Magyarországon 2018. június 21-én látható először, Jez Butterworth virtuóz nyelvezetű és kacagtatóan fekete humorú darabja, a MOJO a Belvárosi Színházban Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Schruff Milán, Csőre Gábor, Lestyán Attila és Hunyadi Máté szereplésével, Göttinger Pál rendezésében.
„1958-at írunk, a londoni Soho pezsgő klubélete a gyerekcipőben járó rock’n’roll-élet legkülönfélébb figuráit sodorja össze. A sötét lebujok környékén indulófélben lévő sztárocskák, az új zenétől megrészegült rajongók, piti bűnözők és veszélyes nehézfiúk, szerencsétlen ügyeskedők és nagypályás játékosok gyülekeznek. Kábítószer és muzsika, kiszolgáltatottság és hatalom, emberek életét magasba röpítő vagy örökre leromboló ügyes húzások és árulások kora ez – ami éppen történik, és ami ekkor készülődik, a rákövetkező évtizedekben fenekestül forgatja majd fel nem csak a zenei világot – hanem mindent. Az Atlantic Club üdvöskéje, Silver Johnny igazi sztárnak ígérkezik. A közönség őrjöng érte, az éjszakai mulató csaknem felrobban minden áldott este. Ezra, a tulajdonos féltékenyen őrzi és csak magának akarja ezt a csodafiút. Egyik nap Ezrát félbe vágva találják a kukában a klub hátsó bejáratánál. Helyettese, Mickey közli a klub csapatával: a főnököt a félelmetes Sam Ross bandája ölte meg, méghozzá azért, hogy ma este eljöjjenek, és erőszakkal vegyék át a klubot. Lassan esteledik, az ajtóban gyülekezni kezdenek a rajongók, a fiúk pedig, vegyes lelkesedéssel az ügy iránt, elbarikádozzák magukat odabenn, hogy felkészüljenek az ostromra…” – írja a szövegkönyv.
Göttinger Pál rendező így vall a darabról: „Azért is izgalmas számomra a Mojo, mert efféle helyzetekben lehetséges viselkedési módokat villant fel, és megsejteti azt is, hogy bármennyire úgy érezzük is, képesek vagyunk befolyásolni a körülöttük zajló eseményeket, rá kell döbbennünk, hogy ezekre tulajdonképpen nincs túl sok ráhatásuk. A darab azt súgja, hogy valójában tehetetlenek vagyunk, a körülmények áldozatai. A kérdés csak az, mi marad belőlünk, ha ebbe belenyugszunk.”
Jez Butterworth darabja 1995-ben debütált a londoni Royal Court színházban, olyan, később Hollywoodban is nagy karriert befutó, hazánkban sem ismeretlen színészekkel a szereposztásban, mint Tom Hollander, Andy Serkis vagy Aidan Gillen, a 2013-as felújításban pedig Ben Whishaw, Brendan Coyle és Ruper Grint játszották a főszerepeket. A kritikusok és a közönség hatalmas felbolydulással és rajongással fogadta az ezzel a darabjával debütáló szerzőt. A lapok az ádázul vicces, elképesztően bizarr történetmesélést magasztalták, és megörökítették, ahogy a premieren a közönség minden egyes tagja érezte, hogy itt valami különleges született.
A hazai előadás szereplői: Szabó Kimmel Tamás, Ötvös András, Nagy Dániel Viktor, Schruff Milán, Csőre Gábor, Hunyadi Máté
Stáb: Dramaturg - Sediánszky Nóra; Jelmez - Cselényi Nóra; Díszlet - Ondraschek Péter; Világítás terv - Szondi György; Rendező - Göttinger Pál; Producer - Orlai Tibor
Előadások: 2018. június 21., 22., 23.,24
„A színház varázsa mérettől független” – beszélgetés Csőre Gáborral
Június 21-étől Jez Butterworth Mojo című fergeteges humorú, fekete komédiájában láthatja a közönség a Jászai Mari-díjas Csőre Gábort a Belvárosi színházban az Orlai Produkció előadásában. Az angol alvilágban játszódó történet kapcsán megingó betyárbecsületről, az összefogás erejéről és az összetolt asztalok melletti próbák csodájáról is beszélgettünk.
A Mojo az ötvenes évek végén, egy londoni éjszakai klubban játszódik. A benne szereplő kisstílű gengszterek engem a Guy Ritchie-filmekből ismert figurákra emlékeztetnek, csak éppen szövetnadrágos kiadásban. Milyen más alkotásokra hasonlít szerinted az előadás világa?
A Mojo tényleg úgy épül fel, mint a Guy Ritchie-filmek, és emlékeztet kicsit a Kutyaszorítóbanra is. Adott itt is egy probléma – nem is olyan kicsi ráadásul –, amit elég ostobán próbálnak megoldani a szereplők. Ha mégis kieszelnek valamit, az sem úgy sül el, ahogy szeretnék. Legfőképpen azért, mert nagy rájuk a ruha, meghaladja a képességeiket a feladat. Ebben a jól megírt bizarr humorú, fekete komédiában az ő csetlés-botlásukat követhetjük, egészen a drámai végkifejletig.
Az általad megformált Mikey meglehetősen szikár, arrogáns alaknak látszik. Örök második a ranglétrán, aki úgy érzi, talán most jött el végre az ő ideje. Milyen utakat találtál ehhez a nem túl rokonszenves figurához?
Végtelenül kemény pasasnak néz ki valóban, és első pillantásra tényleg az tűnhet fel, hogy megállás nélkül parancsokat osztogat. Csakhogy látni kell azt is, hogy a többiek egyáltalán nem fogadják el az utasításait. Levegőnek nézik Mikey-t. Jól látod, ő az állandó ezüstérmes a csapatban. Az addigi bajnokot, a színdarab helyszínéül szolgáló bár korábbi tulajdonosát viszont valakik kinyírták a történet szerint, és ez a helyzet lehetőséget kínál számára, de rengeteg problémát is a nyakába zúdít egyszersmind. Szerintem megpróbál ő úrrá lenni a káoszon, csak túl nagy falat ez neki. Hozzátartozik persze az is, hogy akikre épít: teszetosza pancserok. Hogy sikerül-e végül felülnie a trónra, azt nem árulhatom el.
Érdekes, hogy trónt említesz, a szerző ugyanis egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, ő elsősorban királydrámaként képzeli el a Mojót. A cselekmény szálai valóban az utódlás körül bonyolódnak, közben pedig egy közösség erjedését, felbomlását is végigkövethetjük.
Igen, és azért történik ez elsősorban így, mert a szereplők meg sem próbálnak összefogni. Az előadás rendezője, Göttinger Pál már a próbafolyamat legelején felhívta rá a figyelmünket, hogy a Mojo egy olyan alaphelyzetet modellez, amelyből sokkal nagyobb valószínűséggel lehetne győztesen kijönni, ha szövetséget kötnének egymással. Persze a közös cél – hogy túléljék ezt a kalamajkát – látszólag egybekovácsolja őket, abban a pillanatban viszont, amikor valamelyikük elhagyja a színt, a többiek egyből fúrni kezdik. Ha visszatér: mosolyognak rá megint, mintha még mindig bíznának benne. És ennek a látszólag összetartó közösségnek éppen a másik háta mögött zajló trükközések, frakciózások okozzák a vesztét. Ugye ismerős. Előfordulhat hasonló mindenféle munkahelyen és baráti társaságban. És persze a színház világában is.
Érdekes ív húzható a Mojo és az általad évek óta nagy sikerrel játszott, líraian kibomló Toldi között. Utóbbiban számos alak bőrébe bújsz, előbbiről pedig Göttinger Pál azt mondta, a pattogó, egymás szavába vágó párbeszédek miatt szinte olyan, mintha öten játszanátok el egyetlen szerepet. Mi volt a legérdekesebb számodra ebben a próbafolyamatban?
Húzós hónapon vagyunk túl, az biztos. Számomra, aki húsz éve szinte csak nagy színpadon játszom, nagy élmény volt újra átélni, hogy ilyen kis térben is megtörténhet a csoda. A színház varázsa mérettől független. Az utóbbi heteket a Jurányi Inkubátorház balett-termében töltöttük, összetolt asztalok és székek mellett próbáltunk. Felemelő volt érezni, hogy csak a színész a fontos, nem takarja el a partnereimet a színpadi technika pompája. Én azt tanultam tehát meg a mögöttünk álló négy hétből, hogy sosem a lépték számít, sokkal inkább a tartalom.
Idén nem vállaltál a Vígszínházban új bemutatót, így a régebbi szerepeid mellett a televíziós műsorvezetés, és a Mojóhoz hasonló színházi kirándulások határozták meg a 2017/18-as az évadodat. Hogy érezted magad?
Nem vállaltam, de nem is kértek fel. Olyan helyzeteket kerestem, amikben újra jól tudom magam érezni, és Istennek hála, idén számos ilyen akadt. Nagy élményt jelentett a Magyar Nemzeti Galéria Textúra című sorozatában Kemény István szövegét adni elő, de kihívást jelent Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabjában is szerepelni, ami a Magyar Színházban fut sikerrel. Játszottam aztán egy Merénylet című, még készülő tévéfilmben, ami a Sissi-gyilkosságot járja körül, és feltűntem A mi kis falunkban is. Év közben hétről hétre felvettünk egy adást a Magyar Krónika című tévéműsorból, aminek köszönhetően a hazai tudományos és művészeti közeg legjobbjaival beszélgethetek. Nagyon sokat kapok tőlük. Most, az évad vége felé pedig a Mojo következett az Orlai Produkció meghívására, amelyben remek kollégákkal játszom együtt a Belvárosi színházban, szóval nincs okom panaszra. Egyik előadás sem hasonlít azokra a monumentális produkciókra, amelyekben idáig részt vettem, így aztán valamiképpen a főiskolán tanultakhoz, a vegytiszta színházhoz is visszatérést jelent nekem ez az évad. Ez a sok-sok friss tapasztalat afféle különleges vérátömlesztéssel ér fel.
Vass Norbert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése