2011. július 28., csütörtök

ÖRDÖGKATLAN csakis ANGYALOKNAK! - kedvcsináló 5


"(gyerekek, családok)
Akikről még keveset szóltunk, pedig az Ördögkatlan középpontjában állnak: a gyerekek, a családok. Délelőttönként (Palkonyán) és délutánonként (Nagyharsány, Kisharsány) számtalan gyermek- és családi program várja azokat, akik családostul indulnak Baranyába. A MeseLadiktól az Alma zenekarig, a MárkusZínháztól Jankovics Marcell filmjeiig, Bognár Szilvitől a Cók Mók Bábszínházig… felsorolni is nehéz.

(esélykikötő)
A tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Esélykikötő. Az esélyegyenlőség, az emberi jogok tudatosítása, a környezetvédelem, valamint az önkéntesség területén fáradozó civil szervezetek ezúttal is gazdag programkínálattal érkeznek: bárki megmérettetheti magát a Hétpróbán, kipróbálhatja a Szociopoly-t, vagy lapozgathat az Önkéntesség Élő Lexikonában. Megtekinthető lesz a Szegény Cigányok - Szegény Cserehát című fotókiállítás, valamint egy másik tárlat mélyszegénységben élő gyermekek rajzaiból.  Emellett leköltözik a SANSZ filmklub is, ahol másságról, a sokszínűségről, a kirekesztésről és az elfogadásról, valamint a közösségről szóló filmeket nézhetnek meg az érdeklődő katlanlakók.
Palkonyán pedig Családi Kuckó nyílik, ahol arc- és hennafestés, valamint interaktív társasjátékok várják kicsiket és nagyokat.  

Képtelenség minden jó programot felsorolni, mert a Katlanban minden program jó. Természetesen lesznek még kiállítások, filmvetítés, kirándulás, házfestés, irodalmi előadások és még sorolhatnánk, de inkább mindenki látogasson el awww.ordogkatlan.hu oldalra, és válogasson kedvére."

folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések: