2011. október 7., péntek

Szófacsaró szövegelők - Akkezdet Phiai

A saját költeményeiket rappelik, így próbálva eljuttatni a kortárs költészetet a népesebb tömegekhez. Dicséretes vállalkozás, bár már láttunk ilyent egy szál gitárral és rock zenekarral is. Kár, hogy ez a misszió kicsit felemásra sikeredik.
A lemezükön a kíséretet a jól összeválogatott-rakott hip-hop, nu-jazz, trip-hop, ambient, alternatív zenei elemek mixe adja, nem éppen vidám hangulatot teremtve, jól illeszkedve a szövegek kritikus, borongós hangvételéhez. Ezek a szövegek viszont néha kicsit nehezen érthetően alul kevertek, nem hiába lehet a neten több helyen is megtalálni írott változatukat.
A koncerten viszont a másik véglet érvényesült, kiegészülve a klub-bulik gyakori hiányosságaival. A remek háttérzene szinte teljesen elveszett, csak a beszéd tempójához igazodó elég egyforma hip-hop ritmusok hallatszottak markánsan, közös karlengetésre és ugrálásra késztetve a láthatóan erre vágyó közönséget. A szövegeket remélem jól lehetett érteni, mi ebből a szempontból általában rossz helyen állunk. (Jah, a látvány!) A feltúrbózott rajongók mindenesetre kívülről fújták a sorokat, még ha meglátásom szerint nem is mindig értették jelentésüket. A fiúk a színpadon becsülettel helytálltak, igyekeztek eljuttatni mondanivalójukat - mert van nekik! -, a közönséghez, még ha néha belecsábultak is a közös őrjöngésbe.
Aki nem szereti, ezen a koncerten nem szerethette meg a hip-hop-ot, aki szereti, az láthatóan remekül szórakozott.
Én drukkolok Akkezdet Phiainak!


Akkezdet Phiai from simarafoto on Vimeo.

Nincsenek megjegyzések: