Kedvenc hozzászólások a POSzT szakmai beszélgetéseiből 5

Máté Gábor: Megpróbáltuk ezt végiggondolni, itt az alapszituáció az, hogy a magyar színházi konvenciók valóban egy ennél sokkal világosabb világot szoktak egy ilyen színdarabbal játszatni. Úgy veszem észre, hogy most már sokkal többet tudunk a szegénységről ma, Magyarországon, mint mondjuk 40 évvel ezelőtt, vagy 50 évvel ezelőtt, vagy akár 70 évvel ezelőtt. És ennek az ábrázolásában szerettem volna egyet a magam számára lépni, egyszerűen megpróbáltam végiggondolni, mi van egy olyan helyzetben, amikor tényleg az van, ahogy a darabban is azt mondják, hogy majd lesz itt lámpa, ha tudunk kölcsönt szerezni két petróleumlámpát, akkor itt lesz fény. Na most, ha nincs lámpa, akkor főleg sötét van, ha sötét van, akkor nincs fény, nincs pénz tüzelőre sem, és ha ennyi minden nincsen, ezek az emberek valószínűleg kabátban vannak otthon, mert hát nem tudom, ki volt már fűtetlen lakásban, és mennyi ideig, azt hívják az isten hidegének. Ott az ember fázik, és fölveszi, ami otthon van, azt mind fölveszi. Persze azért fekete minden főleg, hogy a végén eléggé világos legyen, tehát ennek az árnyalatait kellett használni, ha már ez a gondolat megszületett...

... Egy kicsit jobb világba kerülnek, de én ott azt tartottam fontosnak, hogy azért az egy illúzió van. Mindannyian tudjuk, gondolom itt is ül nem egy olyan ember, aki svájci frankot vett fel. Tehát ez az eladósodás nagyon jellemző ma az országra, és úgy gondolom, hogy ezzel az illúzióval foglalkozni kell, pláne, ha a darab valami ilyesmiről akar beszélni. Egyébként, amit a Mészáros Máté mond, amire utaltál, Zsuzsa, az az ő gyermekkora. Gyerekkorában szokott hozzá a jóléthez és nem hajlandó arról lemondani. Ő már gyermekkorában hitelből lovagolt, tehát a ló is hitelben volt, amin lovagolt, minden hitelben volt, csak azt az életet megszokta. Hát mi mást élünk most? Megvesszük a méregdrága autót hitelből, és tíz évig fizetjük, és a három és fél milliós autónkért már tízmilliókat fizetünk. Elmondhatjuk magunkról, hogy van egy autónk, de lényegében így vagyunk a lakásunkkal is. Én ebből indultam ki, kicsit ezt gondoltam végig, ezért van a szürkítés, az eggyel gazdagabb világ, ami ott van. Az a gazdag világ sem úgy gazdag, hiszen elmondják, hogy itt aztán minden hitel. Egyszerűen ennek van egy szcenírozási technikája, nagyon következetesen, ugyanakkor ettől a következetességtől nyilván az életszerűsége satnyult a dolognak, ugyanakkor az is benne van, amit mondtál, és ez nagyon fontos, pont ezért szeretem a fekete világot, ahol csak a színész arca világos vagy világosabb, tehát valóban a színész, úgy érzem, hogy a sötét térben ugyanúgy, mint a világos térben is él. Ha egy nagyon világos térbe helyezem a színészt, akkor az egész alak, ha sötét térbe helyezem, akkor az arcá él. Azt sajnálom, hogy olyannak tűnt, hogy az arcuk szürke. Nem szürke, ezek betegségek, nem a rosszaság jelei, tudjuk figyelni az utcán, elmegyünk a szegénység mellett, a hajléktalanok mellett, hát ott nincsen ember bőrbetegség nélkül. A vitaminhiány, mindenféle dolog, a koszos, a hideg környezet, egyszerűen csak ezt próbáltuk végig gondolni...

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Prolik (Ingyenélők)

Írta: Csiky Gergely

• Szederváry Kamilla: Bozó Andrea
• Irén: Törőcsik Franciska
• Zátonyi Bence: Mészáros Máté
• Mosolygó: Kaszás Gergő
• Timót Pál: Vajda Milán
• Darvas Károly: Ötvös András
• Bankó Béni: Görög László
• Elza, Bankó Béni neje: Bartsch Kata
• Borcsa: Szabó Emília
• Klimóczi Endre: Schruff Milán
• Tulipán: Sata Árpád
• Tulipánné: Fekete Györgyi
• Ordas Péter: Venczel Valentin
• Házmester: Hüse Csaba

súgó: Szecskó Andrea
ügyelő: Hódosi Ildikó
rendezőasszisztens: Lázár Rita
zenei munkatárs: Nagy Zoltán
jelmez: Füzér Anni
díszlet: Cziegler Balázs
dramaturg: Sirokay Bori

• rendezte: Máté Gábor

Az egész beszélgetés itt olvasható és hallgatható meg.