két darabot hallottuk már máskor is, mindig eljátsszák, de most csak bevezetése a továbbiaknak, sorvezetőként mutatja, miből fejlődött ki a mai este zenei szövete. A második szám végén megvárják a tapsot, majd kimennek és egy pillanat múlva a zenekarral térnek vissza. Körülveszik a cimbalmot, mely végre megkapja zenészét, a bőgős nem nől túl a hangszerén, a brácsás fején még mindig az előbbi kalap pihen szolidan. Összefordulnak mind a négyen és mintha egy parasztház tisztaszobájába csöppentünk volna a próbára, felcsendül a muzsika. Az ismert zenék megint újabb változata mellett friss darabokat is hallhatunk változatosan, érzelemdúsan, tüzesen és virtuózan. Nem beszélnek, talán levegőt sem vesznek, csak zenélnek. Élvezettel koncentrálnak és bűvölik hangszereiket. A tapsokat diszkréten állják végig és mint a versenylovak, alig várják, hogy révülten folytathassák. Nem értünk, nézőkért, hanem önmagukért és értünk. Elhitetik velünk. hogy belelesünk az alkotás folyamatába. Kukkolókká válunk, mint a legjobb színházi előadásokon és észre sem vesszük. Jóleső izgalommal próbáljuk kitolni az időt mikor észreveszik, hogy mi is itt vagyunk, mert lehet, akkor megtörik a varázs, de nem törik meg a viharként felmorajló taps és éljenzés ellenére sem. A cimbalom hol a ritmusszekcióhoz csatlakozik, hol ellenszólamokkal támasztja alá Lajkó ihletett hegedűjét. Le sem tagadhatnák zenei gyökereiket. Az Újvidék környéki olvasztótégely sajátos zenei kultúrát teremtett, melyben elfér egymás mellett a magyar, cigány, szerb és kávéházi tangó muzsika is. Boris Kovacs tette világszerte ismertté ezt a stíluskavalkádott és Lajkó megfejeli még kortárs zenével - ez nagyon hülye kifejezés, melyik mai zene nem kortárs? -, avantgarddal és a nagy francia impresszionisták is felsejlenek: Debussy és Ravel. A magyar népzene szikárságát jólesően lágyítja a szlávos érzelmesség, ami sosem csap át érzelgősségbe.
Mikor úgy érzik, vége, kicsit zavartan előrejönnek meghajolni, mosolyogva mennek ki és a jussát vadul követelő éhes közönség-szörny lenyugtatására még két ráadást adnak.
Azt hittem, el fognak veszni a Kodály Központ óriási terében és rideg légkörében, ebben a túlméretezett finn szaunában, de nem, örömmel láttam és hallottam, hogy erősítés nélkül, akusztikusan játszottak, ami sokkal színesebb dinamikai lehetőséget biztosított a csipkefinom alig hallhatótól a szinte rockos dübörgésig. Egy kis körbe koncentrálva bejátszották az egész teret, bebizonyítva, hogy itt tényleg jó az akusztika. Kifejező képeket lehetett volna csinálni és mutatni nektek a koncertről, ha a MÜPA Istenei olimpuszi magasukból nem ítélik feledésre ezt a felejthetetlen előadást is. Simarafoto fejben fotózott. Hogyan szedjük ki belőle?
Lajko from vjlab on Vimeo.
photos: Simarafoto
Ernestine from vjlab on Vimeo.
Live mix
Music: Noir Désir with Felix Lajko
2011. május 7., szombat
2011. május 6., péntek
2011. május 5., csütörtök
Mai vers - Ladányi Mihály Tested melegét
Ladányi Mihály
Tested melegét
Tested melegét keresem, mert a tűzhelyek
mindenfelé kihűlnek,
elkékült szájjal vacoglak,
mint a keresztények Jézusukat,
én matracig letarolt ágyba
fektetem estémet sírdogálva,
és tordai gyantaillatodról faggatom
a fenyőágakat.
mindenfelé kihűlnek,
elkékült szájjal vacoglak,
mint a keresztények Jézusukat,
én matracig letarolt ágyba
fektetem estémet sírdogálva,
és tordai gyantaillatodról faggatom
a fenyőágakat.
Mindenhol ott vagy és mégse talállak
és rekedt F-dúrban
üvöltözök minden papírlapon,
ha a toll percegve rácsap.
Mert tél van, és nem tud élni
az öl melege nélkül az ember,
járkálok cellaéjben és fagyott ujjakkal
szorongatom a verset,
mint a rácsot.
és rekedt F-dúrban
üvöltözök minden papírlapon,
ha a toll percegve rácsap.
Mert tél van, és nem tud élni
az öl melege nélkül az ember,
járkálok cellaéjben és fagyott ujjakkal
szorongatom a verset,
mint a rácsot.
2011. május 4., szerda
Zorkamese
Volt egyszer egy Cicahely. Ott lakott a Cicakirály és a Cicakirálynő. Aztán megszületett a kislánycicájuk. Nagyon aranyos volt, és fényes volt a szőre: elnevezték Aranyszőrnek. A Cicahely nagyon messze volt, Sárgacsövű Busszal lehetett odamenni. Nem is ment oda egy boszorka se. Aranyszőr csak játszott, aztán jött a Fiatal meg az Öreg Este és egy kis kört játszott még fürdés után is. Aztán semmise történt.
Hátaztán!
(lejegyezte: Katica)
Hátaztán!
(lejegyezte: Katica)
2011. május 3., kedd
Szikra cool tourhouse májusi ajánlata
1066 Budapest, Teréz krt. 62.
Kedves Barátunk!
Elérkeztünk a 2010/2011-es évad utolsó hónapjához. Közeleg a nyári szünet, a pihenés, a kikapcsolódás időszaka, valamint a felkészülés a következő évadra. Előtte azonban még vár ránk egy eseményekben gazdag időszak.
Ajánlataink:
20 éves Budapest Klezmer Band - Klezmer Magic koncert
2011. május 8., vasárnap 20:00
A Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.
Piccadilly Cirkusz BEMUTATÓ
2011. május 18., szerda 22:30
Szereplők: Mészáros Béla, Sipos Vera, Hajduk Károly, Herczeg Adrienn, Kovács Ádám, Dankó István, Andrássy Máté ,Tabeira Iván, Andrássy Máté, Váradi Gábor,
Gergely Katalin
Rendező: Kovács Lehel
Ágota: Közel a Naphoz - lemezbemutató koncert
2011. június 9., csütörtök 20:00
Siménfalvy Ágota. Színésznő. Énekesnő. Musicalsztár. Egy igazi női lélek.
70-es, 80-as, 90-es évek. Kultikus magyar slágerek. Mai hangszerelés.
Az est vendége Mészáros Árpád Zsolt, a koncert után party a fellépőkkel és korlátlan vattacukor!
MÁJUS - JÚNIUSI MŰSORUNK
MÁJUS 3. kedd 20:00 Á la cARTe: AVATAR DIDO&AENEAS
MÁJUS 8. vasárnap 20:00 20 éves a Budapest Klezmer Band - Klezmer Magic
MÁJUS 13. péntek 20:00 Dinamit, Kalapács és az Akusztika
MÁJUS 18. szerda 22:30 TÁP Színház: Piccadilly Cirkusz BEMUTATÓ
MÁJUS 19. csütörtök 22:30 TÁP Színház: Piccadilly Cirkusz
MÁJUS 21. szombat 21:00 BALKAN BEATS
MÁJUS 27. péntek 22:30 Rakott szesz
MÁJUS 28. szombat 21:00 Roy és Ádám Trio lemezbemutató
MÁJUS 29. vasárnap 20:00 HOPPart: Chicago
2011. május 2., hétfő
Hangulatok - Alkonyat
Alkonyat
Hazafelé menet fenyősusogás jelezte a szél megélénkülését. Fázósan összehúztam magamon a kabátot. Egy kóbor kutya vágyakozva nézett rám. Valahol a közelben leeresztették az ablakredőnyt. Már beléptem az udvarra, amikor az első esőcsepp megkoppant a galléromon. Nemrég múlt fél hét.
(Kristóf)
2011. május 1., vasárnap
Anyák napja…..
Egyszer megtaláltam ezt a mesét….
Tetszett.
De azóta sok mesét olvastam, sokat írtam, valahogy ráborult az idő köde….
De mivel véletlenek nincsenek, épp pár napja megkaptam e-mailban…
Most nincs sok erőm írni, gondolatom semmi, de Anyák napjára méltó megemlékezésnek gondolom:)
A jobbtól sose szégyen tanulni!
Ismerős nézőpont
Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni,és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk . De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
-Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk ...
Kimásolta: S0phia – egy kedves ismeretlen ismerős barátnője

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)