Egy angol csillag kedvenc klubunkban - Ian Siegal Band

Tudtuk, hogy jó lesz. De ennyire?
Ismerjük lemezeit, melyről a szakma és a közönség is elragadottan beszél (na, nem nálunk!).
Vártuk, hogy elvarázsol. De ennyire?
Egyik barátunk a koncert után sugárzó arccal és ezekkel a szavakkal borult ránk:
 - Boldog vagyok!
Igen, nagy varázslat volt.
Fater nemrég B.B. King videóját nézve azon kesergett, hogy ha ő is meghal, nem marad senki a nagy öregek közül. Jelentem, van ki vigye tovább a lángot. Siegal a klasszikusokat is saját zenéiként játssza, vagyis siegal-esen, maian, élőn, megélten, gondolkodva és továbbgondolva. A saját zenéjébe is beleférnek idézetek a nagyoktól, hol halálosan komolyan, hol viccesen, mosolyt fakasztva. Az ő előadásában Bob Marley is blues-rock ikonná válik. Szólóiban nem technikai tudását akarja megmutatni, nem „virgázik“ céltalanul, de látványosan, hanem gondolatokat és érzelmeket közvetít az ujjaival. Énekhangja a lágy simogatástól a rekedt és fájdalmas „fuck you“-ig mindenre képes, szuggesztív. Pillanatok alatt füstös kocsmahangulatot varázsol a legnagyobb terembe is. Ebben társai is segítik, egy fantasztikus dobos és egy kiváló basszeres, akik minden rezdülését lesik és pillanatok alatt alkalmazkodnak váltásaihoz, ötleteihez, ezzel még élőbbé, spontánabbá, megismételhetetlenebbé, „itt és most“-á téve a produkciót.
Tudtuk, hogy jó lesz. De ennyire?


Ian Siegal Band from simarafoto on Vimeo.