Az emberiség, mint minden másban, ebben is kreatív volt évezredeken át. Különböző korok különböző civilizációi számtalan megoldást találtak: többnyire – sok helyütt a mai napig így van – kövekkel, levelekkel, fadarabokkal, fűvel-mohával, homokkal, esetleg hóval oldották meg a tisztálkodást. De volt, ahol nemes egyszerűséggel a bal kezüket használták az emberek e célból, s mivel a kéz – mármint a másik – az evés és az üdvözlés eszközeként is funkcionált, és borzasztó nagy illetlenség lett volna keverni a dolgokat, a tolvajlásuk okán kézlevágással szankcionált emberek különösen nehéz és szégyenteljes helyzetbe kerültek ezáltal.
A gazdagok főként rongyokat, gyapjút, szövetdarabokat, kendert használtak e célból, már amennyiben használtak egyáltalán valamit. Hazánkban többnyire kukoricacsuhé volt a törlőeszköz évszázadokon át, illetve amíg meg nem honosodott a kukorica, nálunk is más növényi származékokat alkalmaztak.
Az ókori Rómában a nyilvános illemhelyeken bot végére tűzött szivacsot tartottak anyagcserét követő tisztálkodás céljára, mely közös használatú volt; nem ám, hogy mindenkinek saját szivacsa lett volna!, és fertőtlenítés céljából törlés után a szivacsot egy sós vizes dézsában lögybölték ki, majd állították fel a bottal száradni. De az is lehet, hogy a dézsában hagyták ázni, mindegy is… A rómaiaktól ez voltaképpen teljesen autentikus, ha meggondoljuk: a tisztálkodást forradalmasították nem éppen gusztusos módon. A görögök ennyit sem foglalkoztak az üggyel, ők hagyományosan köveket, kagylókat, agyagot használtak intim részeik tisztogatására, de azt legalább nem egymás után (remélhetőleg).
Az európainál azonban jóval higiénikusabb kultúrákat is találunk. A Távol-Keleten – az ókori kínai papirusztekercsekre gondolva – nem is tűnik meglepőnek, hogy már a 2. századtól vannak följegyzések a papír altesti tisztálkodásra használatáról, de a 6. századra Koreában már biztos, hogy elterjedt. Ugyanakkor egy muszlim utazó a középkorban felháborodott azon, hogy a kelet-ázsiaiak mennyire tisztátalanok, hiszen „csak” papírt használnak dolguk végeztével, de nem mosakodnak meg! Az arab világban meglehetősen pedáns szabályai voltak már a régi korokban is a tisztálkodásnak – gondolhatunk pl. a törökfürdőkre. Mohamed próféta előírása szerint kövekkel kell megtisztítani az alfelet, majd ezután megmosni. Habár ma már engedélyezett a papír használata kövek helyett, a mosakodás továbbra is előírás maradt. Ha jól belegondolunk, egészségügyi szempontból nem butaság ennyire leszabályozni a higiéniát, főként olyan területen, ahol nem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségű víz.
És hogy mi gátolta még a vécépapír elterjedését Európában, noha az már bolti forgalomban kapható volt a két világháború között? (Azonkívül, hogy külön meg kellett venni, ellentétben a rendelkezésre álló újságokkal és hasonló papír alkalmatosságokkal.) Nem más, mint a prüdéria: egyszerűen sokáig ciki volt megvásárolni, kimondani (ezért egy darabig menekülésképpen a gyártó nevét használták) a boltban, hogy ilyet akarunk. Szaglani egész nap persze nem volt ciki… (Még rosszabb volt a helyzet az intim betétekkel, ezeket 1970-es évekbeli megjelenésüket követően úgy árulták, hogy a kifejezetten e célra felállított dobozkába kellett dobni az árát, s elvenni a terméket – az eladónak így még beszélnie sem kellett róla, nemhogy megérintenie.)
Szóval a papír régóta rendelkezésre áll – csak éppen nagyon sokáig teljesen más volt a rendeltetése: írtak rá.
Érdekes lenne egy közvélemény-kutatás arról, mire használják ma a papírt a nyugati civilizációban, hogy kinek mi jut eszébe egyáltalán a papírról: a számítástechnika forradalmával eltűnőben az információhordozó szerep, a különféle műanyagok tömegtermelésével pedig a csomagoló funkció is visszaszorulóban van. Talán már most a mellékhelyiségekben élvez prioritást e remek anyag (ha eltűnődöm, életem mely szegmense az, ahol mindennapos szükségletem a papír, nem tudnék fontosabbat mondani), s persze minél puhább, minél több rétegű, minél illatosabb, annál jobb (én az illathoz nem ragaszkodom, de az annyira, de annyira jó, hogy már soha nem kell azt a borzasztó, lapra hajtogatott selyempapír-szerűséget használnom többé, amit gyerekkoromban). Pedig bolygónk állapotának (legalább) megőrzéséért pl. azzal tehetünk sokat, ha nem veszünk fehérített, mintázott, illatosított és hasonló változatokat, csak az újrapapírt. Sőt még ennél is környezetbarátabb megoldás a bidé használata, hisz az arányos mennyiségű papír előállítása jóval több vizet igényel, mint egy mosakodás…
Simon Adri"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése