2011. március 16., szerda

Török Ádám és a Misi

Ma Pécs városában 16-an voltak kíváncsiak Török Ádám és a Misi produkciójára. Ők is inkább az ismeretségi  és a baráti kör embereiből álltak  össze... Ádi azt mondta ezen ő nem csodálkozik, ma van a Bayer-München  meg ki a fene tudja  futballmérkőzés és az emberek  inkább azt nézik, várunk negyed  kilencig aztán meglátjuk....Ekkor még csak ketten voltunk a Billentyűben a zenekar tagjain kívül.
Hát valamikor szebb -Mini Klub- napokat látott falak helyett is kezdtünk szégyenkezni....
De Török Ádámot ez nem zavarta. Mikor megérkeztek a barátok, Török Ádám, Horváth Misi,  Závodi János és a kis Japán -(ami mindent tud) elkezdték a koncertet. Jókedvvel leadták azt amit egy telt házas közönségnek szoktak, sőt a belterjes hangulatban Studi  barátunknak elhúzták az 1969-ben Badacsonyban íródott  "Jó sok-sok üveg bort" c. nótát emlékezve arról , hogy ennek a dal megalkotásánál ő is jelen volt. Aztán jött a Gasztro Blues, a Zene tovább él, majd a friss cd  lemezükről pár dal,  elektro- blue- light- music,  majd végül az Elfogyott a Tequila című nótával búcsúztak és örültek, hogy haza mehetek a háromnapos baranyai turné után.
Bár Szigetváron telt házas közönség és jó kaják várták őket, nem bánták meg hogy ellátogattak Pécsre is.Legalább az itteni barátaiknak megmutathatták, hogy ők  még mindig jók és ilyen gyér nézőközönségnek is jókedvvel eltudják játszani azt amit kell. A Jani, a Misi,az Ádi bácsi és a kis Japcsi.
( Xénia )

Török Ádám és a Misi

Nincsenek megjegyzések: