2018. szeptember 8., szombat

Seven Hills International Film Festival utcabál

Így szórakoztunk a minden értesítés nélkül (és sokak csalódására) elmaradt utcabálon. (Azért Levivel ittunk egyet...)

2018. szeptember 5., szerda

Az utóbbi 20 év egyik legkiemelkedőbb gyűjtői teljesítménye látható a Virág Judit Galériában

Egy évtizedekig Londonban élő műgyűjtő kétmilliárd forintot érő kollekcióját állítják ki Budapesten. A gyűjtemény többek között Vaszary János, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla és Kádár Béla alkotásait is tartalmazza. Összeállításakor a gyűjtő személyes ízlésén és kötődésén kívül a nemzetközi trendeket és a modernizmushoz való kapcsolódást is fontos szempontnak tartotta. A „Remekművek egy magángyűjteményből” című kiállítás szeptember 6-tól ingyenesen látogatható a Virág Judit Galériában.

Az évtizedekig Londonban élő műgyűjtő kiváló érzékkel válogatta össze remekművekből álló kollekcióját. Utazásai során rendszeresen látogatta a világ múzeumait, kiállítótermeit, galériáit. A látottak és tapasztaltak alapján a kilencvenes évek második felében határozta el, hogy kedvenc magyar festőiből egy korlátozott számú, kompakt gyűjteményt épít fel, olyat, amelyben kizárólag kiemelkedő darabok kapnak majd helyet. Céltudatos vásárlásainak eredményeként született meg a főleg Vaszary János, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Fényes Adolf valamint Kádár Béla remekeiből álló együttes. A kollekció rendkívül színes, mégis egy ideális koncepció hibátlan megvalósítását láthatjuk, amely az utóbbi 20 év egyik legkiemelkedőbb gyűjtői teljesítménye. A gyűjtemény rangját jelzi, hogy szinte valamennyi darabját már számos helyen kiállították, illetve publikálták. Összértéke megközelíti a 2 milliárd forintot.

A jó szemű gyűjtő első képét éppen húsz évvel ezelőtt, 1998-ban vásárolta. Czóbel Béla ikonikus Hátaktjáért, akkoriban igencsak merésznek számító összeget fizetett. „A legjobbakat akarom, még akkor is, ha a kvalitáshoz kellő nagyvonalúság kell” - hangzott ars poeticája. A gyűjtemény részét képezi továbbá egy 17 festményből álló Vaszary-kollekció, ami a művész valamennyi korszakát felöleli, de megtalálhatjuk benne Rippl-Rónai József Csendéletét, Kádár Béla különböző remekeit, Tihanyi Lajos egy merészen szerkesztett tájképét, valamint Kassák Lajos és Moholy-Nagy László egy-egy konstruktív alkotását is. „Ha Vaszary és Rippl-Rónai nem itt születik, ma a legnagyobb francia művészek neve mellett emlegetné őket a világ”- indokolta meg a gyűjtő e két festő hangsúlyos jelenlétét a képegyüttesben.

A „Remekművek egy magángyűjteményből” című kiállítás szeptember 6. és 15. között ingyenesen látogatható a Virág Judit Galériában. 

További információ: https://viragjuditgaleria.hu/ 


2018. szeptember 3., hétfő

Minden világos


Simara-Tandori: Minden világos / All Lucid (demo)
Út közben... / On The Way... album (demo)

2018. szeptember 1., szombat

A billentyű ezer arcát mutatja meg a Zeneszüret Fesztivál

Annál fantasztikusabb élményben senkinek nem lehet része, mint, hogy lépten-nyomon élő klasszikus zenébe botlik, bármerre is jár a városban. Ezért a Filharmónia Magyarország Zeneszüret Fesztiválja által idén újra elárasztja Pécs minden szegletét a zene. Szeptember 6. és 9. között a hangversenyek mellett flashmobok, kiállítások, filmklub, ifjúsági műsorok és váratlan, különleges helyszíneken megszólaló zenekarok népesítik be a tereket, utcákat. Az idei év középpontjában a billentyű áll, melynek ezer arcát mutatja be a fesztivál.

A Filharmónia Magyarország Nkft. idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a hagyományos őszi fesztiválját, a Zeneszüretet, mely az országban egyedülálló egységében és hangulatában mutatja meg a zene életteli, örömre hívó természetét.
A Zeneszüret Fesztivál egyik kiemelt rendezvényeként a verista szerzők – Boito, Catalani, Giordano, Leoncavallo, Mascagni, Ponchielli – műveiből összeállított, tartalmas operagálát hallgathat meg a közönség a Magyar Állami Operaház előadásában, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével. A Verista operagálát megelőzően a Prológus által jobban megismerhetik az est folyamán elhangzó műveket, melyről az Operaház művészei beszélgetnek.

Ebben az évben különleges találkozásoknak lehetnek szem -és fül tanúi. Sigmund Groven szájharmonikajátéka találkozik Szamosi Szabolcs orgonajátékával. A Sípok párbeszéde című előadáson az orgona és a harmonika hangja fonódik össze Kéméndi Tamás és Kovács Szilárd előadásában. Kéméndi Tamás harmonikaművész és Gráf Vivien énekes egy világkörüli utazásra repít minden vendéget a népzene által.

Mi fán terem a kalimba? Ciki a komolyzene? A kérdésekre a választ megkapják a fesztiválon, ahol sok móka és kacagás vár a gyerekekre többek között a családi napon is. A felnőttek pedig egy kötetlen beszélgetésen ismerhetik meg jobban a Jelenkor című, Pécsett szerkesztett folyóirat múltját, értékeit, mely idén októberben 60 éves.

A fesztivál állandó programjai között szerepel a Fókuszban a harmonika című kiállítás, a Filmklub, a Filter Jegybárban megrendezett MikroHangversenyek, valamint városszerte olyan helyszíneken találkozhatunk a klasszikus zenével, ahol nem is számítunk rá a Zenelépcső program keretein belül. Szeretettel várunk a Zeneműhelyben minden olyan vendéget, aki szívesen belesne a harmonika rejtelmeibe, miként lehet szétszedni, majd összerakni, hangosítani és megszólaltatni a hangszert. 

Jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország jegypénztáraiban, a Kodály Központban (Pécs, Breuer Marcell sétány 4., +36 72 500 300) és a Filter Jegybár

(Pécs, Színház tér 2.), az ismert jegyirodákban, a www.jegymester.hu oldalon, valamint koncertek előtt a helyszínen. További információ a fesztiválról a www.filharmonia.hu oldalon.