Apu! Esténként ha még időben hazaértél, fáradtan, de öledbe vettél s csak meséltél.
Izgultam is, mi lesz most a cicával, ki a róka elől menekül, de a cirmos elbújt, a ravaszdi porúl járt. Kerek egész volt a meséd, hallgattam volna még ezer estén át.
Apu! De jó volt mikor a forráshoz vittél! Csodáltam a természetet, közben megtelt a kanna és kristálytiszta vízzel értünk haza.
Apu! Emlékszem, a vidámparkban együtt ültünk az óriáskeréken, szép lassan haladtunk fel, fel az ég felé.
Apu! Te már tudod, milyen ott fenn! Mond miért siettél? Olyan hirtelen elmentél. Mért nem volt egy jel, egy figyelmeztetés, hogy lassan elmész?
Apu! Ha lázas voltam, tenyered homlokomra tetted és ha kezdett csillapodni, láttam rajtad, hogy kezdesz megnyugodni.
Apu! Hallom, ahogy rohantál a folyóson mikor elvesztetted első unokád és a kórteremben nyugtattál, vigasztaltál.
Apu! Mikor beteg lettem, láttam mennyire fáj ez neked, de fogtad a kezem, gondoskodtál arról is, hogy biztonságban legyek, a lehető legjobb gyógyszerek meglegyenek és hamar iskolába menjek és ne veszítsem el hitemet. Mert nem nyugodtál te sem bele, hogy örökké így legyek. Tudom sokat emésztetted magad és ellentétes nézetek miatt vitatkoztatok anyuval olyan sokat. Hitted, hogy anyánk tisztességesen nevel míg távol voltál, de túl késő volt mikor rájöttél, nem jó ez így a gyerekeidnek. Mindebből menekülés lett a vége. Ott a nagy ház és téged az őrületbe kerget a csend.
Apu! Tudom, nem a megaláztatás szavait akartad hallani, de hűséget fogadtál és anyámmal maradtál. Fájt, hogy elmentünk és nem látod mindennapjaink. Mindig kiálltál értünk és nem rám voltál dühös. A betegségem oka bántott nagyon. Mindig is éreztem, hogy büszke voltál rám, s ha bármiben segítetté, te is osztoztál örömömben.
Apu! Már tudom az okát mikor azt mondtad ne őt válasszam, előre láttad, nem lesz ennek a kapcsolatnak jó vége!
Apu! Mond ki vette észre, hogy te tartottad össze a családot és szavak nélkül tanítottad, hogy mindig segítsünk egymásnak!
Apu! Kérlek bocsáss meg ha néha-néha megbántottalak, túl fiatal voltam még azért lázadoztam. A zenélés a mindened volt! Igaz nem kértük töled, de értünk adtad fel.
Mikor úgy döntöttél abbahagyod, egy részed elveszítetted, de az unokáknak már játszottál ahogy körbeálltak és figyelték, hogy peng a gitár kezedben s közben énekelsz a nyáresti melegben.
Csak a családnak éltél. A sok-sok gyümölcsfát te ültetted, ápoltad s gondoztad és a fáradtságos munka meghozta gyümölcsét. Mindegyik egy-egy életté lett. A sok szilva, füge, piros alma, dió s mogyoró. Mint egy Mikulás ki puttonyát telerakja,és ott van benne mindenféle jó s legyen mindig az asztalon ennivaló. A finom lekvár, a dzsemek, sajtok és befőttek. Szíved-lelked bele tetted. Mikor elmentél az ízek is elvesztek, már nincs az a füszer, nem lelem sehol mi ízesebbé tenné.
Ha leesett az első hó vitted rögvest az unokáid, húztad-húztad a szánkót, hogy lásd és halljad az önfeledt gyermekmosolyt és csilingelő nevetésük. Ezek a pillanatok adtak erőt, hogy még bírd, cipeld a lelki terhet, azt az alattomos betegséget, miről még te sem tudtál.Túl későn jöttünk rá, hogy a kór elhatalmasodott, átvette az irányítást és már nem a régi önmagad voltál.
Apu! Bármit megtennék, hogy újra lássalak és szótlanul elbúcsúzzak! Hiányzik az őszinte vidám nevetésed, gyermeki éned, határozott magabiztos fellépésed. Az hogy tűzön vízen küzdöttél szeretteidért.
Apu! Hidd el, már sok mindent értek! Tudom,hogy mit és mért mondtál. Itt vagy és leszel örökké a szívemben.
Apu! Mond miért nem láthatlak csak még egyszer? Nem fogtam fel, hogy nem vagy többé, még várom, hogy egyszer ha nyílik az ajtó te állj ott. Tegnap sétáltam az utcán,és egy csóró zenész játszott. Sokan elmentek mellette, nem hallották a zene szavát.Teljes nyugalmat éreztem, hogy akkor ott vagy, ott vagy velem. Ezt jelzésnek vettem, hisz te biztattál, hogy ne adjam fel és tegyem azt mi boldoggá tesz.
Apu, ugye, te már látod, hogy jó úton járok?! Vége a dalnak s most az én jutalmam szól. A kalapban ott a vacsorára való. Rám néz a muzsikus és azt mondja:
-Áldja meg az Isten!
-Uram, én köszönöm,hogy örömzenét játszott!
Apu! Itt van egy megsárgult kép, gyertyát gyújtok és érzem, hogy már nem vagyok egyedül. itt vagy velem. Megnyugtat a jelenléted, mert az élet és a halál is létezik, jelen van mindkettő. Megyek, megmártózom a fájdalomban, hogy lassacskán kiemelkedhessek belőle és máshogy is, de tovább éljem az életet.
Ő volt az Édesapám, ki már megpihent, máshol zenél s dalol, és emléked itt él mélyen a szívemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése