2011. november 11., péntek

„Szerelem, szerelem, szerelem Köpni kell, phüj”

„Szerelem, szerelem, szerelem
Köpni kell, phüj”
Hosszított nyitva tartással, tárlatvezetésekkel és irodalmi programmal zár vasárnap a Bizottság kiállítás
Bereményi Géza, Szilasi László és az Ági és a Fiúk a Műcsarnokban


Már csak néhány nap, és a Bizottság elhagyja a Műcsarnokot. A kiállítás zárónapján, november 13-án, vasárnap hosszított nyitva tartással este 10 óráig várjuk a látogatokat. Délután a kiállítás két kurátora, 15 órától Készman József17 órától Gulyás Gábor tart tárlatvezetést.

A Bizottság-kiállításhoz kapcsolódó Lehetnék én is kamikaze című irodalmi és zenei sorozat, melyen 24 kortárs magyar író és 12 zenekar vett részt, az utóbbi évek egyik legsikeresebb és leglátogatottabb irodalmi rendezvénye lett. 19 órától Bereményi Géza és Szilasi László felolvasásával, valamint az Ági és a Fiúkkoncertjével ér véget a sorozat, a kiállítás záróaktusaként.

„Minek? Minek? Minek? Minek?” – a Bizottság kérdésére válaszoljon egy Bereményi-dalszöveg: „Mióta a világ varázstalanítva lett, / mióta minden banális óraszerkezet, / megfejtett világból csak téged nem értelek, / a megfejtett égbolt miattad maradt végtelen. / Mindennek árát mióta jól tudom, / a te értéked messze van, túl a számokon. / Kívánom a tested, csak azt nem érthetem, / minden részéből miért az arcod kell nekem. / Magasba száll a kenyér ára, / ólommal telve a pára, // de azt, hogy téged nem értelek, / hogy is köszönjem meg neked / azt, hogy szeretlek.” Ám, ha ez sem lenne elég, Cseh Tamás alkotótársa, a filmforgatókönyveiről is jól ismert Bereményi Géza szerelmi meséi mellett hallgassák meg az esten a nemrég regénnyel jelentkező irodalomtudós, Szilasi László történeteit is. Noha Szentek hárfája című regényében még csak a Békéscsaba iránt érzett szerelméről vall, korábban Németh Gábor társaként, Poletti Lénárd néven már elárult egyet s mást a szív titkairól, és ez feltehetőleg most sem lesz másként.

Az Ági és a Fiúk a Kontroll Csoport egyik utódzenekara. Bárdos Deák Ágnes hozta létre 1986-ban, miután kilépett a Müller Péter által alapított Sziámiból. Ági mellett a „fiúk" a zenekar fennállása alatt folyamatosan cserélődtek. A 80-as évek underground kultúráját nemcsak a kollektív emlékezet, de az Ági és Fiúk állandóan változó kollektívája is őrzi, olyan autentikus zenésztársak játszottak már a zenekarban, mint Újvári János, a Kontroll Csoport legendás szaxofonosa, vagy Tóth Zoltán Spenót, Dénes József Dönci és Hajnóczy Árpád.

A zenekar tagjai: Bárdos Deák Ági, Horváth Bálint, Bujdosó János, Rózsa István, Dudás Zsombor

moderator: Lévai Balázs
sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Műcsarnok!


Nincsenek megjegyzések: