2022. november 14., hétfő

Hilarion Alfejev Karácsonyi oratóriuma először Magyarországon

 

A 21. századi zenetörténet egy monumentális alkotásának bemutatására készül a Filharmónia Magyarország. A koncertszervező cég 2022-ben összesen tizenöt városban indított klasszikus zenei hangversenybérletet, emellett országszerte több tízezer iskolás gyermeknek biztosítanak felejthetetlen koncertélményt. Idei budapesti koncertjeik kiemelkednek a programkínálatból. November elején Michael Barenboim kamarazenekarát hozták el a főváros zeneszeretőinek, december 8-án pedig a Zeneakadémia Nagytermében első alkalommal hallhatja a magyar közönség Hilarion Alfejev Karácsonyi oratóriumát a Filharmónia szervezésében.


A mű Magyarország egyik vezető nagyzenekarának közreműködésével debütál. A Concerto Budapest története régre nyúlik vissza, ugyanakkor napjainkban a dinamizmus, az újítás és az innovatív látásmód jellemzi. Nagysikerű hazai koncertjeik mellett jelentős szereplői a nemzetközi zenei életnek is. Az est dirigense Kovács János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar karmester lesz. A kórusrészek a Magyar Állami Operaház Énekkarának és gyerekszólistáinak előadásában szólalnak meg, szólistaként pedig Kriszta Kinga és Fokanov Anatolij lép színpadra.

A szerző, Hilarion metropolita, 2022 júniusa óta a Budapest-magyarországi Egyházmegye kormányzója. Az ortodox egyházi neveltetése mellett már gyermekként megismerkedett a zeneszerzéssel és hegedülni is tanult, majd húszévesen szerzetesnek állt és az egyházat kezdte szolgálni. Egyházi feladatai mellett csak keveset tudott a zeneszerzéssel foglalkozni, de később újra visszatalált a komponáláshoz, hogy olyan remekműveket alkothasson, mint a Máté passió, illetve a december 8-i koncerten felcsendülő oratórium. A Karácsonyi oratórium egy nagyszabású, szólistákra, két kórusra és szimfonikus zenekarra írt, egy óra hosszúságú mű. Az ortodox egyházzene fennköltsége, mély lelkisége ötvöződik benne a nyugati klasszikus zenével, így a hagyományok és a modern hangzás kettőssége teszi oly különlegessé a darabot. A mű világpremierjét óriási érdeklődés övezte Washingtonba, ahol 2007 decemberében több ezer ember előtt mutatták be. Ezt követően New Yorkban, Bostonban majd Moszkvában is hasonló sikert aratott és mind a közönség, mind a kritikusok elismerését elnyerte. Az esemény jelentőségét az is jól példázza, hogy a modern történelemben ez volt az első alkalom, hogy egy ortodox püspök művét Észak-Amerika egyik legnagyobb katolikus székesegyházában mutatták be. "Az oratórium története lényegében egy út a sötétségből a világosság felé, a Messiás fájdalmas várakozásától az emberiség megtestesült Isten általi üdvösségének diadalmas öröméig. Az angyalok Jézust dicsőítő éneke jelen van minden ember énekében. Ezt a közös magasztalást szimbolizálja a kórusok éneke."- mondta a bemutatót követően Hilarion püspök a műről.

A decemberi koncert további különlegessége, hogy egy színpadi beszélgetéssel indul, ahol ifj. Bazsinka József kérdezi majd a zeneszerzőt. A Filharmónia családi programot is kínál idén ősszel a budapestieknek. November 20-án az Eiffel Műhelyházban a Mesélő muzsika bérlet évadnyitó hangversenyén a fúvószenekarok világába kalauzolja a hallgatóságot Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy és a Pénzügyőr Zenekar. További információ a www.filharmonia.hu oldalon olvasható. 

Hola

Nincsenek megjegyzések: