2026. március 17., kedd

Hollywood sztárfotósa Pécsen

 

Most először kerülnek a magyar közönség elé Szipál Márton eddig nem látott divatfotói az m21 Galériában.


A legendás fotográfus, Szipál Márton divatfotográfiáiból nyílik Divatgeometria címmel nagyszabású kiállítás március 19-én a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában. A tárlat különlegessége, hogy több olyan divatfelvétel is megtekinthető, amely most kerül először a nyilvánosság elé, és a közönség először Pécsett, az m21 Galériában láthatja.


A kiállítás a Szipál Archívum „Szipál 101: Fény–Élet–Örökség” programsorozatának része, és egyben a Pécsi Fotótavasz idei nyitóeseménye.


Debrecentől Hollywoodig


Debrecentől Hollywoodig vezetett Szipál Márton útja, aki a Sunset Boulevardon működő műtermében világsztárok sorát fényképezte, miközben sajátos, geometriai kompozíciókra épülő fotográfiai stílust alakított ki. 


„A szépség a szigorú kompozícióban, az pedig a formák mögött rejlő geometriai alakzatokban rejlik” – vallotta Szipál Márton. A kiállítás ezt a gondolatot teszi láthatóvá: a bemutatott fotók feltárják, miként építette fel képeit, hogyan teremtett harmóniát a formák, a fények és az emberi jelenlét között.


A tárlat nem csupán divatfotókat mutat be, hanem betekintést enged Szipál Márton életművébe is. A látogatók megismerhetik azokat a kompozíciós elveket, amelyek portréit és divatfelvételeit egyaránt meghatározták: a geometrikus rendet, az aranymetszés szabályai szerint rendezett formavilágot, a fény és árnyék tudatos használatát, valamint a gondosan megkomponált testtartásokat és nézőpontokat.


Egyedi hang a divatfotográfiában


Szipál Márton fotográfusdinasztiába született Debrecenben. Pályáját Magyarországon kezdte, majd az 1956-os forradalom után az Egyesült Államokba emigrált, ahol Los Angelesben, a Sunset Boulevardon Martin Studio néven nyitott műtermet.

A „Martin, the King” becenéven emlegetett fotográfus hamar Hollywood egyik keresett portréfotósa lett. Kamerája előtt számos világsztár fordult meg, többek között John Wayne (színész), Tommy Lee Jones (színész), Leslie Nielsen (színész, humorista), Tracy Nelson (színész), Charlene Tilton (színésznő, énekesnő), Olivia Hussey (színésznő, Franco Zeffirelli 1968-as Rómeó és Júlia című filmjének Júliája), Margaux Hemingway (modell, Ernest Hemingway unokája), Timothy Hutton (amerikai színész, filmrendező), Priscilla Presley (színésznő) és Kareem Abdul-Jabbar (világklasszis kosárlabdázó).

A hatvanas évektől a Californian Girls divatmagazin megbízásából több mint egy évtizeden át készített divatfotókat a világ különböző pontjain – Görögországtól Egyiptomig, Alaszkától a Tűzföldig.


Fotóin a modell személyisége, a ruha formája, az anyag textúrája és a fények precíz használata együtt hozza létre a képekben megjelenő harmóniát. Szipál – aki magát gyakran „direktornak” nevezte – az alkotás minden részletét tudatosan rendezte meg.

A kiállítás azt az alapvető meggyőződését állítja középpontba, hogy a szépség nem pusztán esztétikai élmény, hanem rend és harmónia, amely a formák, a fény és az emberi jelenlét összhangjában válik láthatóvá.




Kiállítás információ:


Szipál 101 – Divatgeometria

Zsolnay Kulturális Negyed – m21 Galéria, Pécs

Megnyitó: 2026. március 19. 18:00

Látogatható: 2026. május 31-ig

Kiállítás Kurátora: Lajti Virág, Csizek Gabriella

Kiállítást megnyitja: Bojár Iván András

A kiállítás együttműködő partnere: Szipál Archívum

A kiállítás a Szipál Archívum „Szipál 101: Fény–Élet–Örökség” programsorozatának része, és egyben a Pécsi Fotótavasz idei programsorozatának nyitóeseménye. 


2026. március 16., hétfő

KATLANERDŐ - ÜLTETÉS

 

"...március 21-én 11.00 órakor Beremenden találkozunk, és katlanerdőt ültetünk! Együtt leszünk: helyi lakosok, a 10 millió Fa képviselői és mi, katlanosok (közéjük Ti is beletartoztok, naná), hogy a település központjában, az óvoda mögött 800 facsemetét elültessünk. Közben beszélgetünk, zenét hallgatunk (Bohemian Brass Band), Matta Lóri ceremóniamesterségén nevetünk, főzünk. Egyszerűen jó lesz. És születik egy liget, minden fának gazdája lesz, és azt képzelhetjük, rajtunk, katlanosokon nem múlik, hogy a Föld, ami befogad bennünket, megmaradjon. Ennyit tehetünk, a többi…

Szóval találkozunk március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőség napján, és ha igen, ha nem, találkozunk augusztus 4-én a harmadik idei díszvendég (Platon Karataev!) koncertjén!

Ölel benneteket a katlancsapat"

március 21. Beremend, 11.00 - 15.00

2026. március 14., szombat

Érkeznek az első nevek – te tudod meg elsőként! (Ördögkatlan '26)

 

"Kedves Barátaink!

Legutóbb így köszöntünk el tőletek: „Most, február elején, amikor pályázati eredményekre várunk, még minden bizonytalan – de bízva-bízunk, hogy a következő levél már csupa pompás program felsorolásáról szól majd.”

Olyan nincs, hogy mi ne tartsuk be, amit ígértünk! Ebben a levélben, Nektek először, igenis csupa pompás programot fogunk felsorolni, ha a fene fenét eszik is (miközben a helyzet változatlan, a döntéshozók valami mással vannak elfoglalva – költői kérdésünk: vajon mi is lehet az most, így, áprilishoz közelítve… A válaszadók között semmit nem sorsolunk ki, mert mindenki tudja a választ 😊).

De mi végülis 2008 óta bízva-bízunk (miközben épp a napokban olvastunk három nyári fesztivál megszűnéséről, de ők nem mi vagyunk), és minden további időhúzás helyett álljon itt a nagyharsányi sportpálya eddigi leggazdagabb programja:"

augusztus 4. (kedd)

21:00 Platon Karataev
23:00 Kiscsillag

augusztus 5. (szerda)

21:00 Péterfy Bori&Love Band
23:00 Esti Kornél

augusztus 6. (csütörtök)

21:00 Csík
23:00 Bohemian Betyars

augusztus 7. (péntek) 

21:00 Besh o droM
23:00 Analog Balaton

augusztus 8. (szombat)

21:00 Budapest Bár
23:00 30y

Azonnal megveszem a bérletem!

2026. március 12., csütörtök

Nyomozás a Húsvéti Nyuszi után – családi programokkal készül a Zsolnay Negyed

 

Egész napos családi programokkal készül a húsvéthétfőre Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyed. Április 6-án zenés foglalkozás, interaktív mesejáték, tojáskereső detektívjáték, kézműveskedés és két koncert is várja a látogatókat. A rendezvény célja, hogy a családok közösen, játékosan és kreatívan élvezhessék a tavaszi ünnepet. A programokon való részvétel – egy kivétellel – ingyenes!


A nap 10 órakor Ringató gyerekkoncerttel indul az E78 Koncertteremben, ahol a közös éneklés és játék mellett hangszersimogató is várja a családokat. Ennek során a kicsik és a nagyobbak együtt ismerkedhetnek meg a hangszerekkel és a zene örömével.


11 órakor az „Erdei csere-bere” című interaktív mesejáték következik a Télapódium társulat előadásában. A vidám, saját dalokkal és humorral átszőtt történetben az erdő lakói egy félreértésekkel teli csere-bere során keverednek mulatságos bonyodalmakba. A produkció különlegessége, hogy a gyerekek nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői is a mesének, így az előadás valódi közösségi élménnyé válik.


Szintén 11 órakor indul „A Húsvéti Nyuszi nyomában” című tojáskereső detektívjáték, amelyben a gyerekek egy felfedező térkép segítségével kutathatnak a Zsolnay Negyed területén elrejtett különleges tojások után. A kalandos játék során a résztvevők igazi nyomolvasókká válhatnak. A program korlátozott létszámmal valósul meg, legfeljebb 30 gyermek vehet részt rajta, a részvétel 1000 forintos jegy megvásárlásával lehetséges.


Délután 14 és 17 óra között kézműves foglalkozás várja az alkotni vágyókat. Varga-Mohácsi Tímea kézműves játszóházvezető segítségével a résztvevők különleges technikákat próbálhatnak ki: nemez-harangvirág készül, emellett a bútorfestés alapjaival is megismerkedhetnek. A foglalkozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas kikapcsolódást kínál.


A nap zenei programokkal zárul. 15 órakor a Lajtorja Zenekar koncertje teremt vidám hangulatot: a humoros szövegek, az igényes zeneiség és a közös tánc garantáltan jókedvre deríti a közönséget. 17 órakor a népszerű Kiskalász Zenekar lép színpadra, akik saját megzenésített verseikkel és „felnőttbarát” gyerekzenéjükkel az egész család számára élményt nyújtanak.


Igazi tavaszi családi nap játékokkal, zenével és közös élményekkel! További információ:

https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/zsolnay-husvet-2026


2026. március 3., kedd

25 éves a Metronóm Jazz Klub – jubileumi évad a Zsolnay Kulturális Negyedben

Az ország egyik legrégebb óta működő jazzklubja, a pécsi Metronóm Jazz Klub 2026-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A negyedszázados jubileum alkalmából a klub egész éven át kiemelkedő hazai jazz- és világzenei formációkat lát vendégül a Zsolnay Kulturális Negyedben. A programsorozat méltó lenyomata a Metronóm szellemiségének: értékőrző és innovatív, klasszikus és kortárs, bensőséges és szórakoztató egyszerre.


A 2026-os évad márciusban indul, és egészen decemberig havi rendszerességgel kínál minőségi koncertélményeket a jazzkedvelő közönség számára.


Tavaszi nyitány – fiatal alkotók és karakteres hangok


Március 5-én az Oláh Krisztián Quartet nyitja az évadot. A Junior Prima-díjas zongoraművész saját szerzeményei a modern jazz hagyományából táplálkoznak, miközben személyes, letisztult hangvételük révén új perspektívákat is nyitnak.


Április 16-án a Juhász Márton Skylark Quartet érkezik Pécsre. A formáció lírai, mégis dinamikus zenei világa a kortárs európai jazz friss hangját képviseli, különleges hangszerelésekkel és finom kamarazenei megoldásokkal.


Május 14-én a Boggie Quartet lép színpadra Apoteózis című műsorával. Az énekesnő jazzes hangszerelésben, érzékeny és elegáns előadásmóddal mutatja meg dalainak új arcát.


Jubileum és ünnep


Június 18-án kettős ünnepre kerül sor: a Metronóm 25 éves jubileuma mellett a hazai jazz meghatározó alakja, Egri János 60. születésnapját is a közönséggel együtt ünnepli. A koncert egyszerre ígér szakmai találkozást és személyes hangvételű zenei visszatekintést.


Július 16-án az Oláh Dezső Trió Intermezzo című estje következik. A formáció sodró lendületű, virtuóz és érzelmekben gazdag játéka a magyar jazz egyik legkarakteresebb zongoratrióját hozza Pécsre.


Lemezbemutatók és új zenei víziók


Augusztus 13-án a Fusio Group „New Visions” című lemezbemutató koncertje hallható, amely a jazz és a fúziós irányzatok határterületein mozogva kínál energikus, modern hangzást.


Szeptember 18-án a Mózes Tamara - Kaltenecker Zsolt - SubRoza kooperáció lemezbemutatóját hallhatjuk. A különleges hangszer-összeállítás intimebb, kísérletezőbb zenei világot teremt, ahol a finom részletek és a mély zenei párbeszéd kerülnek előtérbe.


Őszi mesterek


Október 8-án a Sárik Péter Trió lép fel, vendégük Koszika. A koncert a jazz és a világzene találkozásából születő, közvetlen és lendületes zenei élményt ígér.


November 12-én a Dés András Quartet érkezik, amely ritmusközpontú, izgalmas improvizációkkal és határfeszegető zenei megoldásokkal gazdagítja az évadot.


Az évadot december 10-én a Szabó Dániel Trió koncertje zárja, vendégük Juhász Gábor. Mindketten Pécsről elszármazott európai hírű zenészek. A kifinomult kamarazenei hangzás és a kiemelkedő szólisták játéka méltó lezárása lesz a jubileumi évnek.



A 25 éves Metronóm Jazz Klub története hűen tükrözi Pécs gazdag zenei életét: a klub az elmúlt negyedszázadban generációkat kötött össze, fiatal tehetségeknek adott bemutatkozási lehetőséget, miközben a hazai jazz legnagyobb alakjait is rendszeresen vendégül látta. Ennek mozgatórugója Kacsányi Éva, aki személyes elhivatottsággal szervezi és gondozza a klub programjait – immár negyedszázada. 


A 2026-os jubileumi évad nemcsak ünnep, hanem megerősítés is: a Metronóm Jazz Klub továbbra is a minőségi élő zene, a szakmai igényesség és a közösségi élmény egyik legfontosabb pécsi fóruma. 



2026. február 28., szombat

ginsberg & CO

 

"Ezúton értesítem önöket, egy megjelenőben levő sztorizós prózakötetről, mely főleg külföldi tartózkodásaim kalandjairól és semmittevésiről szól.

Van benne szó Beat költőkről, indiánokról, cirkuszról, színházról, filmről, kocsmáról, költészetről, csavargásról és egyebekről pár fotóval illusztrálva.

A bemutatót 2026 március 13-án pénteken délután 5 órakor tartjuk az ország legremekebb könyvesboltjában, az Írókban, Budapesten, az Andrássy út 45 alatt, az Oktogonnál Wirth Imre és a szerző (gyukics gábor) jelenlétében. Örömmel látjuk önöket

Üdvözlettel 

gyukics
gábor"

2026. február 27., péntek

Jurányi és Füge MÁRCIUSI ajánlata nyereményjátékkal

 

Péterfy Bori és Gyabronka József költözik a nemzet sportolójának nappalijába

2026. március 1-jén egyedülálló lakásszínházi bemutatóra kerül sor: MONSPART SAROLTA szülőháza megnyitja kapuit, hogy a nézők karnyújtásnyi távolságból ismerhessék meg a világbajnok tájfutó és férje, FELEDY PÉTER televíziós szerkesztő közös életét. A „Monspart-ház” című előadást DURICA KATARINA és TASNÁDI ISTVÁN írta, a főszerepekben pedig PÉTERFY BORI és GYABRONKA JÓZSEF látható.

 


PREMIER: HOSSZÚ VIRÁGZÁS

2026. március 7., 8. 20.00, Jurányi

A harmincas évei végén járó Hajnalka élete egy ideje már a babaprojekt körül forog. Jótanácsok és használt ruhák tucatjait kapja mindenkitől. Aztán egy napon megtudja, hogy nem lehet gyereke, és a gondosan felépített álom egy pillanat alatt összeomlik. Egyáltalán kinek az álma volt ez?
Ez a történet az újrakezdés nehézségéről és szépségéről szól. Fájdalmas veszteségekről és gyógyító elengedésről. Önmagunk kereséséről. Be nem teljesült vágyainkról, amelyektől lehet, hogy végleg búcsúznunk kell.

Előadja: RADNAY CSILLA 


Szerző: ZECK JULIANNA
Dramaturg: PUROSZ LEONIDASZ
Látvány: REMETE KRISZTA
Zene: KERESZTES GÁBOR
Mozgás: HORKAY BARNABÁS
Közreműködik: MÉSZÁROS BÉLA
Rendező: SZAKÁCS HAJNALKA
Producer: ORLAI TIBOR


Jegyvásárlás




KACAGÁS BISZTÓ

Finom reggelivel, gőzölgő kávéval, jó zenével, akár kiskertpiaccal, könyvvásárral, pezsgő&perec kombóval a színházi előadások előtt, a Hab a tortán! mesék után pedig gyerekmenüvel várunk!
Hamarosan a terasz is kellemes feltöltődést kínál. Ne feledd, kutyabarát hely vagyunk!

Nyitvatartás:
Hétköznap: 9.00 - 23.00
Hétvégén: 12.00 - 23.00


PREMIER: DRIVE / Staféta nyertes előadás

2026. március 6., 7. 19.00, Jurányi

DRIVE címen dokumentumszínházi előadás kerül bemutatásra NAGY ZSOLT színésszel, továbbá LANTOS VIKTÓRIA ZSANETT és NÉMETH SÁNDOR autóipari dolgozókkal.
Meg lehet állítani a szalagot?

Három személyes történet, amelyek most találkoznak. Lehet, hogy ebben a hajtásban már az is ellenállás, ha időt szánunk egymás megismerésére, és beleképzeljük magunkat a másik helyzetébe?

Nagy Zsolt:
,,Gyere, nézd meg!"

Lantos Viktória Zsanett:
,,Ha gyári munkás vagy, egy hatalmas gépezet fogaskerekévé válsz. Ebben az előadásban betekintést nyerhettek, mi történik a gépezet belsejében, - és abba is, mi van azon túl!"

Németh Sándor:
,A gyárban megtanultam, hogy eredményeket elérni csak közös kiállással lehetséges. A DRIVE-ban arról mesélek, hogyan tud valódi változást hozni az összefogás."

Koncepció: KELEMEN KRISTÓF, TÖRÖK TÍMEA, TERESA LUCIA ROSENKRANTZ 

.Jegyvásárlás


PIZSIPARTY(K) A JURÁNYIBAN / Budapesti Színházak Éjszakája 2026
2026. március 21. 15.00 és 18.00

2026.03.21. 15.00 - 17.00
HANGOS PIHENŐ DÉLUTÁNI ALVÁS HELYETT

Ha már elmúltál 4 éves és unod a délutáni csendespihenőket, hozd el a családodat, az alvóspajtásodat és ne hagyd otthon a kedvenc pizsamádat se!
A programot nemcsak gyerekeknek, hanem azoknak a felnőtteknek is előszeretettel ajánljuk, akik az év egy napján megúsznák a délutáni altatást és azt egy mesélős-zenélős közösen töltött időre: nemalvásra cserélnék.

2026.03.21. 18.00-19.30
SZÍNHÁZI PIZSAMÁK A KIFUTÓN

A Jurányi, a Füge Produkció, a TÁP Színház és a Duda Éva Társulat művészei mutatják be kedvenc éjszakai viseletüket.

Dj: VAJDAI VILMOS

Konferanszié: BÁNKI GERGELY és VINNAI ANDRÁS

A pizsamában érkező nézőink is lehetőséget kapnak a szereplésre egy rendhagyó öndivatbemutató formájában.


JURÁNYI GALÉRIA
NÁDOR SÁRA KIÁLLÍTÁSA: FAL(V)AK, NYÁRI ALKONYON

Kiállítás megnyitó: 2026. március 3. 18.00





Játék

Az Itt, ott és mindenhol c. darabot Pass Andrea írta és rendezte, a képen Podlovics Laura és Szendrői Csaba (Elefánt zenekar) látható. A hírlevél olvasói között a március 29-i előadásra sorsolunk ki 2 páros belépőjegyet azok között, akik helyesen megírják, Andreának mely munkái voltak (legalább kettő) korábban a Jurányi színpadán bemutatva.

A válaszokat az alábbi e-mail címre várjuk:
juranyijatek@gmail.com
A sorsolás napja: 2026. március 4.






2026. február 26., csütörtök

Három fejezet – Babos Pálma önálló kiállítása a Pécsi Galériában

 

A 21. század globális kríziseire reflektál Babos Pálma legújabb önálló kiállítása, a Három fejezet, amely 2026. február 28. és március 28. között látható a Pécsi Galériában. A tárlat három markáns tematikus egységen keresztül vizsgálja korunk égető kérdéseit: a klímaváltozást, a társadalmi atomizáció és elmagányosodás jelenségét, valamint a fogyasztói kultúra és a kapitalizmus pazarló, kizsákmányoló működését.


A kiállítás egyik központi műegyüttese, a Színes Társaság című szoborcsoport, épületként megformált autonóm individuumokból áll. A toronyszerű formák emberi karakterekké lényegülnek: meghajolnak, elfordulnak, közelítenek vagy eltávolodnak egymástól. Mindegyik egyedi színnel és formavilággal rendelkezik, ugyanakkor azonos mikrostruktúrából épül fel: újrahasznosított porcelánhulladék nyers, rusztikus felületeiből. Az épített rendszer itt nem pusztán szerkezeti kérdés, hanem a személyesség hordozója: a tornyok a társadalom szereplőiként lépnek egymással kapcsolatba, finom gesztusokkal és feszültségekkel rajzolva ki egy közösség látleletét.


A Jéghegyek sorozat az ember és természet szimbiotikus, mégis konfliktusokkal terhelt viszonyát vizsgálja. A hófehér, organikus formákra geometrikus, mesterséges struktúrák épülnek rá, érzékeltetve az emberi jelenlét szabályozó és beavatkozó karakterét. A törékeny porcelán anyaghasználat különös hangsúlyt ad a témának: egyszerre utal a természet sérülékenységére és az emberi beavatkozás visszafordíthatatlan következményeire.


Babos Pálma munkáiban meghatározó szerepet játszik az anyaggal folytatott kísérletezés és a véletlen tudatos bevonása az alkotói folyamatba. Szobrai az egyensúllyal és súlyponttal való kísérletezés, a geometria és a textúrák finom játéka mentén jönnek létre. Ahogyan a művész fogalmaz: a véletlen nem döntéshelyzet, hanem alkotótárs – az égetés során létrejövő váratlan jelenségek a mű szerves részévé válnak.


Babos Pálma (1961, Nagykanizsa) a Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma MOME) végzett, mestere Schrammel Imre volt. Tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Nemzetközi Kerámia Akadémiának (IAC). Dolgozott a Herendi és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra külső tervezőjeként, 2006 és 2009 között a Herendi Porcelánmanufaktúra művészeti vezetőjeként tevékenykedett. Munkásságát számos rangos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, többek között Ferenczy Noémi-díjjal és nemzetközi kerámia biennálék fődíjaival. Alkotásai jelentős hazai és külföldi közgyűjteményekben találhatók.


A Három fejezet című kiállítás átfogó képet ad Babos Pálma aktuális művészeti gondolkodásáról, miközben érzékeny és vizuálisan erőteljes válaszokat fogalmaz meg korunk társadalmi és ökológiai dilemmáira.


A tárlat a Zsdrál Galéria szervezésében valósul meg; a kiállítás kurátora Zsdrál Márkó.


További információ: https://www.pecsigaleriak.hu/programok/harom-fejezet 


2026. február 23., hétfő

A Qualitons egyetlen alkalommal eljátsza a Kexek lemezt G. Szabó Hunorral

"Április 23-án a Ferencvárosi Művelődési Központban tart Kexek újrajátszó bulit a Qualitons, amin egykori frontemberük, G. Szabó Hunor lesz a különleges vendég. A koncertre az album újra megjelenik vinylen, kicsit újragondolt, remasterizált kiadásban.

2019 végén jött ki a Qualitons egyik legjobb albuma, a kultikus Kex zenekar dalait újragondoló Kexek, amiről egy számot játszottak a legmenőbb amerikai rádióban, a KEXP-ben is, mi pedig az év legjobb lemezei közé is beválogattuk az anyagot a Recorderen. „Lúdbőröztető volt, amikor a Qualitons a Zöld sárgával indította a KEXP-fellépést, aztán jött a teljes album, ami nem Kex-dalokat dolgoz fel, inkább csak kiindul belőlük. Fasza groove-ok, egyszerre súlyos és elszálló rockolás, elomló pszichedélia; mindez sajátos (értsd: magyar, értsd: qualitonsos) ízzel” – írtuk.

Kexek az Echoes Calling mellett a zenekar pszichedelikus-progresszív rockos korszakának a csúcslemeze volt, amelyben még G. Szabó Hunor énekes-gitárossal játszottak, de ez az album már több szempontból megelőlegezte a mostani, jamelősebb, frontember nélküli felállást. A koncepció az volt, hogy mind az öt tag hozott egy-egy dalt a lemezre a saját elképzeléseivel, hangszerelésével, és végig is vitte azt a keverés befejezéséig.

„Bár ez a lemez akkor született, amikor épp csúcson volt a zenekar, itt már megjelentek azok az ambíciók, hogy picit más irányokba is kísérletezzünk. Ez minden szempontból egy szabadabb lemez, mint az Echoes Calling. A Kexek lemezt a próbateremben vettük fel, sokkal lazább körülmények között. Korábban minden lemezünket stúdióban rögzítettük, itt viszont már elkezdtünk azzal kísérletezni, mi történik, ha picit eltérünk attól a kötöttségtől, amit egy stúdió-workflow hoz a képbe. Összességében egy laza és egyszerre nagyon intenzív időszak volt, amit mind nagyon élveztünk és szerettünk” – mesélte a gitáros, Szőke Barna.

Kexek alig pár hónappal a Covid előtt jött ki, így a dupla telt házas Trafós lemezbemutatón kívül nem igazán tudták játszani, ráadásul a járvány alatt (másfél évre) fel is oszlott a Qualitons, amelynek utolsó megmozdulása pont a Kexek vinylbemutató bulija volt. „A Kexek műsort nem igazán volt lehetőségünk kijátszani magunkból, a lemezt pedig minden egyes koncerten keresik nálunk a mai napig. Így adódott az ötlet, hogy nyomjuk újra az anyagot, és ha már lesz egy remaster, játsszuk is el egyszer. A koncert tulajdonképpen egy ajándék a limitált lemez mellé” – árulta el a zenekar billentyűs-producere, Weil András.

Az április 23-ai koncert pedig azért is különleges lesz, mert a kilépése óta először játszik újra a Qualitonsszal G. Szabó Hunor, aki vendégként fog fellépni a zenekarral. „Amikor felmerült a koncert lehetősége, hozta magával az ötletet, hogy Hunit is hívjuk, hiszen a Piros madár átdolgozás az ő dala. Megkérdeztük, tetszett neki az ötlet, átbeszéltünk pár dolgot, és hamarosan elkezdjük a próbákat. A koncerten nem csak a Kexek anyagot játsszuk el, ezért Huni nem lesz végig színpadon, jelenléte így annál értékesebb lesz. Egyelőre nem gondolkodunk több Kexek-koncertben, érdemes ezen az eseményen ott lenni” – mondta a dobos Boros Levi.

A koncerten újra kapható lesz a Kexek vinyl, ráadásul egy kicsit újragondolt verzióban. „Úgy éreztük, elég idő eltelt az eredeti megjelenés óta, hogy már kicsit másképp halljuk az anyagot. Bár a keveréshez nem nyúlunk, az egész lemezt újramasztereljük, így a dalok hangszínén és hangképén is frissítünk egy kicsit, közelebb hozzuk az aktuális ízlésünkhöz. A hanganyaghoz hasonlóan az eredeti grafikusok bevonásával a borító arculatát is újragondoljuk, a lemez izgalmasabb kivitelezésben, limitált példányszámban jelenik meg” – mesélte a billentyűs Menyhei Ádám.

A zenekarnak ezen kívül is izgalmas tervei vannak az évre, új dalokkal és két fizikai kiadvánnyal is készülnek, és egy újabb feldolgozásanyagon is folynak már a munkálatok. „Az egyik kiadványunk a tavalyi év végén kijött Seat No.250208 vinylmegjelenése lesz, ami a tervek szerint idén áprilistól lesz elérhető, a másik pedig szintén egy újrakiadás lesz valamikor az év második felében. Ezek mellett van jó pár dalunk, amit szeretnénk folyamatosan megjelentetni az év folyamán, első körben online formátumban. Az idei évben koncertszinten is aktívabban jelen leszünk pár fontosabb eseményen, illetve az év végére tervezünk egy nagyobb formátumú, a Kexekhez és a 2024-es Szenes Iván-koncerthez hasonló estet. Hogy mit dolgozunk át, azt egyelőre nem szeretnénk elárulni, talán csak annyit, hogy egy újabb izgalmas magyar zenekar életművét fogjuk qualitonsosítani” – mondta a basszusgitáros Hock Ernő.

The Qualitons presents: KEXEK replayed&remastered vinyl+concert with special guest G. Szabó Hunor
Helyszín:
 Ferencvárosi Művelődési Központ és Színház
Időpont: 2026. április 23. (csütörtök) 19.00
Belépő: 7900 Ft (csak a koncert), 14900 Ft (vinyl+koncert, early bird), 17900 Ft (sztenderd vinyl+koncertjegy)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

(https://recorder.blog.hu/2026/02/22/a_qualitons_egyetlen_alkalommal_ujra_eljatssza_a_kexek_lemezt_g_szabo_hunorral)

 

https://open.spotify.com/album/2LtdOV7F7lY4x7P26AL1cf?si=ffPdG4P2QOaRB7Xdq7JG5w