2011. február 9., szerda

„Dudások” egy csárdában - Arco Quartet

Két egyedi zenei világgal rendelkező zeneszerző-előadót ritkán lehet ilyen egyetértésben egy zenekaron belül látni és hallani, mint az Arco Quartetben Kovács Mártont és Rozs Tamást. A két külön világ találkozása egy harmadikat hozott létre, melyben segítőkre leltek kiváló társaikban, Gáspár Józsefben és Gyulai Csabában. „Nem törődnek a közönséggel”, vagyis nem kiszolgálni akarják és vágyaik után lihegni, hanem beszippantják saját világukba, íly módon lebontva a falakat ember és ember, ember és természet között. Gondolkodnak és művészetük gondolkodtató, elmélyülést kíván nem csak tőlük, a befogadótól is. Nem mindig könnyű munka, de olyan élményekkel ajándékoz meg, ami megéri a fáradságot.
A muzsika összetett, népi, távol-keleti, kortárs és jazz elemekből táplálkozik sokszor meglepő párosításban: a magyar hegedű dallamot távol-keleti kántálás kíséri, mely hirtelen free jazz-be csap át és ambientes codaval zárul. Filozófikus, szakrális, népi és mai.
Egyedi és méltán elismert zenekar határainkon kívül is.

Az alábbi képek alatti zene hirtelen megszakad, mert a hostess hölgy halknak nem nevezhető rohamával akadályozta meg a további fotózást, nem kis figyelmet keltve.
A bécsi koncert felvétele szerencsére ott kezdődik, ahol a vizuális tudósítást itthon megszakították.
Jó szórakozást!


Arco Quartet from simarafoto on Vimeo.

2010.dec.16.
Bécs-SarGfabrik
világzenei játszóhely

Bécs-SarGfabrik
2010.12.16.

1 megjegyzés:

egy rendetlenkedő írta...

hát... elég nagy visszhangot keltett a kisasszony körömcipős lerohanásának kopogása, mivel igen jó az akusztika...bár ő is csak egy utasítást hajtott végre...
jó lenne valahogy felhívni a fotósok figyelmét egy nemzeti kiáltványban a bejárati ajtóra kifüggesztve, hogy már pedig itt fotózni tilos.... kevesebb dolga lenne a hostesseknek is folyton figyelmeztetni azokat a szerencsétlen fogográfusokat...elég ha csak az ott lévő közönség lát valamit a produkcióból, mért kíváncsi rá más is...???
visszasírjuk még az Uránia mozi levegőtlen zsúfolásig telt nézőterét, amely nagyon sok jó koncerteknek adott már helyet..
és ott legalább volt hangulat.....
...és a körömcipő sarkának éles kopogása sem zavart senkit....