Csomók - KK - második rész

Íme közös morfondírozásunk második része:

Minden előadásnak - jó esetben - íve van: valahonnan eljut valahová. Mint az élet. Elképzelem, hogy Adyról gyerekkori fényképe jelenik meg, mikor kiadják a Héjanász az avaron-t. Egy előadás is elindul, kiteljesedik és megszűnik. A csúcspontok nem az elején vannak! Simarafoto végigfényképezett már pár száz előadást és koncertet, ezért hiszek a szavának. Gyorsan letudva semminek sem lehet megragadni a lényegét. Egy koncerten még a zenészek sem melegednek bele igazán az első tíz percben, próbálgatják a közönséget, a légkört. A menedzsment néha azért szokta kikötni, hogy csak korlátozott ideig lehet fotózni, mert a kezében akarja tartani a művészekről megjelenő anyagot. Ilyenkor ezt előre közlik a fotósokkal. (Az így készült képek általában színes napihírnek jók az újságokba.) Egy olyan koncerten, ahol több fellépő is van, ezt kifejezetten zenészellenesnek tartom. (És nagy butaságnak.) Fotósunk segítőkészséget tapasztalt a személyzet részéről - köszönet nekik -, de az állandóan fülükbesúgó Nagy Testvérrel mégsem lehetett zöld ágra vergődni. (Lehet, hogy azért olyan világos a nézőtér, hogy mindent megfigyelhessen? Ha így van, akkor ez nekünk nagyon nem tetszik!)
Reméljük ebben az ügyben még lehet valami egészséges kompromisszumra jutni!

Más: nekem, aki szereti a minimalizmust, még mindig furcsa, hogy a büfé-ruhatár falát egyedűl csak két szép piros poroltó díszíti és nincs aláírva sem a művész neve, sem az alkotás címe. :)

Szeretnénk szeretni, de sajnos egyenlőre rossz szájízzel és nem nagy lelkesedéssel ülünk be ebbe az impozáns épületbe.
Remélem, ez hamar változni fog!