Vicces fiúk Berlinből — BudZillus (Ördögkatlan 2011)

Banjo-t formázó nagybőgő, gitár-banjo, saxofon, klarinét, harmonika, billentyűsök, dob, a ruhák a múlt század huszas éveinek proletáriátusának és kocsmazenészeinek öltözetét idézik, de a koncert hevében a magyar származású frontember ennek felétől is megszabadul. Swing, polka, punk és még sok egyéb keveredik zenéjükben, amit az Ördögkatlan műsorfüzetében olvasva arra gondoltam, hogy aki ilyen sokat markol, az keveset fog.
Szinte véletlenül csöppentünk be rájuk: a Neofolk koncertje után barátaink siettek vissza Pestre, ezért úgy gondoltuk, hogy a sporttelepen (ahol a nagyszínpad is volt szokás szerint) majd eszünk valamit és eltöltjük valahogy az időt az esti főműsorig. Hát az evés kicsit későbbre tolódott, mert éppen a BudZillus játszott...
A közönség őrjöngött. A zenekar nem fért a bőrébe. Jó hatással voltak egymásra. Aki mozdulni tudott, az táncolt, vagy ugrált. Nem túlzott a műsorfüzet, tényleg punk-osan szólt a swing, amit pedig ők polkának neveztek, az a délszláv kocsmazene sokszor pengeélen táncoló ritmusait jelentette még a jó ízlés határain belül maradva. Ezek a zenészek ismerik a tréfát nem csak a színpadon, hanem a zenében is, muzsikájuk tele van tréfás idézetekkel, "zenei kiszólásokkal", sokszor annyira elrejtve, hogy csak a kicsit vájtfülűek (na, ez milyen kép: vájt fülű?) vehették észre. A koncert után az együttes vezetője elmondta, hogy örülnek annak, hogy végre hazamehetnek Berlinbe, mert most sokat voltak Magyarországon. Hát őket nézve azt láttuk, hogy itt is remekül érezték magukat és szívesen maradtak még a közönség unszolására a színpadon. Sikeres lemezüket hallgatva viszont be kell vallanom, hogy élő előadásuk sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám.


BudZillus (Ördögkatlan 2011) from simarafoto on Vimeo.