Volt egyszer egy Kicsi Kocsi. Szép volt, kicsi volt, kocsi volt meg piros is. Ablakában ült egy Kicsi Vau. Szép volt, kicsi volt, kutya volt és bólogatós is.
Jajj, de egyszer lejárt a műszakija a kicsi Kocsinak, a Kicsi Vaunak meg lejárt az ő bólogatása.
Ott állt a Kicsi Kocsi a ház mellett az utcán, a nagy fa alatt, tavasszal meg nyáron, és ősszel meg télen is ott állt, amíg kerekedett egyet az idő. A Kicsi Vau meg ott nézett az ablakban, a Kicsi Kocsiban, a nagy fa alatt, az utcán a ház mellett, tavasszal meg nyáron így nézett, és amikor jött az ősz meg a tél, akkor meg így is.
Kerekedett egyet az idő.
- Ki szeret engem??? Senki. - gondolta a Kicsi Vau tavasszal. A Kicsi Kocsi sóhajtott egyet.
- Ki mondja nekem, hogy: kedves, kedves, kedves...?? Senki. - gondolta a Kicsi Vau nyáron. A Kicsi Kocsi sóhajtott még egyet.
De akkor egyszercsak beesett egy levél a motorháztető alá, rajta bronzbetűkkel:
"Kedves, kedves, kedves Kicsi Vau!Csak rád gondolok! Szeretlek."
- Tréfa - gondolta a Kicsi Vau ősszel, és bólintott egy picit. A Kicsi Kocsi most nem sóhajtott. Mert máris jött egy újabb levél, ezüst betűkkel, az is beesett a motorháztető alá:
"Nem tréfa."
- Neem? - kérdezte a Kicsi Vau és a Kicsi Kocsi egyszerre. A télen. És már jött is az aranybetűs levél a motorháztetőre:
"De nem ám!"
Erre a Kicsi Kocsi egyszeribe Kicsi Pónivá változott, a Kicsi Vau meg Kicsi Királyfivá, és így kiáltott:
- Indulandusz Kicsi Póni, francokat kell műszaki!
A Kicsi Póni bólintott, és indultak megmenteni a királylányt, mielőtt elfogy a levélpapír.
Jajj, de egyszer lejárt a műszakija a kicsi Kocsinak, a Kicsi Vaunak meg lejárt az ő bólogatása.
Ott állt a Kicsi Kocsi a ház mellett az utcán, a nagy fa alatt, tavasszal meg nyáron, és ősszel meg télen is ott állt, amíg kerekedett egyet az idő. A Kicsi Vau meg ott nézett az ablakban, a Kicsi Kocsiban, a nagy fa alatt, az utcán a ház mellett, tavasszal meg nyáron így nézett, és amikor jött az ősz meg a tél, akkor meg így is.
Kerekedett egyet az idő.
- Ki szeret engem??? Senki. - gondolta a Kicsi Vau tavasszal. A Kicsi Kocsi sóhajtott egyet.
- Ki mondja nekem, hogy: kedves, kedves, kedves...?? Senki. - gondolta a Kicsi Vau nyáron. A Kicsi Kocsi sóhajtott még egyet.
De akkor egyszercsak beesett egy levél a motorháztető alá, rajta bronzbetűkkel:
"Kedves, kedves, kedves Kicsi Vau!Csak rád gondolok! Szeretlek."
- Tréfa - gondolta a Kicsi Vau ősszel, és bólintott egy picit. A Kicsi Kocsi most nem sóhajtott. Mert máris jött egy újabb levél, ezüst betűkkel, az is beesett a motorháztető alá:
"Nem tréfa."
- Neem? - kérdezte a Kicsi Vau és a Kicsi Kocsi egyszerre. A télen. És már jött is az aranybetűs levél a motorháztetőre:
"De nem ám!"
Erre a Kicsi Kocsi egyszeribe Kicsi Pónivá változott, a Kicsi Vau meg Kicsi Királyfivá, és így kiáltott:
- Indulandusz Kicsi Póni, francokat kell műszaki!
A Kicsi Póni bólintott, és indultak megmenteni a királylányt, mielőtt elfogy a levélpapír.
(lejegyezte: Katica)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése