2023. július 27., csütörtök

Orgonakoncetek egész nyáron országszerte

 Orgonakoncertek sora erkezik egész nyaron szerte a orszagban a Filharmónia Magyarország szervezésében. A kezdöakkordot az Orgonák éjszakája szólaltatja meg, aztán az OrgonaPont koncertsorozat biztosit minöségi szórakozást az év egyik legforróbb honapjában. A klasszikus orgonamuzsikan tul helyet kap a pop, a rock, a jazz, de még a sved népzene is. A komolyzenei klasszikusokon kivül lesznek még hollywoodi filmzenék, homokanimáció, fény show, zenélo szökökút, Wolf Kati és élöben talán még sosem látott hangszerek.

Az Orgonák éjszakaja augustus 5-én országos szinten ünnepli a hangszerek királynojét, az orgonát. Több tucat helyszínen szólal meg ekkor ez a fenséges hangszer. Budapesten a Bazilikában, méghozzá egy egész estén át, Kecskeméten egy négytemplomos séta keretében, a Balatontól kezdve Debrecenen át Pécsig pedig nagy gondossaggal összeállított egyedi hangversenyeken.

Az Orgonák éjszakáján orgonaszó hallható a köztereken, piacokon, fürdökben, de a zenéló szökökutak is az orgona dallamait árasztják. Emellett hagyományosabb helyszineken is lesznek orgonakoncertek ezen a napon.

Számos hazai és néhány határon túli templomban rendeznek különleges orgonahangversenyt ilyenkor. Az idei évben több mint negyven koncerten szólal majd meg ez a csodálatos billentyús hangszer, fúvosokkal, énekmúvészekkel és különleges show elemekkel. Idén ismét csatlakozhatnak helyi közösségek is saját orgonájuk, músoruk bemutatásának céljából. Összesen több mint harminc csatlakozó rendezvényre számítanak a szervezök, köztük az elso hivatalos latin-amerikai társprogramra: a legnagyobb peri orgona szólal majd meg a Segito Szúzanya Bazilikában. Az esemény a helyieknek is különleges, hiszen az országban mindössze 4 orgona található, a magyar szíveket pedig a templom százéves gyönyöru

Arpád-házi Szt. Erzsébet üvegablaka

dobogtathatja meg.

Az Orgonák éjszakája fellépó múvészei között ott van Sebestyén Márta, Vizin Viktória és sok, a saát hangszerén világszínvonalon muzsikáló zenész. Wolf Kati a Budapest Jazz Orchestrával lép fel az Aggteleki Cseppköbarlangban, Illényi Katica pécsi koncertjén pedig hollywoodi filmzenék és fény show várja a zenerajongókat.

Az OrgonaPont sorozattal folytatódik az egész nyáron átívelo zenei élmény. Az OrgonaPont nagyszabású voltára jellemzó, hogy országos szintú, sok helyszínnel és résztvevó múvésszel. Az idei OrgonaPont közel negyven koncertet ölel fel, különleges nyáresti élményeket kínálva a tartalmas, felemeló kikapcsolódásra vágyó közönség számára. A kellemes hangulatú orgonamuzsikára épülo hangversenek célja, hogy a forró nyári napokon a templomok húvöseben minóségi programokat kinaljon mindazok számára, akik az igényes pihenést kedvelik. Az orgonát, mely talán túlzás nélkül nevezhetó a hangszerek királynójének, a programsorozat keretében a legtehetségesebb múvészek, az orgona mesterei szólaltatják meg.

Unikális élményben leet részük az OrgonaPont koncertjeire ellátogatóknak, hiszen ritka hangszerpárosításokat hallhatnak, valamint minden egyes orgonakoncert repertoárja különleges múgonddal került kiválasztásra.

Miklósa Erika, Palya Bea, a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és sokszorosan dijnyertes orgonamúvészek egyaránt kiveszik részüket ebbol a pompás zenei kalandból.


További információ az Orgonák éjszakájáról:

https://filharmonia.hu/fesztivalok/orgonak-ejszakaja


További információ az OrgonaPontról:

https://filharmonia.hu/festivalok/orgonapont

Nincsenek megjegyzések: