És ne érezd rosszul magad, ha nem tudsz segíteni. Azért segítenek a többiek, hogy mi a megálmodott programok nagy részét megszervezhessük, te pedig ott lehess, mindenki ott lehessen, aki szeretne. Hogy közös ünnepünk legyen! Bőven elég, ha a fentieket elolvasod, de ha van kedved és időd, olvass tovább: azt mondjuk, példát szeretnénk mutatni. Mert a jó példák segíthetnek abban, hogy változzon a közgondolkodás. Rendszert lehet váltani egyik napról a másikra (sikerült, ahogy sikerült…), de a gondolkodás lassan változik. A mienk is. Másfél évtizedre volt szükségünk, hogy belássuk, nem építhetünk csak az olcsón tartott bérletekből befolyó bevételre, és az egyre csökkenő állami támogatásokra. Egy fesztiválnak, egy színháznak, egy koncertteremnek stb. költségvetését illetőleg három lábon kellene állnia: jegybevétel / állami támogatás / magánmecenatúra. Magyarországon ez utóbbi szinte teljességgel hiányzik (a kivételek most húzzák ki magukat, különösen azért, mert nagyon kevesen vannak!).
Három évtizeddel a változások után, szabad és kaotikus világunkban legtöbben (mármint a gazdagok) még csak az első felismeréshez és örömhöz jutottak el: „Van pénzünk!”. Aztán jön a következő gondolat: „Legyen több!” Jöhetne más gondolat is: „Hogyan tudnék segíteni olyan ügyeket, amik közel állnak hozzám?” Igen, vannak már, akik itt tartanak, magunk is tudunk példákat. Azt is tudjuk, hogy ez a második gondolat akkor születik meg sokakban, ha az állam szelíden befolyásolja ezt – ilyen volt a kultúra területén az úgynevezett TAO (ne aggódj, ha nem tudod, mi az, már úgysincs, legalábbis a kultúra számára nincs!).
Mit tehet ebben a helyzetben egy kicsi, de immár sokak által szeretett és nagyra tartott közösségi esemény, a Katlan? Keveset, de azt tegyük meg. Ez a kevés a példa. Hogy lehet így is. Az Ördögkatlan másfél évtizede is ilyen példa: LEHET ÍGY IS! Szeretettel, nyitottsággal, szolidaritással, nagyvonalú gesztusokkal… Hiszen mi nem „szolgáltatást” nyújtunk, amit ti „elfogyasztotok”, hogy abból „profitot termeljünk”. A Katlan másfajta, nem haszon-, hanem értékelvű gondolkodást szeretne képviselni. Veletek együtt, mert egyedül nem megy. A Katlan olyan, amilyenné együtt tesszük. Közös ünnep. A mienk. A fentiek úgy hangoznak, mintha saját hajunknál fogva próbálnánk meg magunkat kiemelni a bajból. Nem mintha – valóban. Az ilyesmi ritkán sikerül, de van rá példa. Legyen az Ördögkatlan ilyen példa!
Ölelünk, a katlancsapat" |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése