2014. április 5., szombat

ÖRDÖGKATLAN-BÉRLETEK ELŐVÉTELBEN!

Április 1-től indul az „első lépcső”! 

Idén is a jól bevált többlépcsős rendszerben áruljuk az öt napra szóló bérleteket. Az első lépcső 2014. április 1-től május 15-ig tart, ebben a másfél hónapban 8.000 forint a bérlet ára. Május 16-tól június 30-ig 9.000 forintba, július 1-től augusztus 4-ig 10.000 forintba kerül az elővételes bérlet. A helyszínen 12.000 forintért vásárolható meg ugyanez. 

(Bővebb jegyinformáció itt.)

Ebben az évben is meghirdetjük a „Szponzorbérletet”, hiszen vannak köztünk jómódúak, akik megtehetik, hogy többet fizetnek a bérletért, és ezzel segítik a fesztivált. És minthogy már elkelt néhány ilyen bérlet, kimondhatjuk, nemcsak jómódúak, de jószívű, nagyvonalú és segítőkész emberek is vannak köztünk! A szponzorbérlet ára 50.000 Ft.

A hetedik Ördögkatlanra készülünk, és sokan bíznak már bennünk annyira, hogy „látatlanban” megveszik előre a bérletet. Mi mégsem szeretnénk zsákbamacskát árulni, a honlapon igyekszünk mihamarabb feltüntetni, milyen programok várhatók 2014-ben.


Most elöljáróban következzenek a DÍSZVENDÉGEK:
Lajkó Félix, Budapesti Katona József Színház, Horváth Csaba (Forte Társulat), Lengyelország


Nincsenek megjegyzések: