Nem tudom, jó film-e az Üvegtigris harmadik része. Így voltam ezzel akkor is, mikor az elsőt láttam, jóval a bemutató után. Nem értettem mitől lett kultikus? Jó-jó, szórakoztató. Jól meg van csinálva, jók a színészek, de nem nevettem annyit rajta, mint a többiek… Aztán megint elém került többször is és már én is visongtam a poénokon. Vártam őket. Kederúlt, ez a film nem a meglepetés-humorral hat, hanem a már ismert poénokat várjuk és akarjuk újra meg újra és közben már szinte mindenen tudunk nevetni, mint egy jó spangli után. Tudatmódosító. (és közben magunkat is kiröhögjük, hiszen bele-bele pottyanunk hasonló helyzetekbe, csak a megoldásaink mások vagy nem?)
A második részt közösen moziztuk barátaimmal, akik kicsit fanyalogtak, várták az első nagy nevetéseit…, hiába mondtam nekik: ezt a fajta mozit meg kell tanulni, akkor válik igazán élvezetessé… már nem tudom, hányadszor röhögtem végig.
Most én is beleestem ebbe a csapdába: a harmadik felvonásban elsőre nagy kacagásokra vágytam, de inkább csak mosolygásokra futotta. A poénok pedig most is ülnek, a történet horizontja kicsit kitárult, a szereplők kicsit megöregedtek, de nem lettek bölcsebbek, ami nem baj, mert így szerethetők. Meg kell még nézni párszor és érzésem szerint ez is a trilógia méltó darabjává fog válni.
Nem Fapuma, Üvegtigris.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése