A Portishead a Balaton(Sound)on

Az órám hatalmasakat ütött a csuklómra (pontosan tízet), a telefonomon a BalatonSound alkalmazás a vesémet rugdosta, jelezve, hogy mindjárt kezdődik a Portishead. A fényképezőgép a szemem elé ugrott és izgatottan kapkodott a kezem után, hogy nyomjam már meg, mert jönnek, kezdődik, kezdődik! A csillagok is behunyták szemeiket, sötétbe borult minden, állati üvöltés szakadt fel a tömegből ahogy bevonult a törékeny, kicsit görnyedt hátú nő és kisérői és egy szó nélkül mély ütést mértek a lelkünkre, gyönyörűségesen és remegtetőn. A bugyrok legsötétebb zugaiból szakadt ki Beth hangja és sulykolta az egyszerű és nagyszerű ritmust belénk a banda. Ilyen sötétett és mégis gyönyörűségesen felemelőt csak a legnagyobbak, David Bowie, Peter Gabriel, stb… és a Portishead tudnak. Lengyel, német, spanyol, angol és magyar szavak ugrálnak körbe a tömegben, révült tekintetű emberek fújják kívülről a dalokat. Nincsen semmi faxni, minden úgy szól, mint a lemezen, minden visszafogottan feszült lassított felvétel. A színpadon a fények harcolnak, belekapnak az arcokba, sokszor sötét rágja a forró levegőt. 300-as objektívem próbál utat törni az előttem bebetonozott lengyel amazonok fejei között, néha csatát vesztve hajukba, fülükbe harapva. A kivetítőkön mesebeli óriásokként jelennek meg a hangszerek és bűvölőik. Hirtelen megbomlik a rend, Beth lerohan a színpadról, kamerám utána vetné magát, de mozdulni sem tudunk az önfeledten üvöltő közönség-fenevadtól. Majd nagy csendekbe marnak bele az effektek, hogy a végén az örök trip-hop himnuszok is elhangozzanak.
Elégedetten és kicsit üresen, fáradtan oszlunk a tömeggel: gyorsan inni kell valamit…



Portishead from simarafoto on Vimeo.