2023. július 10., hétfő

Pécs kitörölhetetlenül fényfőváros lett


A Magyarországon egyedülálló fényfesztiválon 100 programmal, világszínvonalú fényinstallációkkal, nemzetközi mapping versennyel, több mint 10.000 négyzetméternyi fényfestéssel, koncertekkel, újcirkuszi és utcaművészeti attrakciókkal találkozhatott az új impulzusokra szomjazó közönség. Az egyik leginkább magával ragadó látványosság a hét méter átmérőjű, valósághű, ragyogó földgömb, a Gaia című installáció volt, ami a Kodály Központ impozáns hangversenytermében hipnotikus erővel szippantotta be a közönséget. 


A fesztivál legnagyobb attrakciója a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőverseny, amely a Székesegyház homlokzatán zajlott. A döntőbe jutott öt alkotás közül vasárnap a szakmai zsűri döntése nyomán az első helyen a német MultiScalar csapata végzett. A közönségdíjat a thaiföldi DecideKit csapata nyerte el. 


- A fesztivál egyediségét az adja, hogy Pécs 2000 éves történelmét ötvözzük a legmodernebb technikákkal. A fényinstallációk révén a város ikonikus épületei vizuálisan teljesen új, álomszerű arcukat mutatják – mondta Hummel Márk, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője. 


A város teljes fordulatszámon pörgött a hétvégén: már hetekkel korábban sem voltak szabad szállások, a vendéglátóhelyek és programok telt házzal üzemeltek, de a közösségi média és a sajtó is a fényfesztiváltól volt hangos. A fesztivál iránt elkötelezettek száma kiugró növekedést mutat, a tavalyihoz képest ugyanis több mint dupla annyian vásároltak Fény Útja Extra karszalagot, amivel a speciálisabb, zárt terekben lévő fényinstallációkat is megtekinthették. 


A fesztivál mindenki szívében fényt gyújtott: gyerekek a Fénybütyköldében készítettek világító játékokat, a fiatalok a fényszőnyegen heverve fotózkodtak, az idősebb korosztály pedig kényelmesen korzózva járta be a Fény Útjának közel 20 fényattrakciót bemutató állomását. 


A fesztivál elképesztő sikere újra bebizonyította: Pécs a nyár fénypontja!


Jövőre újra találkozunk!

www.fenyfesztival.hu


 

Hola

Nincsenek megjegyzések: