A csendes, jobb napokat látott presszó (Eszter Presszó) szűk és enyhén koszos kirakatán és üvegajtaján bágyadtan szűrődnek be az őszi nap fáradt sugarai, félhomályban hagyva a kis, kerek asztalokat a helység végében. A két ócska lámpával megvilágított pöttöm színpadon Eszter és zenekara játssza a Kemény az ágyam című dalt. A fehér inges, fekete mellényes pultos fiú unottan hessegeti a melegedni betévedt legyeket, törölgeti a nem létező foltokat. A fehér kötényes, fekete ruhás pincérnő a pultot támasztva bámul a mozdulatlan külvilágra. Egy vendég a fény felé tartva olvassa újságját, egy másik a pohara fölé görnyedve részegedik. Minden szinte mozdulatlan, csak a színpadon játszik semmi mással nem törődve a zenekar.
Egy pár hajol össze nagyon komolyan, valószínűleg éppen szakítanak. Hol a fiú mond valamit, hol a lány, egymás szavába vágnak, visszafogottan gesztikulálnak. A lány néha könnytől csillogó, semmit sem látó szemmel a színpadra réved. A fiú forgatja a kezében a rövides poharat, majd hirtelen felhajtja. Egy ideig szótlanul űllnek egymásra sem nézve, majd a lány végső elhatározásra jutva, még mindig szótlanul, egy tekintetre sem méltatva a fiút feláll és a kijárat felé siet… ahol át kell vergődnie az éppen bezúduló vidám társaságon.
A zenekar a színpadon belekezd a Keringető című dalba.
A vidám társaság megrohamozza a pultot, italokat rendelnek, az egyik lány a pulton áthajolva puszit nyom a pultos fiú arcára, az egyik fiú megforgatja a felélénkült pincérnőt, isznak, hangoskodnak énekelnek, bolondoznak, viccelődnek.
Az előbb egyedül hagyott fiú Esztert nézi a színpadon. A vidám társaság egyetlen mozdulatlan tagja, egy a többiek mögé bújó, pultra könyöklő komoly lány pedig a fiút…
A harmadik dalnál, a „Másik hajó”-nál már az imént elrohant lány fejében vagyunk, aki céltalanul, könnyes szemmel rója az utcákat. Ennek a dalnak a versét Halmai Tamás írta, jól illeszkedve Eszter költői szövegeihez. Ez a legkomorabb zeneileg is, nekem mégis talán ez a legkedvesebb.
A maxi záró dala (Göröngy dal) már egy segélykiáltás és tisztelgés Cseh Tamás elött. Kettő, jól elkülönülő rész váltakozik benne, egy Cseh Tamásos és egy Eszteres, mely a legjobb hangszerelést hozva stílusában az eddigi kicsit sanzonosból jazz-esre, szolisztikusra vált. Ez a lemez leghosszabb dala, de én még tovább hallgatnám…
Annyira kedvet kaptam a muzsikához, hogy azt hiszem előkotrom a szekrény mélyéről porosodó gitáromat, előszedem a régi dalokat és újakat álmodom melléjük.
Köszönöm Eszter!
2010 szeptember, vendégünk Vázsonyi Jani (szaxofon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése