2022. szeptember 17., szombat

Megnyílt a pécsi Focus csoport fotókiállítása

 

Negyvenöt év Focusban címmel nyílt meg a Focus csoport kiállítása a Pécsi Galériában szeptember 14-én. A több mint 80 fotót felvonultató tárlat képei az emberre és környezetére fókuszálnak. 


A ’70-es évek mindinkább kiüresedő hazai fotóművészetében több, fiatalokból álló csoportosulás igyekezett új tartalmakat hordozó megújult formavilágot létrehozni. Egyik meghatározó formáció közülük a pécsi Focus csoport volt, amelyet 1977-ben dr. Lajos László fotóművész alapított. A ’70-es évek végétől kezdődően a csoport szinte folyamatosan szerepelt itthoni és külföldi tárlatokon, a tagok pályázatokon, nemzetközi fotós táborokban, vitaesteken vettek aktívan részt, és szereztek maguknak komoly elismerést az európai fotóművészetben. A csoport az elmúlt közel fél évszázad során folyamatosan Pécshez kötődő műhelyként volt képes fenntartani önállóságát.


Az utóbbi időben sem tétlenkedtek, az elmúlt évek „termése” között változatos helyszíneken – Pécsi Galéria, Eszék, Párizs, Belgrád, Nick Galéria – tartott tárlatok és albumok is szerepelnek.


Megalakulásuk után 45 évvel ismét mérföldkőhöz érkeztek, és új munkákkal jelentkeznek. Látszatra külön-külön témát dolgoznak fel, ám elmélyedve láthatjuk, hogy mindenki az emberre és környezetére fókuszál. 


A tárlaton Borbély Tamás Lenyomatok, Harnóczy Örs Városi bagatell, Kálmándy Pap Ferenc Útszéli történetek, míg Marsalkó Péter Élet című dolgozata látható.


A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészet Kollégiuma támogatta.


https://www.pecsigaleriak.hu/programok/negyvenot-ev-focusban-a-pecsi-focus-csoport-fotokiallitasa 


Hola

Nincsenek megjegyzések: