2011. október 6., csütörtök

„Már megin’ ez a depresszió”

Már megin’ ez a depresszió
Borbély Szilárd, Darvasi László, valamint Rutkai Bori és a Specko Jedno 
a Bizottság-kiállítás irodalmi és zenei programsorozatán pénteken



Október 7-én, pénteken 19 órakor Rutkai Bori és a Specko Jedno minden bizonnyal korántsem depressziós Bizottság-feldolgozásával kezdődik az est a Műcsarnok apszisában. Lévai Balázs eheti költő, író vendégei Borbély Szilárd, az utóbbi évek talán legkatartikusabb – egy tragédiát feldolgozó – verseskötetének szerzője, valamint a magyar próza „könnymutatványosa”, Darvasi László. Mit indít be ennek a két költőnek a képzeletében a Bizottság zenekar először Kecskés Kriszta vendégszereplésével előadott száma? Hogy látják ők a Bizottságot és a 80-as éveket?
A program végén Rutkai Bori és a Specko Jedno játszik a közönségnek zeneileg folyamatosan változó, intenzív, szórakoztató és költői repertoárjukból.


Válladra omlik lassan hangtalan / egy évtized a borzalmak havából / a szív nem érez semmit önmagából / mert nincs is benne semmi / csak anyag / izmok kötegbe fonva / mint a haj” – írja a Halotti pompa alkotója, Borbély Szilárd. Felolvasótársa „a Borgognoni-féle szomorúság” és egyéb szomorúságfajták titkának ismerője, Darvasi László, akinek alteregója, Szív Ernő tárcáiban bármi megtörténhet: „Bizonyos csillagvirágos éjszakákon gitározások szellős hullámveréseit lebegteti át a szél a túlsó partról. Hohó, ez meg Arany János bácsi. Aki, ugye, a Margitszigeten lakott, és szeretett gitározni, mint Jimi Hendrix. Mondjuk másfélét játszott, és nyelvvel sem pengetett, vagy nem törte össze a hangszert, nem égette el a színpadon, nem ugrált rajta, állj, állj, történet, kérdezném, biztos, hogy nem törte össze azt a gitárt egyszer sem?! / Szétveri a kapcsos kis könyvével. / Rohadt gitár, a kurva anyádat, te gitár, hogy mennél a fenébe, művészet, írói mesterség; jó, abbahagyom ezt!”

Specko Jedno őse hét évvel ezelőtt jött létre, de jelenlegi felállásban három éve működik a zenekar. A funk és jazz, a blues és a tangó, a rap és a sanzon fonódik össze Rutkai Bori bölcs humorú, festészeti munkáival „rokonértelmű” szövegeivel, amit az élő show adta elemek – a játékos és változatos ének- és táncstílus, a sugalmazott konferanszok és a laza kommunikáció a közönséggel – tesznek egyedivé.

A zenekar tagjai: Rutkai Bori – ének, szövegek, Dudás Zsombor – dob, Mizsei Zoltán – keyboard, Németh Csaba – ütőhangszerek, Szerető Dániel – basszusgitár, Szesztay Dávid – gitár

sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor

A programok a kiállításra szóló belépőjegyek megvásárlásával látogathatók, de kedvezményes árú bérlet is váltható a sorozatra. A kiállításról, a programokról, valamint a jegyárakról bővebb információ ITT található.


Nincsenek megjegyzések: