2023. március 7., kedd

BÖJTE CSABA ÁRVÁI és a VILLON TRIÓ zenészei közös VIDEÓKLIPPET forgattak

 

INTERJÚ KÉRDÉSEKKEL ÉS VÁLASZOKKAL KISS BARNÁVAL, A VILLON TRIÓ EGYÜTTES ÉNEKESÉVEL, A DAL SZERZJÉVEL

Hogyan kerültetek kapcsolatban Csaba testvérrel, s miért rá esett a választás?

Az ÉLET A FÖLDÖN videóklip elkészítése nem egy felülrl szervezdő kezdeményezés és még véletlenül sem alkalmi marketingfogás. Böjte Csabával több, mint 15 éve folyamatosan kapcsolatban vagyunk, st az elmúlt években sokat turnéztunk közösen Erdélyben. Beszélgettünk az utazások alkalmával a gyermekekrl, s arról, hogyan érdemes élni az életet a szeretet útján. Az élet egyes dolgait másképp látjuk, ám szeretem olyan emberek érvelését is hallgatni, akik másképp gondolkodnak, s az ő szavai különösen inspirálóak és gondolatébresztek számomra. Nem azért forgattunk a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeivel, mert egy összevont szemöldökű menedzser javaslatára rájuk esett a választás. Egyszeren csak meglátogattuk kis barátainkat Erdélyben és csináltunk valamit közösen. Ha tetszik majd az embereknek, akkor adtunk vele a Világnak, ha esetleg nem érdekelné ket, mi akkor is jól éreztük magunkat együtt.

A zene mellett a dal szövegét is Te írtad. Mi az üzeneted a hallgatóságnak?

Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött dal dalszövegében nem mindent írtam le szó szerint, de aki egy kicsit is elmélyed a sorokban, könnyen megtalálhatja a sorsunkat segítő fény fontosságát, mely teszi a dolgát, de rajtunk áll, hogy bizonyos nehéz helyzetekben merünk-e a szívünkre hallgatva döntést hozni sorsunk alakulásával kapcsolatban. Sok háború dúl a Világban, melyeket fegyverekkel, pénzzel, vagy szavakkal vívnak, de ezek nagy részére nincs ráhatásunk. Mérgeldni tudunk rajtuk, s óhatatlanul feszültek is lehetünk a hírek hallatán, de igazán tenni a minket körülvevő dolgok rendbetételével tudunk. Kezdhetjük a szobában, ahol ebben a pillanatban állunk, vagy ülünk, aztán jöhet a bejárati ajtó, a tornác, a kert és az utcánk, esetleg a falu többi része. Ha rendben vagyunk a velünk együtt élkkel, vagy a szomszédban lakókkal, akkor magunkkal is rendben leszünk. És ha idáig sikerül eljutni, akkor adhatunk a bennünk lévő szeretetbl és energiából a Világ többi részének. Rajtunk áll, hogy megteremtjük-e a békét magunkban, ahogy az is, hogy megosztjuk-e másokkal.

Mit jelent a refrén elején, hogy az “élet a Földön épp olyan,
ahogy a gyerekek játszanak”?
Szörnyű dolog, ahogy kivesznek bellünk a gyermeki dolgok, ha nem vagyunk résen. Szorongásunk kialakulásán dolgoznak a hírek, az ellenségeinktl kapott pofonok, a htlen barátok felismerése, szeretteink elvesztése, s testünk öregedésének észlelése. Mindezek törvényszerségének ismeretében is hiszem, hogy rajtunk áll, hogyan reagáljuk le a minket elérő csapásokat. A kulcs ebben talán abban van, hogy nem szabad túl komolyan vennünk saját magunkat. Nem arra utalok, hogy feladatainkat nem kellene legjobb tudásunk és kreativitásunk szerint a lehető legjobban elvégezni, hanem arra, hogy ne veszítsük el, vagy ne nézzük le azt az embert, aki 10, 20 vagy 30 évvel ezeltt voltunk. Sejtjeink napról-napra változnak és bizonyos idszakonként gyakorlatilag teljesen kicseréldnek, ám a tudatunk formálódva ugyan, de velünk marad és a mi döntésünk, hogy dolgozunk-e gyermeki lényünk megrzésén. Ez az a fajta gyermeki lét, amikor még tudunk bizalommal fordulni egy idegen felé, elesetteket látva nem saját fájdalmunkon kesergünk, s merünk döntéseket hozni a szívünkre hallgatva.

Hogy zajlott a munka? Tudták tartani a feszített munkatempót a gyerekek?

Csaba testvér gyermekei körül sokan hallgatják évek óta a dalaimat. Mire megérkeztünk, a szövegek nagy részét kívülrl fújták, így már betanításra nem kellett idt fordítani. Beköltöztünk hozzájuk az egyik kis házba és napokon át készültek a felvételek. Egy kis stúdiót rendeztünk be hétvégére a hálószobában, ahol napközben a felvételek folytak, este pedig a konyhában mini koncerteken teszteltük, hogy hol tart a produkció. Keveset aludtunk, de minden találkozáskor feltöltdve indultunk haza és tervezgettük a következő alkalmat.

Nehéz volt kórust szervezni?

A gyerekek ugyanazt tették, amit máskor, amikor Náluk járunk zenélni. Velünk énekelték a dalokat, s tulajdonképpen ez már egy nem tudatos kóruséneklés. Teljesen természetes volt számukra a feladat, st, Böjte Csaba gyermekvédelmi központjaiban vannak kivételes tehetségű lányok és fiúk is, akiknek új szólamokat is lehetett írni. Velük egyenként stúdióztunk. Volt, akivel Nagyszalontán de volt, akit 10-15 éve piciként ismertünk meg Déván, s most a munka során budapesti stúdiókban énekelte fel a neki szánt sorokat.

Miért 2023. MÁRCIUS 15-én jelenik meg a klip?

Március 15-én mindenki szíve egy kicsit megdobban és sokakban felébred a harcos és a hs. Elképzeltem egy Világot, ahol a hsiesség nem bántással és legyzni akarással társul, hanem csillapíthatatlan hittel a béke megteremtéséhez. Rajtunk áll, hogy a bennünk rejlő ert mire használjuk, hiszen még a leggyengébb pillanatokban is olyan élesek vagyunk, mint a kés, amivel ölni és kenni is lehet. A dal hallatán talán lesz egy, vagy kett, bár az is lehet, hogy még több ember, akinek szemében megcsillan a fény és felkiált: “A csudába! Mennyivel szebb lenne az élet, ha úgy tudnánk ölelni egymást, ahogy ebben a videoklipben a dallamok és a gyermekek.”

A produkció szervezje:
RAJTAD ÁLL ALAPÍTVÁNY Honlap: 
www.rajtadall.hu Telefon: +36-20-323-0641 Facebook: www.facebook.com/rajtadallalapitvany E-mail: rajtadallalapitvany@gmail.com

A 2023. MÁRCIUS 15-én MEGJELENŐ klip célja:
Professzionális zenészek és árvaházban élő gyermekek összefogásával rávilágítani a béke, a szeretet és az összetartozás fontosságára

Résztvevk:
- Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekvédelmi központjaiban élő gyermekek - A VILLON TRIÓ együttes tagjai (Kiss Barna, Kovács R. Gabesz)

Elhangzó dal:

AZ ÉLET A FÖLDÖN / zene, szöveg: Kiss Barna (www.KissBarna.hu)

Forgatás helyszínei:

- Nagyszalonta, Déva és egyéb erdélyi települések - Hangstúdiók Budapesten

Nincsenek megjegyzések: