2022. augusztus 25., csütörtök

Nem szokványos koncert, nem szokványos zenekarral

Augusztusban a hagyományokhoz híven ismét megrendezésre kerül az OrgonaPont sorozat. A koncertek különleges nyáresti élményeket kínálnak a tartalmas, felemelő kikapcsolódásra vágyó közönség számára. Ennek keretében egy különleges hangversenynek lehetnek részesei a Filharmónia Magyarország szervezésében Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben. 

Augusztus 25-én Budapesten, 26-án Szegeden és 27-én Szatmárnémetiben hallhatják a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével Mendelssohn-Bartholdy műveit. 

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara megalakulása Vashegyi György karmester nevéhez fűződik: a kezdeményezés célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését, egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét. 

A Purcell Kórust Vashegyi György 1990-ben alapította a Dido and Aeneas című opera koncertszerű előadására, és 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, mely nevét Monteverdi L'Orfeo-jának első teljes hazai előadása után vette fel. E két együttes tagjai azóta Magyarország kiemelkedő régizenei specialistáivá váltak.

Jöjjenek el és legyenek részesei a nagy találkozásnak, hallgassák a templomok hűvösében ezt a csodálatos hangversenyt! 

További információ a www.filharmonia.hu oldalon található!

 

Hola

Nincsenek megjegyzések: